Nagyon jókedvű madár. Ahogy felkel a nap, a pipiske is talpon van. Mint a nyíl, fölrepül a magasba, és ott dalolgat. Ha megunja, megint csak visszaszáll a mezőre.

Egyszer éppen a mezőn csicserikélt. Meglátott egy fűszálat.

— Nicsak, milyen nagy fűszál! Nagyobb, mint én! Mi lenne, ha kihúznám?

S mindjárt belecsimpaszkodott, elkezdte húzni erősen.

Odament a barázdabillegető és a tövisszúró gébics. Az egyik a farkát billegette, a másik a csőrét csattogtatta.

— Mit csinálsz, pipiske? ― kérdezték kíváncsian.

— Kihúzom ezt a fűszálat!

— Aztán miért húzod ki?

— Azért, mert nagyobb nálam! ― szólt hetykén a pipiske.

A két madár összenézett, elnevették magukat.

— Tudod mit, pipiske? Ha már kihúzod, húzd ki ezt a bokrot is, ez is nagyobb nálad.

A pipiske bólogatott.

— Bizony azt is kirántom, csak előbb a fűszállal végzek.

S húzta, húzta ― míg csak el nem szakadt.

Akkor egyszeriben hátrahömpörödött, és a fenekére csüccsent.

Azt hiszitek, mérges volt?

Cseppet se.

Talpra ugrott, s azt kiáltotta:

— Én is így akartam!

Aztán, mint a nyíl, fölrepült a magasba, és ott csicserikélt. Mikor megunta, visszaszállt a mezőre, és bebújt a bokor alá.

Ha a bokrot is kihúzta volna, bizony nem tudom, most hol aludna.