Mi, hol, mikor?

2009. augusztus 5., szerda, Mi, hol, mikor?
Röviden

Zölddel a kultúráért. Az Árkosi Művelődési Központ kilenchektáros kastélyparkját takarítják ma önkéntesek. A munkában este nyolcig bárki részt vehet. Sepsiszentgyörgyről a Bod Péter Megyei Könyvtár elől 9.10 órakor autóbusz indul. Este a kastélyban a részt vevő zenészek koncertet adnak. Érdeklődni a 0729 499 830-as és a 0757 391 284-es telefonon lehet.

Megbeszélés. A kézdivásárhelyi Nők Egyesületének tagjai csütörtökön 18 órától az Apor Péter Szakközépiskolá­ban megbeszélést tartanak a szovátai kirándulással kapcsolatban.

Találkozó. Fülöp Könczei Magdolna szombaton 10 órától kosarastalálkozót szervez a torjai Könczei-kertben, amelyre minden Könczei nemzetséghez tartozót szeretettel elvár.

Forgatás. Értesítik a kézdivásárhelyieket, akik statisztának jelentkeztek a Visszatérés című filmhez, tekintsék meg a Vigadó kirakatában kifüggesztett listát, mely részletesen tartalmazza a szereplők elosztását. Nagyon fontos, hogy mindenki legkésőbb ma biztos választ adjon, hogy részt vesz-e a forgatáson, ellenkező esetben pótolniuk kell a hiányzó szereplőket. A választ Márton Lórántnak, a 0733 553 100-as telefonon kell megadni. A forgatás elkezdése előtt megbeszélést tartanak augusztus 8-án a Vigadóban, az időbeosztásról előzőleg érdeklődjenek. A megbeszélésre minden szereplő vigyen egy másolatot a személyi igazolványáról. Segítik a film elkészítését, ha az ábrázolt korhoz illő ruházatot és kellékeket (80-as évek) visznek magukkal az augusztus 8-i megbeszélésre. Aki nem a saját méretében talál ruhát, az is vigye magával a megbeszélésre, mert elcserélheti a többi statisztával.

Fogadóóra. Szerkesztősé­günkben ma 13―15 óráig Balogh Klára jogtanácsos várja a jogi tanácsot igénylőket. A tanácsadás ingyenes.

Szerkesztősé­günkben ma 13―15 óráig Balogh Klára jogtanácsos várja a jogi tanácsot igénylőket. A tanácsadás ingyenes.

Parkolási tilalom. Sepsiszentgyörgy városgazdálkodási irodája kéri a lakókat, hogy augusztus 6―31-ig naponta 7 és 17 óra között ne parkoljanak személygépkocsijukkal a Román Hadsereg utcában, mert parkolóépítési munkálatok folynak. Megérté­süket köszönik.

Áramszünet. Ma 8―15 óráig Bölönben, Bölönpatakon és Nagyajtán, csütörtökön 9―15 óráig Gelencén, Haralyban, Ozsdolán, Hilibben és Szentkatolnán a 2-es és a 4-es transzformátor körzetében szünetel az áramszolgáltatás.

Zene

* A Besenyői-tónál, a Bogdán-csárdában szombaton 21 órától a sepsiszentgyörgyi Blúz Bend koncertezik. A belépés díjtalan.

* A Rétyi-tónál a Pálma Panzióban vasárnap tartják a II. Tavirózsa Fesztivált. A program: 10 órától térzene-vetélkedő, 14 órától Marius slágereket ad elő, 15 órától tehetségkutató-verseny, 18 órától a La Sheja együttes modern táncokat mutat be, 19 órától vetélkedő, 19.30-tól karaoke, 20 órakor fellép a tehetségkutató-verseny győztese, 21 órától Majláth Attila, 22 órától Attika, 23 órától Gery koncertezik, éjféltől szabadtéri diszkó.

Ifjúsági fotópályázat

Az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete fotópályázatot hirdet ifjú, amatőr, kibontakozni vágyó fényképészeknek Nézőpont címmel. Olyan fotókat várnak, amelyek nem mindennapi szemszögből láttatják környezetünket. A fotókat 2009. szeptember 1-jén éjfélig kell elküldeni akár e-mailben a fotoverseny@yahoo.com címre, akár cd-re/dvd-re írva Sepsiszentgyörgy, Kós Károly út 2. szám alá, a Turulmadár Ifjúsági Irodába. Egy személy négy képpel nevezhet be, melyből három különálló fotó, a negyedik három részből álló fotósorozat. Minimális felbontás: 1024×768. A sikeres fotókból kiállítást nyitnak szeptember 7-én, az ünnepélyes megnyitón díjazzák a legjobb fotósokat. Az I. helyezett 150, a II. 100, a III. pedig 75 lejes pénzjutalomban részesül, és lesznek meglepetésdíjak is. Részletek, szabályzat, jelentkezési lap: http://www.emihirek.ro/.

Játékvezetői felkészítő

A labdarúgó IV. és V. liga közelgő rajtjára készülnek a játékvezetők is. A Csősz Lászlótól (a játékvezetői bizottság főnöke) kapott tájékoztató szerint augusztus 11-én felkészítőt tartanak 17 órai kezdéssel a városi stadionban. Érdeklődni, nevezni a szövetség székhelyén vagy a 0267 315 394-es telefonon lehet naponta 9—12 óra között.

Minden idők legjobb magyar szereplése

A hét végén véget ért ifjúsági kajak-kenu-világbajnokság összesítésében a magyar válogatott 7 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzéremmel végzett az éremtáblázat első helyén, s ezzel a szerepléssel túlteljesítette a legmerészebb elvárásokat is. A kiváló szereplés értékét emeli, hogy minden szakágban szereztünk világbajnoki címet, ráadásul a női, a férfi és a kenus csapatnak egyesben is van aranyérmese.

Az atlétikai világbajnokságra utazó magyar csapat

A MASZ elnöksége a bajnokság után összeült, és döntött a 12. atlétikai világbajnokságon (augusztus 15—23.) részt vevő magyar csapatról. A névsor (versenyszám, név, nevezési eredmény): férfiak, 800 m: Kazi Tamás (1:45,55), 110 gát: Kiss Dániel (13,55), 3000 akadály: Minczér Albert (8:31,82), súly: Kürthy Lajos (20,27), diszkosz: Kővágó Zoltán (67,64), kalapács: Pars Krisztián (81,43), gerely: a sepsiszentgyörgyi születésű Olteán Csongor (80,01), tízpróba: Szabó Attila (7748), nők, 5000 m: Papp Krisztina (15:21,92), 3000 akadály: Tóth Lívia (9:38,79), súly: Márton Anita (17,27), kalapács: Orbán Éva (70,16).

Férfiak nélkül a román válogatott

Összeállították a soron következő atlétikai világbajnokságra utazó román válogatottat. Férfiak nélkül! Íme a keret: Andrea Ogrezeanu (200 m), Mirela Lavric (800 m),Cristina Casandra (3000 m akadály), Ancuţa Bobocel (3000 m akadály), Lidia Simon (maraton), Luminiţa Talpoş (maraton), Nuţa Olaru (maraton), Nicoleta Grasu (diszkosz), Claudia Ştef (20 km gyaloglás), Ana Maria Groza (20 km gyaloglás), Ana Maria Greceanu (20 km gyaloglás), Angela Moroşanu (400 m gát), Monica Stoian (gerely), Maria Negoiţă (gerely), Bianca Perie (kalapács), Anca Heite (súlylökés). Nos, ebből a keretből is kimaradtak a Sepsiszentgyörgyi MSC atlétái.

Megérkezett Brazíliába Felipe Massa

A 28 esztendős Ferrari-pilótát és várandós feleségét, Raffaelát szállító repülőgép helyi idő szerint hétfőn este landolt a város nemzetközi repülőterén, ahonnan Massát helikopterrel szállították az Albert Einstein Kórházba. A versenyzőt előreláthatólag legalább két napig megfigyelés alatt tartják majd, mielőtt hazaengedik. Massa megérkezésekor nem kívánt nyilatkozni, csak annyit mondott az újságíróknak: ,,később minden kérdésre válaszolok, egyelőre szeretném magam kipihenni". A tavalyi világbajnokság ezüstérmese a hungaroringi időmérőn szenvedett súlyos balesetet, amikor fejen találta az előtte haladó Rubens Barrichello autójáról leszakadt rugó.

A magyar válogatott keret

Az augusztus 12-én sorra kerülő magyar—román labdarúgó-válogatott találkozóra Erwin Koeman szövetségi kapitány keretet hirdetett: kapusok: Babos Gábor (NEC Nijmegen), Fülöp Márton (Sunderland), Király Gábor (1860 München), Köteles László (Diósgyőr), védők: Szélesi Zoltán (klub nélkül), Bodnár László (klub nélkül), Fehér Csaba (NAC Breda), Vanczák Vilmos (FC Sion), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Tímár Krisztián (Plymouth, Argyle), Gyepes Gábor (Cardiff City), Horváth Gábor (Videoton), Vaskó Tamás (Újpest), Bodor Boldizsár (Roda JC), Löw Zsolt (FC Mainz), középpályások: Huszti Szabolcs (Zenit), Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven), Halmosi Péter (Hull City), Gera Zoltán (Fulham FC), Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Vadócz Krisztián (Osasuna), Tóth Balázs (Racing Genk), Dárdai Pál (Hertha BSC), támadók: Szalai Ádám (Real Madrid Castilla), Torghelle Sándor (FC Augsburg 1907), Rudolf Gergely (DVSC-TEVA), Priskin Tamás (Watford FC), Kabát Péter (Újpest ).

Összeállította: Áros Károly

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2009-08-04: Világfigyelő - x:

Röviden — Váry O. Péter

Ősszel a kettős állampolgárságról
Már az őszi ülésszakon az Országgyűlés elé kerülhet a kettős állampolgárság ügye — jelentette be tegnap Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa. Lassan megfelelő formában vitatkoznak a politikai erők a kettős állampolgárságról. Ha arról folyik a vita, hogy milyen formában lehet a kettős állampolgárságot megadni, akkor alapvető fordulat van kialakulóban — hangsúlyozta a politikus.
2009-08-05: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Részvétnyilvánítás
Jakabfi Gergely és családja őszinte részvétét fejezi ki Oláh Ferencnek, Miklósnak és Melindának, és osztozik fájdalmukban édesanyjuk elhunyta alkalmából.
515/b