Ünnep a Feketeügy partján — Bedő Zoltán

2009. augusztus 8., szombat, Kultúra

Egy építményben minden darab téglának jól meghatározott helye és szerepe van. Bármelyik hiánya az egység megbomlásához és a szerkezet gyengüléséhez vezet. Mivel kisebb-nagyobb közösségeinkre a tégla szerepe hárul a nemzet nagy épületében, oda kell figyelnünk rájuk. Óvni és támogatni, megdicsérni vagy megróni, ha kell, de mindenképpen figyelemben részesíteni őket. Tudniuk és érezniük kell, hogy fontos szerepet töltenek be a magyarság életében.

Hála a jó Istennek, vannak olyan közösségeink, melyek egy adott területen elért, kimagasló eredményeikkel másokat is cselekvésre, önmegvalósításra ösztönöznek. Ezek egyike Réty. Hírnevét nem csak az újraalakulásának 30. évfordulóját ünneplő fúvószenekar öregbíti, hanem a Kelemen Antal tanár szervezésében évente megrendezett fúvóstalálkozók is. Az idén 18. alkalommal került sor e rangos, immár nemzetközivé terebélyesedő eseményre. Helyszínét a közelmúltban létrehozott szabadidőközpont biztosította. A Feketeügy holt árkán átívelő, fából és kőből készült ízléses hídon lehet megközelíteni. A hagyományos tetőszerkezetű szabadtéri színpadnak, kiállítások megrendezésére is alkalmas, félig nyitott épületnek, sportcsarnoknak és futballpályának helyet adó terület méltán viseli a Községi Sport- és Kulturális Központ nevet. E szemet gyönyörködtető és jövőbe vetett hitet sugalló létesítmények a helyi tanács és Dálnoki Lajos polgármester munkáját dicsérik.

A tizenegy vendég és két helyi zenekar reggeltől estig szórakoztatta a népes közönséget. A találkozó rangját jelzi, hogy a Brassói Szász Fórumtól a szentegyházi és uzoni fúvósokig, a mezőfényi, gyergyócsomafalvi és kézdivásárhelyi ifjúsági fúvószenekarig érdemesnek tartották a részvételt. Jelen volt a Marosvásárhelyi Pro Musica Sacra fúvószenekar és a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. De a Magyarországról érkezett orosházi, tótkomlósi és szentesi zenekar is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. A szerzők gondos megválogatása szórakozást és magas fokú zenei élményt egyaránt biztosított. Bach, Mozart, Shubert, Brahms és Erkel mellett Egressy Béni, Hidas Frigyes, Galli János, Kacsoh Pongrácz és Kovács Béla művei is elhangzottak. A parasztkantátától és népdaloktól az indulókon keresztül a keringőkig és polkákig színes és változatos dallamvilággal ismerkedhetett meg a nagyérdemű. De volt rock, és eljátszották Zorba táncát is.

A nap folyamán a vendégzenekarok az iskola étkezdéjében, míg a hallgatók lacikonyhák környékén csillapíthatták éhüket-szomjukat. A szervezők jóvoltából igazi ünneppé alakult a rétyi rendezvény. Az igényesen összeállított műsornak köszönhetően pedig hathatósan hozzájárult mind a közönség, mind a jelen lévő együttesek zenei műveltségének pallérozásához. Ugyanakkor egy faluközösség színvonalas kikapcsolódását és szórakoztatását szolgálta.

Mindent egybevetve elmondható, hogy Erdély legrangosabb és legnépesebb fúvóstalálkozójának lehettünk a szerencsés résztvevői. Nagy érdeme, hogy tömegeket képes mozgósítani és a zenei kultúra szolgálatába állítani, hathatósan hozzájárulván önazonosságunk megőrzéséhez. Ezért kívánjunk erőt, egészséget Kelemen Antalnak, e hagyományt teremtő találkozók megálmodójának és szervezőjének, hogy minél tovább folytathassa népművelő tevékenységét. És ne feledkezzünk meg a többi támogatóról sem, akik segítségével mindez megvalósulhatott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1381
szavazógép
2009-08-08: Kiscimbora - x:

Mészöly Miklós: A pipiske és a fűszál

Láttatok már pipiskét?
Olyan apróka madár, hogy akár a markotokban is elférne. Barna a háta, fehér foltos a szárnya. Kint lakik a réten, bokrok alá rakja a fészkét.
2009-08-08: Kultúra - x:

Olvasólámpa: KAF vázlatkönyve (Köszöntjük az 50 éves költőt) — Bogdán László

Kovács András Ferenc bámulatos teljesítménye, az évről évre egymást leköröző verseskönyvek, a versek áradása, az alteregók, Pessoa szerint a heteronimák fokozott jelenléte Jack Cole-tól Lázáry René Sándorig és Calvusig sem takarhatja el, hogy ebben a sokszínű költészetben jelen van, időnként ki-kierősödik, vezérszólammá válik egy személyes hang, amely a legújabb könyvben* abszolút értelemben dominánssá válik.