Hírsaláta

2009. július 21., kedd, Belföld

AZ ÁLLAMFŐ PROVOKÁLTA A MAGYAR FIATALOKAT. Băsescu teljes tusnádfürdői, magyarokat provokáló beszéde az erdélyi románok szavazatainak elnyeréséről szólt — jelentette ki vasárnap Viorel Hrebenciuc, a képviselőházi szociáldemokrata frakció vezetője, miután szombaton a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevői kifütyülték az államfőt. A szociáldemokrata vezető szerint a magyar fiatalok provokálása kizárólag az őszi államelnöki választásokkal függ össze. (Ziare.com)

DIVAT FÜTTYÖGTETNI. Traian Băsescu után Mircea Geoanăt és Elena Udreát is kifütyülték. Előbbit Hétfaluban az Illés-napi ünnepség, utóbbit Szörényordason a dzsessztábor résztvevői. (Realitatea)

SZÁSZ PÁRTVEZÉRKÉNT KUDARCOT VALLOTT. Az MPP politikájáról Tőkés László EP-képviselő úgy nyilatkozott, hogy ,,pocskondiázza és gyengíti a magyar összefogást. Az a párt, amely az ellenségképből él, eleve halálra van ítélve." Tőkés úgy véli, az MPP válságban van, és azért nem tud az összefogás ügyével foglalkozni, mert magával van elfoglalva, és ez minden erejét leköti. Különben, véli Tőkés, ,,Szász Jenő pártvezérként kudarcot vallott, és izoláltságából a támadásai révén próbál kijutni." (Transindex)

UDREA TÖBBET FIZETTET. A turisztikai minisztérium egymillió eurót fizet az Eurosportnak a Romania, land of choice című reklám 1025 alkalommal való közvetítéséért. Ugyanaz a televízió Horvátország hasonló reklámját 805 alkalommal sugározta 400 000 euróért, ami azt jelenti, hogy egy sugárzás Horvátországnak 506, Romániának 975 eurójába kerül. (Jurnalul Naţional)

VAGY, VAGY. Konstanca feltűnési viszketegségben szenvedő polgármestere begorombult, s azzal fenyegeti pártját, ha a decentralizáció nem folytatódik, ha továbbra is Emil Boc hülye rendeletei alapján kormányoznak, kilép a pártból, jobb esetben a pártot lépteti ki a kormányból. (Ziare.com)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2009-07-21: Közélet - x:

A sajtó keze (A múlt hét) - Kuti János

Jó pap holtig tanul. Nekünk is állandóan tanítják az alkotmány első cikkelyét, és mégsem vagyunk képesek megtanulni, hogy Románia egységes nemzetállam.
2009-07-21: Belföld - x:

Belföldi hírek - Farkas Réka

Válságkezelés bizottsággal
Bizottságot hoztak létre a kormánykoalíció tagjai, amelynek feladata elemezni a szociáldemokraták által javasolt válságkezelő intézkedéseket. A bizottságot Constantin Niţă SZDP-s és Adriean Videanu D-LP-s miniszter vezeti — jelentette be Dan Nica miniszterelnök-helyettes tegnap.