élt egy dundi pandamedve,
s folyton törte buksiját, hogy:
mért van neki randa kedve?
Csu Csu névre hallgatott,
másra nem vetett ügyet,
csak majszolta csendben a
zsendülő bambuszrügyet...
Addig is, míg rágicsált a
rém okos ki pandamedve,
váltig törte buksiját, hogy:
mért van neki randa kedve?
Bölcs lett közben és pufók —
eddegélt, s gondolkodott,
jaj, de egy borús napon
a bambuszrügy elfogyott...
Gyomra korgott, szép pocakja
bélapult, s a pandamedve
már törhette buksiját, hogy:
mért van néki randa kedve?
Ámde inkább völgybe tért,
s völgyből újra hegyre kelt
szédelegve, mígnem egy
dús bambuszligetre lelt...
Kína-szerte nincs zóna azóta
nála dundibb pandamedve,
friss rügyet rág, bár nem érti:
márt van neki randa kedve?