Külföldi hírek — Simó Erzsébet

2009. július 17., péntek, Közélet
Német—orosz csúcs

A két ország közötti politikai és gazdasági kapcsolatok erősítésében állapodott meg tegnap a német kancellár és az orosz államfő. Angela Merkel és Dmitrij Medvegyev az immár rendszeres német—orosz kormánykonzultációk keretében külön is találkozott egymással a München melletti schleissheimi kastélyban.

Német kormányforrások szerint mindenekelőtt a gazdasági válság elleni közös harcról, a környezetvédelmet célzó erőfeszítésekről, a nemzetközi kérdések sorában pedig Iránról és Észak-Koreáról tárgyaltak. A két kormány képviselői több megállapodást írtak alá egyebek között az energetikai együttműködésről, a terrorizmus, a szervezett bűnözés és az emberkereskedelem elleni együttes erőfeszítésekről.

Slota nem gondolkodik, csak vádol

Ján Slota szerint Magyarország kiirtotta a területén élő nemzeti kisebbségeket, és a szlovák, valamint néhány más kisebbség maradékának szinte semmiféle jogai sincsenek. ,,Kaltenbach Jenő és Kállai Ernő, a volt, illetve a jelenlegi magyar kisebbségi ombudsman a magyar politikai vezetés kisebbségpolitikáját a Harmadik Birodalom politikájához hasonlította" — húzta alá a Szlovák Nemzeti Párt elnöke a TASR hírügynökségnek tegnap adott interjújában, amelyben a szlovák államnyelvtörvényt érő magyar bírálatokra reagált. ,,Mélyen kiábrándítottak a szlovákiai magyar intézmények arrogáns és abszurd nyilatkozatai, illetve kezdeményezései, amelyek a magyarországi, valamint a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának európai parlamenti képviselőivel egyeztetve szüntelenül támadják a szlovák államnyelvtörvény nemrégiben elfogadott módosítását" — jelentette ki Slota, akit a szlovák sajtó is szélsőségesen nacionalista és magyarellenes politikusnak nevez. Slota úgy látja, hogy a magyar bírálatok egyeztetve vannak, és céljuk Szlovákia lejáratása.

A győztes alakít kormányt Bulgáriában

Georgi Parvanov bolgár elnök a várakozásnak megfelelően Bojko Boriszovot, a június 5-i parlamenti választásokon győztes Polgárok Bulgária Európai Fejlődésért jobbközép párt vezetőjét bízta meg tegnap kormányalakítással. A párt nem szerezte meg a szavazatok abszolút többségét, koalíciót pedig nem akar kötni, ezért Boriszov egypárti kisebbségi kormányt alakít. Élvezni fogja azonban három jobboldali párt külső támogatását. Fő célja ugyanis mindegyiknek az Európai Unió bizalmának visszaszerzése, a korrupt tisztviselők megbüntetése és a válságellenes intézkedések meghozatala.

Eltemették Esztyemirovát

Utolsó útjára kísérték tegnap a csecsen fővárosban Natalja Esztyemirova meggyilkolt emberi jogi aktivistát. A Memorial orosz emberi jogi szervezet legnevesebb észak-kaukázusi munkatársától mintegy százan vettek búcsút Groznij központjában: kollégái, újságírók, és olyan egyszerű emberek, akiken segített. Az orosz főváros, Moszkva központjában mintegy harminc ellenzéki és jogvédő gyűlt össze, hogy megemlékezzen Esztyemirováról, akit előző nap raboltak el és öltek meg ismeretlen támadók. A gyilkosságot több nyugati ország élesen elítélte, és az elkövetők kézre kerítését követelte.

Újrakezdik a kutatást a lezuhant Air France-gép után

Jövő héttől újabb, a tervek szerint egy hónapos kutatási akció kezdődik az Air France Atlanti-óceánba zuhant gépének törzse, illetve fekete dobozai után — jelentette be szerdán a munkálatokat irányító francia Vizsgálati és Elemző Iroda. A keresést a francia Tengerkutató Intézet, az Ifremer hajóján található robot-tengeralattjáróval, illetve egy, a helyszínre szállított nagy erejű szonárral folytatják. A hatóságok az eddigi vizsgálatok alapján már korábban közölték: a repülőgép valószínűleg egy darabban zuhant az óceánba.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2009-07-17: Belföld - x:

Belföldi hírek - Demeter J. Ildikó

Magyar szurkolók randalíroztak
Botrányos körülmények között utazott Bukarestbe, az Újpest—Steaua focimeccsre a magyar drukkerek több száz fős csapata; a vonatot a kürtösi határátlépőtől egészen az érkezésig nagy létszámú rendfenntartó erőkkel fogadták az állomásokon.
2009-07-17: Közélet - x:

Régizenei csemege Bikfalván

Holnap délután 5 órakor a Bikmakk Egyesület szervezésében a bukaresti Lyceum Consort régizene-együttes és a budapesti Gemma énekegyüttes közös koncertjére várják a műfaj kedvelőit a bikfalvi református templomba.