Hisznek az időgép feltalálásában

2009. július 25., szombat, Magazin
Az orosz lakosság öt százaléka hisz abban, hogy a 21. században feltalálják az időgépet.

Az oroszországi közvélemény-kutató központ júniusban 140 településen 1600 embert faggatott arról, hogy a 20. század mely felfedezéseit tartja a legfontosabbaknak, s milyen technikai és tudományos újdonságokat vár a 21. században.

Mint kiderült, az oroszok csaknem egyötöde (19 százaléka) az űrkutatásokat tartja a legfontosabbnak, 14 százalék a komputer elterjedésére voksolt. A megkérdezettek 8 százaléka a mobiltelefonnak, az internetnek és a televíziózásnak ítélte az elsőbbséget. Fontosnak tartják az oroszok az elektromosság és a nanotechnológia elterjedését (négy százalék). A megkérdezettek három százaléka szavazott a személygépkocsira, a vasúti és légi közlekedésre, a rádiózásra és a szervátültetésre. Csupán kétszázalékos támogatást sikerült elnyernie az antibiotikumoknak, a nukleáris energia felfedezésének, valamint a háztartási gépeknek. Egy százalék volt azoknak az aránya, akik az atombomba, a géntechnológia és a klónozás mellett tették le voksukat, s ugyancsak egy százalékot tett ki azok száma, akik szerint semmilyen fontos felfedezés nem született a 20. században. A megkérdezettek 36 százaléka nem tudott válaszolni.

S hogy mit várnak az oroszok a 21. századtól? A megkérdezettek 34 százaléka az alternatív energiahordozók elterjedését, 33 százaléka pedig a mesterségesen előállított emberi szerveket. A lakosság több mint egyötöde (21 százaléka) a panácea, azaz a minden betegségre alkalmazható csodagyógyszer felfedezését várja századunktól. A megkérdezettek 16 százaléka szerint megjelenik a mesterséges intelligencia, a válaszadók 14 százaléka a mindenki számára lehetséges űrutazásokat áhítja, tizenegy százalék pedig a fénysebességnél gyorsabb közlekedési módszer megalkotását. Az oroszok hét százaléka embertársainak gondolatait szeretné olvasni, a válaszadók 3 százaléka pedig lehetségesnek tartja a teleportálást. A megkérdezettek hat százaléka hisz az örök élet, ahogy az örök fiatalság lehetőségében, öt százalék pedig az időgép feltalálását reméli.

A felmérés arra is fényt derített, hogy mennyire másképp viszonyulnak a tudományos felfedezések lehetőségeihez a férfiak és a nők. Míg a teremtés koronáinak 41 százaléka voksolt az alternatív energiahordozókra, a nők között csupán 29 százalék az arány. A férfiak 13 százaléka véli lehetségesnek a fény sebességénél gyorsabb közlekedést, a nőknek mindössze kilenc százaléka ily optimista. Ugyanakkor a hölgyek inkább hisznek a csodagyógyszerekben, mint az urak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-07-25: Magazin - x:

Mint a kutya fenn a fán... (Hogy mik vannak!)

Tizenhét méteres magasságig hajszolt mókusokat egy kutya Nagy-Britanniában, ám aztán elfogyott a tudománya, képtelen volt lemászni a fáról. Bruce — ez az eb neve — gazdájával szokásos reggeli sétáján eredt mókusok nyomába, és rekedt fent egy fán Kirky-in-Ashfieldben.
2009-07-25: Sport - x:

A holdra szállás kérdőjelei - Bogdán László

Július 20-án, de mások szerint 21-én volt negyven esztendeje, hogy az első ember a Hold felszínére lépett.