Benedek Elek: A vörös sapka

2009. augusztus 1., szombat, Kiscimbora

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, kidűlt kemencének bedőlt oldala volt — elég az, hogy volt egy katona. Hej, sanyarú a katona élete, az volt ezé is, de milyen sanyarú! Minden kicsiségért lekapták a húsz körméről, hol huszonötöt, hol ötvenet raktak rá, hogy csak úgy füstölt a nadrágja.

Bizony mondom, s ha nem mondom, úgy is elhihetitek, hogy a katona megunta ezt a keserves életet, s a szíve erősen vágyakozott a szülötteföldjére. De hiába vágyakozott, ezer szem vigyázott reá, s ahányszor a szökést megpróbálta, annyiszor csípték nyakon, s számolatlan verték rá az ötven botot.

Így telt-múlt az idő, bizony rosszul telt. Egyszer, amint éppen strázsán állott a szegény katona, s búslakodik, sóhajtozik magában, elejébe állít egy vörös sapkás ember.

— Megállj! Ki vagy?! — kiált rá a katona, s célba veszi a vörös sapkás embert.

— Csak ereszd le a puskádat — mondotta ez —, engem úgysem fog a golyód, mert én az ördögök királya vagyok!

De bezzeg egyszeriben földre eresztette puskáját a katona, s kérdezte nagy ijedten:

— Mit akarsz?

— Azt akarom, hogy megszabadulj innét. Nesze, nyomd a fejedbe ezt a veres sapkát, eredj haza szülötteföldedre. Ne félj, ha ezt a sapkát a fejedre teszed, senki lélek meg nem lát. Egy esztendeig strázsát állok helyetted, de akkor aztán jere vissza.

Hej, megörült ennek a katona, fejébe nyomta a veres sapkát, s ment hegyeken-völgyeken által, de mehetett is bátran akármerre, mert sok emberrel találkozott hazafelé mentében, de őt egy sem látta a veres sapkában. Sötét este volt, mikor beállított az apja házába, éppen akkor is róla beszélgettek a szülei, testvérei, keseregtek sanyarú során, de bezzeg nagy örömre változott a nagy búbánat, mikor lekapta fejéről a veres sapkát, s hangos jó estét kívánt!

Hiszen örültek, örültek, de csakhamar búra fordult az örömük, mert tudták, hogy még nincs itt az ideje a hazajövetelének.

— Jaj, lelkem, fiam, édes fiam — kesergett az édesanyja —, mért jövél haza idő előtt? Utánad jönnek, vasra vernek, holtig tartó, nehéz rabságra vetnek.

— Sose sírjon, keseregjen, édes szülém — mondotta a legény. — Egy esztendő múlva visszatérek, addig az ördögök királya istrázsát áll helyettem. Az adta ezt a veres sapkát is, amikor fölteszem, senki sem lát. Nézzen csak ide!

Azzal fejébe nyomta a veres sapkát, s hát csakugyan: volt, nincs, senki sem látta a legényt, pedig ott volt a szobában.

Hanem egy esztendő kevés idő, úgy eltelt, mintha nem is lett volna: a szegény katonának vissza kellett mennie. Elbúcsúzik keserves könnyhullatások közt apjától, anyjától, minden atyafiától, búsan fejébe nyomta a veres sapkát, s látatlanul ment, mendegélt hegyeken-völgyeken át, vissza a király városába, egyenesen arra a helyre, hol strázsát állott az ördögök királya. Szalutált katonásan, s jelentette:

— Itt vagyok, ördögök királya!

— Derék ember vagy — mondotta ez —, látszik, hogy magyar vagy: megtartottad a szavadat. Hát csak állj ide, de ne félj többet a bottól, ha százat mérnek is reád, mert én úgy megcsináltam, hogy nem neked fáj majd az ütés, hanem a kapitányodnak.

Egyszeriben gúnyát cseréltek, az ördög visszavette a veres sapkát, eltűnt, a katona meg ott maradt a strázsán. Még egy hét sem múlt el, a katona valami nagyot hibázott, de olyan nagyot, hogy nem is ötven botot, de százat ítéltek rá. Hej, uram-teremtőm, a szegény kapitány előre félt a botoztatástól, mert valahányszor az ördögöt megbotoztatta, mindég neki fájt, már egy csontja sem volt ép. Gondolta magában, ő bizony többet nem botoztatja a katonát, hanem hazaereszti, hadd menjen ördöngös katonája, mert még temetőbe viszi őt.

Úgy is lett: a katonát hazaeresztették, menjen isten hírével. Így szabadult meg szegény feje a katonaélettől.

Hanem ez rég volt, talán igaz sem volt, mert most már az ördög sem szánja a katonát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-08-01: Gazdaság - x:

Érdtől Dombóvárig (Bolyongás Hungáriában, 2.) — Kisgyörgy Zoltán

Dr. Kubassek János (jobbról), akinek nincs messze Csomakőrös a Malájföldtől
Jakabos Ödön emléke
Érd. Kisváros Budapest peremén. Szerencsénk van. A Magyar Földrajzi Múzeum őre jelenti: igen, Kubassek igazgató itt van, nemrég tért haza malájföldi útjáról. Dr. Kubassek Jánossal, a földrajzi íróval és kutatóval legutóbb Csomakőrösön ölelkeztünk. Ő most az igazgató, az elhunyt alapító Balázs Dénes helyébe lépett. A nagy öreggel, aki egyébként kászoni származású volt, Háromszéken találkoztunk utoljára. Érden már csak bronzszobrát láthattuk.
2009-08-01: Kiscimbora - x:

Radnóti Miklós: Augusztus

A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.