Zenetábor ÁrkosonMég hallani a furcsa hegedűszót — Bogdán László

2009. július 18., szombat, Kultúra

Különösen este az árkosi kastélyban, amikor fiatal hegedűsök önmaguk és mások szórakoztatására játszanak önfeledten.

Stan Katalin zenetanárnőt, a román televízió egykori zenei szerkesztőjét arról faggatjuk, kik is ők, és hogy kerültek ide, a Szentkereszty-kastély vadregényes környezetébe. Hamar kiderül, hogy zenei táborról van szó, a huszonegy részt vevő hegedűsből hét külföldi, nagyrészt németek, de van egy japán kislány is. Nyilván, egy ilyen tábor pénzbe kerül. Nehéz volt összehozni a pénzt? ,,Hát nem volt könnyű, de most inkább a részletek kiteregetése helyett arról beszélnék, mivel ez a leglényegesebb, hogy ilyenszerű zenei, bizonyos értelemben továbbképző tábor Romániában nem nagyon volt. És azt is el kell mondani, hogy az árkosi kastély ideális környezet, főként akkor, ha a szakma nagy mesterei — mint például Ştefan Gheorghiu — oktatják a tanulásra vágyó ifjúságot. Róla föltétlenül tudni kell, hogy az elmúlt ötven esztendőben az egyetlen zenetanár, zenepedagógus, akinek nemzetközi híre, sőt, presztízse van. Romániában ezzel a hírnévvel és tudással jellemző módon elég furcsán sáfárkodtak az illetéktelenek, bizonyos zsűrikből kinézték, azután láthattuk fontos és tekintélyes európai zsűrikben, ahol figyeltek a tudására, ahol méltányolták. Nagyon fontos, hogy eljött Árkosra, noha beteg, nem nagyon bírja már a strapát. De ha már a nagy neveknél tartunk, itt van körünkben Liviu Cisleanu, a bonni szimfonikus zenekar első koncertmestere, aki hétfőn és kedden ún. zárókoncerten mutatkozik be. Mondanom sem kell, hogy minden érdeklődőt szívesen várunk."

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2009-07-18: Kultúra - x:

Továbblépve a figurativitáson (Veszprémi képzőművészek a képtárban) — Sántha Imre Géza

Ughy István: Siratók
A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár termeiben a Veszprémhez kötődő, 2004-ben alakult f képzőművészeti csoport tárlata nyílt meg szerda délután. Az f megnevezés a figurativitásra utal, hiszen a csoport tagjai a valóság tárgyi voltából indulnak ki, pontosabban a sorsát alakítani kívánó mindenkori embert állítják műveik alanyává.
2009-07-18: Kultúra - x:

Itt tanított a dzsesszzenészek krémje — Mózes László

Minőségi előrelépést jelent a mostani dzsessztábor az előző kettőhöz képest — értékelte lapunk érdeklődésére a tegnap véget ért sepsiszentgyörgyi zenei rendezvényt Lázár-Prezsmer Endre főszervező.