Majd bejelentette: egyetlen huszárvágással négy törvénycsomagot felelősségvállalással fogadnak el, így parlamenti vita nélkül léphet majd érvénybe az állami alkalmazottak egységes bérezési törvénye, az oktatási jogszabálycsomag, a kormányzati ügynökségek átszervezésére vonatkozó törvény, valamint a nyugdíjak és a fizetések halmozását tiltó jogszabály.

Csakhamar kiderült azonban, jóformán semmi sem igaz mindabból, amit a miniszterelnök sugallni szeretett volna. A rá jellemző szószátyársággal előadott beszédéből ugyanis kiderült: a kabinet legfontosabb döntése, hogy nem változtat semmit, azaz marad a 16 százalékos egykulcsos adórendszer, és nem növelik a hozzáadottérték-adót. Sőt, a másik fontos intézkedés sem több saját tévedésük korrekciójánál: az általuk bevezetett átalányadó miatt több tízezer vállalkozás ment csődbe, munkahelyek ezrei szűntek meg — ezt a katasztrofális hatást próbálják most valamiképp mérsékelni. Az egyetlen, hatékonynak ígérkező megoldás tehát az újrabefektetett profit adómentesítése, félő azonban, hogy az októbertől esedékes intézkedés a költségvetés alapos felfordulását okozza majd.

A törvénycsomagok felelősségvállalással történő elfogadására vonatkozó kijelentéseken pedig még csak felháborodni sem volt idejük az ellenzéki pártoknak, szakszervezeteknek — pedig a törvényhozást következetesen kikerülő kormányzati magatartás adna okot erre —, midőn kiderült: légből kapott Emil Boc kijelentése, a szociáldemokraták ugyanis ragaszkodnak a parlamenti vitához az oktatási törvénycsomag esetében.

Semmi sem változott tehát: a kormányzó pártok változatlanul nem tudnak megegyezni a lakosság számára fontos ügyekben, a miniszterelnöknek továbbra sincs elképzelése arról, hogyan lehetne kimozdítani a súlyos recesszióba sodródott országot a holtpontról. Mintha a kormányzást teljesen rábízták volna a hitelt biztosító Nemzetközi Valutaalapra, ők maguk pedig minden erejükkel a közelgő elnökválasztásra készülnének.