Látszólagos a parlamenti többség
Az RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy a kormány felelősségvállalással terjessze a parlament elé az oktatásitörvény-tervezetet — jelentette ki tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján Markó Béla RMDSZ-elnök, hozzátéve, ugyanígy a szövetség nem támogatja az egységes bérezési törvény, a kormány alárendeltségébe tartozó intézmények átszervezéséről szóló jogszabály, illetve az állami fizetések és nyugdíjak halmozását tiltó tervezet hasonló módon történő elfogadását sem. Egyúttal nemtetszését fejezte ki annak kapcsán, hogy a tanügyi szakszervezetek egyre inkább beavatkoznak az oktatási folyamat őket nem érintő, tartalmi kérdéseibe.
Példaként említette, hogy ezek az iskolai programokat és a kisebbségek nyelvén történő oktatást illetően is határozott véleményt fejtettek ki. „A kormány parlamenti többsége csak látszólagos, nem valós" — mutatott rá, élesen bírálva a kabinetet. A valóságban csak kisebbségi kormányunk van, amely nem rendelkezik túlnyomó parlamenti támogatottsággal — vélekedett. Kelemen Hunor ügyvezető elnök, a szövetség államfőjelöltje a kabinet kényszerszabadságra, illetve a csökkentett munkaprogramra vonatkozó szándékait is bírálta. Az RMDSZ-es politikus inkább a kormányt küldené tízhetes fizetés nélküli szabadságra. Szerinte amennyiben a kormány hetven napig nem tenne semmit, lehetséges, hogy nem adódna annyi probléma, mi több, akár valami jó is történhetne.
Alkotmányellenes törvénymódosítás Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje tegnapi sajtótájékoztatóján nehezményezte, hogy a sajtóból kellett értesülnie a kabinet azon szándékáról, miszerint sürgősségi kormányrendelettel módosítanák az államelnök-választásra vonatkozó törvényt. „Alkotmányellenes, antidemokratikus, a jóindulat határát túllépő intézkedés játék közben módosítani a szabályokat" — fogalmazott Kelemen Hunor. Hozzátette: arról is a sajtóból szerzett tudomást, hogy 200 000-ről 500 000-re akarják emelni a jelöléshez szükséges támogató aláírások számát, valamint hogy 300 000 euró garanciapénzt kellene befizetniük a jelölteknek. A téma kapcsán Markó Béla szövetségi elnök is úgy vélte, hogy a rendelkezés alkotmányos jogaikban korlátozza az állampolgárokat. Országszerte tüntettek a rendőrök Az ország több nagyvárosában — többek között Bukarestben, Craiován, Brassóban, Marosvásárhelyen — vonultak utcára tegnap a Pro Lex szakszervezethez tartozó rendőrök. A tüntetéseken a túlórák, pótlékok, lakbérek kifizetését követelték, hangsúlyozva: nem béremelést kérnek, hanem az őket megillető jogokért állnak ki. Aggódnak amiatt, hogy a rendőrség számára kiutalt évi költségvetés nem lesz elegendő a bérek kifizetésére, túlterhelésre panaszkodtak, mivel az állásokat befagyasztották, így nem tudnak új alkalmazottakat felvenni ott sem, ahol ez egyébként indokolt lenne. A tiltakozó megmozdulások számos más figyelemfelkeltő akcióval társultak: Bukarestben például cukorkákkal lőttek célba, sugallva, hogy nincs pénz a rendőrök felszerelésére, Craiován pedig Elena Udrea turisztikai miniszter klónozását követelték, szerintük ugyanis az idegenforgalmi tárcavezető mindenre kapott pénzt, amire kért: táborokra, vízimentőkre, de még a magántulajdonban levő szállodákra is. Neamţi tábla Hargita megyében „Hargita Megye Tanácsa megdöbbenéssel értesült arról, hogy a szomszédos Neamţ Megye Tanácsa Hargita megyei területen állította fel a két megye határát jelző táblát" — áll a szomszédos megye önkormányzata által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben. Mint ismeretes, Hargita és Neamţ megye vezetői között régóta vitatéma a megyehatár kérdése, az önkormányzati vezetők legutóbb egy hete Gyergyószentmiklóson egyeztettek a problémáról, és megállapodtak abban, hogy a 2005-ben létrehozott bizottság folytassa munkáját. „Ezzel a partizánakcióval a szomszéd megye vezetői nemcsak a két megye, de a jószomszédi barátság és együttműködés határát is átlépték" — vélik a Hargita megyeiek, akik szerint a megállapodás egyoldalú felrúgása felveti a kérdést: lehetséges-e a két megye közötti együttműködés, ha a felek egyike nem tartja be a szavát. Felszólították Neamţ Megye Tanácsát, azonnal távolítsa el a táblát, hasonlóan cselekedett a Hargita megyei prefektus is. Ugyanakkor kérik az illetékes útügyi hatóságokat, vizsgálják meg, van-e engedély a tábla felállítására, ellenkező esetben azonnal bontsák azt le.