A hétvége hírei — Szekeres Attila

2009. július 27., hétfő, Közélet
Sertésinfluenza Brassóban

Egy brassói nyári tábor részvevői közül tizennyolcnak a szervezetében mutatták ki laboratóriumi vizsgálatok a H1N1 vírust. A július 19-től tartó nemzetközi táborban tizenhét, 20 és 25 év közötti fiatal, valamint egy tanár lett újinfluenzás.

A betegek közül öten ― beleértve a tanárt is ― román állampolgárok, a többi diák Törökországból, Ausztriából, Spanyolországból, Portugáliából, Görögországból, Belgiumból, Horvátországból és Oroszországból érkezett. Valamennyi beteget a brassói járványkórházban kezelnek. Az egészségügyi minisztérium szerint állapotuk kedvezően alakul. A Romániában eddig regisztrált 95 beteg közül 82 román állampolgár.

Harmincöt éves a gyergyószárhegyi művésztábor

Szombaton nyitották a meg a gyergyószárhegyi alkotótábort, mely már 35 éves múltra tekint vissza. A művésztábort Zöld Lajos, valamint két képzőművész, Gaál András és Márton Árpád hozta létre, célja, hogy Erdély legjobb képzőművészeit, festőit, grafikusait, szobrászait gyűjtse össze Gyergyó­szárhegyen. A jubileumra való tekintettel ünnepélyes megnyitót tartottak a Lázár-kastélyben. A legfontosabb, amit ez a nép alkothat, az a kultúra, a művészet, van, amire büszkének lennünk, van, amit felmutatnunk, és az a feladatunk, hogy felhívjuk a figyelmet ezekre az értékeinkre ― mondotta Markó Béla, az RMDSZ elöke a megnyitón. Megnyitották Nagy P. Zoltán Arcképcsarnok című potréfotó-kiállítását és bemutatták Jánossy Alíz Szárhegyi beszélgetések című könyvét.

Hármas együttműködés

Elsősorban a gazdaságot, a környezetvédelmet és a kultúrát érintő együttműködési megállapodást írtak alá Újvidéken magyar, vajdasági és horvát határ menti térségek vezetői. A regionális együttműködés hivatalossá tétele és megerősítése révén az érintett térségek számára lehetővé válik a közös hozzáférés különféle európai alapokhoz, elsősorban az Európai Unió IPA-programjához, nyilatkozta Egeresi Sándor, a vajdasági parlament elnöke, aki emlékeztetett arra, hogy most nyílnak meg a lehetőségek a gazdasági, az idegenforgalmi, illetve más adottságok hatékonyabb kihasználásához. Hozátette, az Európai Unió ― együttműködve a tagországokkal és az integráció folyamatában lévő államokkal ― ösztönzi az együttműködés különböző formáinak levitelét regionális és helyi szintekre.

Sarkozy kórházban

Kórházba szállították tegnap Nicolas Sarkozy francia elnököt, mert sportolás közben rosszul lett, és elvesztette eszméletét a Versailles közelében fekvő lanterne-i rezidenciáján. Az elnök környezetében úgy tudják, hogy Sarkozy a szívritmust szabályozó bolygóideg túlterhelése miatt elvesztette eszméletét. Ez a fajta rosszullét látványos, de nem jelent életveszélyt, és nem igényel különösebb kezelést sem. Az Elysée-palota először négysoros közleményben tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy Sarkozyt rosszulléte után azonnal megvizsgálta orvosa, majd további vizsgálatokat végeztek el az államfőn. Nem sokkal később az elnöki hivatalból kiszivárgott, hogy az 54 éves Sarkozyt a párizsi Val-de-Grace katonai kórházba szállították.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-07-27: Közélet - x:

Nem kellenek a padok — Váry O. Péter

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által megvásárolt, a lakónegyedekbe szánt száz pad mintegy fele kiosztásra vár még.
2009-07-28: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor

Gyermekek a dálnoki falunapokon: együtt vannak, többecskén beszélgetnek, nézelődnek, várakoznak, nem szanaszét kallódva, hanem e nyári látszólagos pangásidőben is a közösségi élmény zamatát ízlelgetik, azt, hogy érdemes valahová tartozniuk.
Mózes László felvétele