A Vénusz egykor sokkal jobban hasonlíthatott a Földre, mint napjainkban: felszínét óceánok borították — következtethető az Esthajnalcsillag déli féltekéjének új térképéből.
Tudósok évek óta vitatkoznak arról, hogy boríthatta-e óceán egykor a Vénusz felszínét vagy sem. Egyesek szerint a bolygó túl közel van a Naphoz, vagyis éghajlata túl forró ahhoz, hogy a pára kondenzálódjon a légkörben, csapadékként a felszínre jusson, és ott összegyűljön. Más kutatók szerint a Vénusz történetének első 600 millió éve során a felszíne egy részét valóban óceán borította. Két amerikai kutató, David Grinspoon és Mark Bullock tavalyelőtt a bolygó korai fejlődését modellezve arra a következtetésre jutott, hogy a Vénusz akár egymilliárd éven át is képes volt megtartani az óceánt.
A térképet ezernél több olyan felvétel alapján szerkesztették, amelyet az Európai Űrügynökség Vénusz-szondája, a Venus Express készített 2006 májusa és 2007 decembere között. Ez a térkép nagy segítséget jelenthet a csillagászoknak annak megfejtésében, hogy a Vénusz, amely méretében oly hasonlatos a Földhöz, miért fejlődött ennyire eltérően — olvasható a LiveScience tudományos hírportálon (http://www.livescience.com). Mivel a Vénusz felhőkbe burkolózik, normális optikával nem figyelhető meg a felszíne. A Venus Express azonban az infravörös fény meghatározott hullámhosszát alkalmazta, hogy ,,bekukkantson" a felhők alá. Radarrendszereket már a múltban is használtak, hogy feltérképezzék a bolygót, a Venus Express azonban az első szonda, amelynek felvételei a sziklák kémiai összetételéről is elárulnak adatokat. A legújabb eredmények alátámasztani látszanak azokat a feltételezéseket, hogy a Vénusz felföldi régiói a bolygó valamikori kontinensei, amelyek partját egykor óceán mosta. Az új térkép nem szolgáltat bizonyítékokat. Az egyetlen, amit jelenleg tudunk, hogy a fennsíkok sziklái másként néznek ki, mint a felszín egyéb részei — magyarázta a térképészeti munkát irányító Nils Müller, a Münsteri Egyetem kutatója, aki szerint valószínűleg gránitsziklákról van szó.
Az 1970—80-as években nyolc szovjet leszállóegység landolt a Vénuszon, ám távol a fennsíkoktól. A leszállás helyén csupán bazaltszerű kövezetet találtak a felszínen. Az új térkép tanúsága szerint a Phoebe-fennsík és az Alfa Régió plató felszíne világosabb, s idősebbnek tűnik, mint a bolygó területének döntő többsége. A Földön ilyen világosabb képet ad a kontinensek alapját képző gránit, amely a legelterjedtebb mélységi magmás kőzet. A gránit a földtörténet őskorának elejétől képződött, a magmából kristályosodott ki a földkéreg magasabb régióiban — vagy mélyebben, a kőzetek újraolvadásakor. Lemeztektonikai folyamatok segítették elő képződését, s vulkanikus tevékenység révén került a felszínre. ,,Amennyire gránit van a Vénuszon, a múltban óceánnak is kellett lennie a felületén, és bizonyosan lemeztektonikai mozgások is lejátszódtak" — magyarázta Nils Müller.
A német kutató szerint egyetlen módon lehet kideríteni, hogy a fennsíkok egykor kontinensek voltak-e — leszállóegységet kell küldeni a Vénuszra.
