Csu Csu névre hallgatott,

másra nem vetett ügyet,

csak majszolta csendben a

zsendülő bambuszrügyet...

Addig is, míg rágicsált a

rém okos ki pandamedve,

váltig törte buksiját, hogy:

mért van neki randa kedve?

Bölcs lett közben és pufók —

eddegélt, s gondolkodott,

jaj, de egy borús napon

a bambuszrügy elfogyott...

Gyomra korgott, szép pocakja

bélapult, s a pandamedve

már törhette buksiját, hogy:

mért van néki randa kedve?

Ámde inkább völgybe tért,

s völgyből újra hegyre kelt

szédelegve, mígnem egy

dús bambuszligetre lelt...

Kína-szerte nincs zóna azóta

nála dundibb pandamedve,

friss rügyet rág, bár nem érti:

márt van neki randa kedve?