Madonna hatása az Ermitázsra

2009. augusztus 8., szombat, Magazin

Madonna vasárnapi koncertjének hangereje a szentpétervári Palota téren elérte a 106,4 decibelt és az Ermitázsban zárt ablakok mellett a 80 decibelt, vagyis súrolta a világ egyik leggazdagabb múzeumában még megengedett felső határértéket.

Mindezt a múzeum sajtószolgálata közölte kedden azzal, hogy a koncertek által keltett vibráció hatásainak tisztázása és a határértékek újabb meghatározása komoly kutatómunkát követel, amelyet az Ermitázs tervei szerint el is végeztet majd. A közlemény szerint a legnagyobb hangerőt nem Madonna, hanem az előzenekar fellépése során mérték. Az egykori Téli Palotában lévő múzeum nagy ellenzője annak, hogy a Palota téren könnyűzenei koncerteket rendezzenek.

A sztár gyermekeivel érkezett az Oroszország északi fővárosának és az Észak Velencéjének is nevezett Szentpétervárra. Felkereste az Ermitázst, ahová már kész listával érkezett, hogy mit akar feltétlenül látni, s a hírek szerint elsősorban a francia impresszionistákra volt kíváncsi. Ezek műveiből az Ermitázs gazdag gyűjteménye mellett most egy további kiállítás is látható: ezen a legismertebb mesterek háború idején német magángyűjteményekből Oroszországba került, s azóta néhány hónappal ezelőttig titkos raktárakban tartott, teljességgel ismeretlen képei láthatók.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-08-08: Magazin - x:

Kifütyülték Deneuve-öt

Olaszországi szereplése során kifütyülték Catherine Deneuve francia színésznőt, miközben a nézők a jegyek á­rát követelték vissza.
2009-08-08: Emlékezet - x:

Közösségformáló erő volt (Búcsú Püski Sándortól, a nemzet könyves emberétől)

Három éve, 2006 tavaszán, amikor hű társát — Zoltán Ilonát — kísértük végső nyughelyére, éreztük, hogy ők, akik életükön át a nemzetszolgálat robotosai voltak, hamarosan találkoznak. Nemcsak Farkasréten. Az Úr 2000. esztendejében róluk írt köszöntőjét így zárta költő-titkárunk: