Megakadt a falat a torkomon, gondolva, hogy provokálni akar... De kapva kaptam magam a gondolaton: talán mégsem étkezne évek óta itt, a Néptanács kantinjában (úgymond a szegények konyháján), ha kollaboránsa lenne a ,,szabad szólást biztosító társaságnak". Kérdésemre, hogy mi késztette e kijelentésre, nem minden ingerültség nélküli válasza a következő volt: ,,azért nem, mert állam volt az államban!"
Nagy megdöbbenésem dacára sikerült kinyögnöm néhány ellenérvet: jó szakemberek kerültek ki onnan, minden szakmában megállták a helyüket a munkában is; valamennyien megtanulták a román nyelvet (más nyelvek mellett). Abból pedig, hogy anyanyelven tanultak és gondolkodtak, senkinek sem volt kára, mert bizony anyanyelven lehet a legjobban tanulni és gondolkodni (ez tudományosan is bizonyítást nyert), meg sok, Nyugatra került tudóst nem gátolt meg a szakmai hírnév elnyerésében az, hogy anyanyelvén végezte tanulmányait (esetleg románul, magyarul vagy bármely más nyelven...). Azt már nem mertem mondani, hogy a hajdani iskolahálózat, valamint a Bolyai Egyetem létezése hosszú időre kitolta ,,elcsángósodásunkat". Meg hogy ennek az egyetemnek köszönhetően az évtizedekig tartó ,,appartheid" csak iszonyatot és nem gyűlöletet váltott ki lelkünkben. Más szóval, ott tanulgattuk a demokráciát, valamint a különböző társadalmi jelenségek megértését, helyes értékelését.
Mondanom kellett volna még, hogy a létért való küzdelemben is, világviszonylatban is egyre természetesebb, hogy az államhatárok tiszteletben tartásával az egyazon nyelvi és kulturális közösséghez tartozók ápolhassák, építhessék az együvé tartozás tudatát. De ezen túlmenően az emberi jogok biztosítása egyben a világbéke záloga is. Ezzel a gondolattal Gh. C.-nak és a vele azonosulóknak előbb-utóbb meg kell barátkozniuk, saját népük érdekeit is szolgálva ezzel, ,,mert nem lehet szabad az a nép, mely másokat elnyom"... Ilyet és hasonlókat kellett volna mondanom Gh. C.-nak, de nem mertem. De talán jobb később, mint soha. Utólag sajnálom, hogy nem tudtam idézni az akkor érvényes alkotmányt, mert már az is nyomós érv lehetett volna. Különösen annak 22. szakasza, mely így szól: ,,Románia Szocialista Köztársaságban az együtt élő nemzetiségeknek biztosítva színházak és mindenfokú oktatás a saját nyelvükön..."
Igen ám, de közben megszületett a ,,homogenizálás" agyréme, és ki merte volna firtatni az alkotmány hollétét... Igaz, utoljára még Fodor Sándort láthattuk és hallhattuk a tévében, amint magyarul keresi az elveszett alkotmányt. De hol is voltak azok, akiket állítólag mi választottunk az alkotmány őreinek?
Várhatom-e, hogy az, aki hallgatott, most előálljon, és azt mondja: ,,bocsáss meg, testvér, mert neked volt, van és lesz igazad". Régóta megbocsátottam, mert nem tudta, hogy mit cselekszik... Első ,,oltás" zsenge korban, újraoltás az ,,Aranykorszakban"...
Remélem, hogy Gh. C.-nak mégsem lesz igaza, és nem kergetünk ismét délibábot... az immár szabad és európai uniós tagságot is elnyert román nép nagylelkűségében... habár a bizalmam egyre csökken, mert 1989 óta igen hosszú idő telt el, és az önálló állami magyar egyetem kérdése még mindig nem rendeződött.
A fordulat után az erdélyi magyarság azt hitte, hogy az egyetem visszaállítása (a jóvátétel, a kárpótlás) minden további nélkül megvalósítható, de a bukott rendszer nagymestere és cimborái által évtizedeken át besulykolt sovinizmus tovább virágzott. Nem csoda, hogy az egyetem helyreállítása elmaradt, annak dacára, hogy támogatására összegyűlt mintegy félmillió aláírás. A multikulturalitás-maszlag is egyfajta románosításnak a spanyolfala lett. Mindennek ellenére a Bolyai rendezésének parázsa nem huny ki.
,,Noha a kommunizmus áldatlan hatásai egyazon módon érintették Románia valamennyi polgárát nemzetiségre való tekintet nélkül, néhány területen a kommunista hatóságok politikája különösen hátrányosan hatott a magyar kisebbségre, veszélyeztetve közösségi létét, illetve hagyományait, nyelvi és kulturális identitásának megőrzését" — áll a Vladimir Tismăneanu vezette bizottság jelentésében, amely a kommunizmus hatásait vizsgálja (az államelnök is erre hivatkozott a román parlament ülésén). Ez a dokumentum kiemeli a magyar egyetem ,,elkobzását, mely ma is érzékelhető hatással van a kollektív köztudatra", és egyértelműen megállapítja, hogy a Babeş, illetve a Bolyai egyetem összevonása ,,a magyar közösség asszimilálását célzó stratégia" része volt. Ez utóbbi vetületeként említi a dokumentum, általános gyakorlattá vált, hogy a magyar nemzetiségűeket egyetemi tanulmányaik elvégzése után nem helyezték erdélyi megyékbe.
A Bolyai Egyetem ,,1945-től 1959-ig működött, és kitervelt felszámolása, erőszakos beolvasztása a dominánsan román nyelvű Babeş—Bolyai Egyetembe egyike volt Ceauşescu személyes politikai győzelmeinek. Huszonhárom ország hetvenkilenc tudósának aláírását gyűjtötte össze a Bolyai Kezdeményező Bizottság az önálló magyar egyetem támogatásáért az Európai Bizottság elnökének, T. Băsescu államelnöknek, valamint C. Popescu Tăriceanu miniszterelnöknek küldött levélhez, mely A tanuláshoz való jog címet viselte..."
Reményt keltően jó hallani, hogy az EP tud a magyar oktatás, benne a felsőoktatás aggasztó helyzetéről, hogy a magyar oktatók 85 százaléka támogatja a Bolyai visszaállítását, hogy a diákok úgyszintén, és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség máris a leendő Bolyai Egyetem diákszervezetének tekinti magát, amitől felbátorodva szeretném megmondani Gh. C.-nak, hogy sohasem adjuk fel...
