Röviden — Váry O. Péter

2009. augusztus 4., kedd, Világfigyelő
Ősszel a kettős állampolgárságról

Már az őszi ülésszakon az Országgyűlés elé kerülhet a kettős állampolgárság ügye — jelentette be tegnap Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa. Lassan megfelelő formában vitatkoznak a politikai erők a kettős állampolgárságról. Ha arról folyik a vita, hogy milyen formában lehet a kettős állampolgárságot megadni, akkor alapvető fordulat van kialakulóban — hangsúlyozta a politikus.

A Fidesz szerint is alapvetően egyéni kérelem alapján kellene megadni a kettős állampolgárságot — mondta Németh Zsolt arra reagálva, hogy a külügyminiszter ugyancsak tegnap kijelentette: a kettős állampolgárságot csak egyénileg lehet elbírálni, emiatt nem a legjobb eszköz tömeges problémák kezelésére.

A csehországi magyarok is aggódnak

Nagy aggodalommal követi az egyre erősödő szlovákiai magyarellenes intézkedéseket a csehországi nemzeti kisebbségek érdekvédelmi szervezetének, a Coexistentia-Együttélés Politikai Mozgalomnak a Magyar Nemzeti Tagozata. ,,Hatá­rozottan elítéljük a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának döntését az államnyelvtörvény módosításáról. Az új jogszabály diszkriminatív jellegű, erősen sújtja a szlovákiai magyarokat és a többi nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárokat, megfosztván őket anyanyelvük nyilvános használatától hazájukban. Ez a demokrácia egyik alapelvének, az állampolgárok jogegyenlőségének komoly megsértését, valamint a személyi szabadság elvének súlyos korlátozását jelenti." A mozgalom szerint az új rendelkezés igen káros Szlovákia számára nem csak belpolitikai, de külpolitikai szempontból is.

Megosztottak a szlovák pártok

Megosztottak a szlovák pártok a két szlovákiai magyar politikai erővel történő együttműködés kérdésében. A Magyar Koalíció Pártjával (MKP) szemben az elmúlt két évben Csáky Pál elnökké választása óta kritikusabb Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) inkább az új magyar tömörüléssel, a Híddal való kapcsolatépítést helyezné előtérbe. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) politikusai viszont az MKP-val képzelik el a jövőt. A különböző hozzáállások hátterében vélhetően főként nem elvi, hanem személyi kérdések állnak. Pavol Hrusovsky pártelnök bejelentette: a KDH nem támogatja az MKP által kezdeményezett alkotmánybírósági beadványt, amellyel Csákyék az egy hónappal ezelőtt elfogadott szlovák államnyelvtörvény módosítását kívánják megtámadni. Az SDKU ezzel szemben még nem nyilatkozott arról, hogy aláírna-e egy ilyen beadványt.

Szélesebb körű anyanyelvhasználatot

Az albán nyelv szélesebb körű használatának lehetőségét követelik a macedóniai albán pártok. Az egy évvel ezelőtt a parlamentben elfogadott jogszabályt megcsonkították — állítják az albán kisebbség pártjainak képviselői. Szerintük olyan új törvényre lenne szükség, amely lehetővé tenné az albán nyelvnek a macedón melletti párhuzamos használatát. A tavaly júliusi nyelvtörvény értelmében az albán nemzetiségű parlamenti képviselők az összes parlamenti dokumentumot megkapják anyanyelvükön, emellett albánul érintkezhetnek bármely állami intézménnyel az ország bármely részén. A macedón nyelven kívül albánul is kihirdetik az önkormányzati határozatokat, intézkedéseket mindazon településeken, amelyeken az albán kisebbség aránya több mint húsz százalékot tesz ki. Menduh Thaci, az ellenzéki Albánok Demokratikus Pártja elnöke most azt követeli, hogy tegyék ezt lehetővé ott is, ahol az albán kisebbség aránya nem éri el a húsz százalékot.

Grúzia vádolja Oroszországot

A dél-oszét határjelek arrébb helyezésével vádolta meg a grúz külügyminisztérium Oroszországot. A tárca közleménye szerint az orosz megszállók vasárnap előrenyomultak a Gori körzetében fekvő Kvesi faluba, és áthelyezték a határt jelző oszlopokat Grúzia belseje felé. ,,Az orosz megszállók ezzel kísérletet tettek rá, hogy mélyen behatoljanak grúz területre" — áll a dokumentumban. A grúz külügyminisztérium elítélte az eljárást, hangsúlyozva, hogy Oroszország viseli a teljes felelősséget minden esetleges további provokációért. A hét végén — néhány nappal a tavalyi grúz—orosz háború kirobbanásának évfordulója előtt — fokozódott a feszültség az egymással szemben álló felek között.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-08-04: Világfigyelő - x:

Magyar tükör — Bogdán László

Mint megszokhattuk, a magyar belpolitika hétről hétre botrányok sorozatából áll, az egyik ügy még meg sem oldódik, mert hogyan is oldódhatna meg, máris nyakunkon a másik. De vegyük sorra.
2009-08-05: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor?

Röviden
Zölddel a kultúráért. Az Árkosi Művelődési Központ kilenchektáros kastélyparkját takarítják ma önkéntesek. A munkában este nyolcig bárki részt vehet. Sepsiszentgyörgyről a Bod Péter Megyei Könyvtár elől 9.10 órakor autóbusz indul. Este a kastélyban a részt vevő zenészek koncertet adnak. Érdeklődni a 0729 499 830-as és a 0757 391 284-es telefonon lehet.