Botond vitéz

2009. augusztus 15., szombat, Kiscimbora

A honfoglaló magyarok 955-ben éppen ilyen augusztusi napon voltak kénytelenek elmenekülni a németek elől. Úgy öt esztendővel eme augsburgi vereség után csak nem tudtak nyugodni, harci kedvük nem lohadott.

Amint erőre kaptak, meg sem állottak a görög császár városáig. Megijedt a görög császár a magyar sereg láttán, elzáratta a városnak mind a hét kapuját, hogy a magyarok be ne mehessenek. Egyben követeket küldött a magyar vezérhez. Azt üzente, hogy ne ontsák egymás vérét, kár volna a görögért is, a magyarért is, inkább álljon ki a görögök részéről is egy vitéz, a magyarok részéről is egy vitéz bajvívásra. Ha a görög győz, a magyarok szépen menjenek vissza hazájukba, ha a magyar vitéz győz, nagy adót fizet a magyaroknak.

— Jól van — mondotta a magyarok vezére —, hát csak jöjjön az a vitéz!

Elmentek a követek, s hát egy óra sem telt belé, jő ki a vár kapuján egy rengeteg nagy óriás, s két karját összefonva megáll a magyarok előtt, s mondja nagy büszkén:

— Hadd lám, ki mer kiállni velem. De egyszerre kettő jöjjön, eggyel nem is kezdek.

Összenéztek a magyarok, szikrázott a szemük a haragtól, s egyszerre száz is kiáltotta: Én is kiállok! Én is! A legserényebb volt azonban köztük Botond, egy köpcös, tagbaszakadt ember, ez egy szempillantásra kivált a seregből, elejébe állott a görög vitéznek.

Mondta neki:

— Hallj ide, görög óriás, Botond az én nevem. A legkisebb vitéz a magyarok közt. Állíts csak te magad mellé még két görögöt!

S amikor ezt mondta, megforgatta a buzogányát, s úgy vágta a vár vaskapujába, hogy az egyszeribe kettéreccsent. Akkora lyukat ütött a kapun, hogy egy növendék gyermek ki- s besétálhatott rajta.

— No, no — ingerkedett az óriás —, kár volt eldobnod azt a buzogányt!

— Nem kell nekem sem buzogány, sem kard — mondta Botond, s üres kézzel ment a görögnek. Egyszer jobbra lódította, aztán balra; akkor felkapta, megkeringette a levegőben, s úgy a földhöz teremtette, hogy ha két lelke lett volna, az is kiszalad belőle.

De bezzeg szégyellte ezt a csúfságot a görög császár. Ott ült a vár fokán egész háza népével s udvarával, s szentül hitték, hogy az óriás legyőzi akármelyik magyart. S lám, a legkisebbet sem tudta legyőzni. Szégyenszemre visszatakarodtak a palotába, s a császár akkora adót vállalt, amekkorát csak kívántak, csak hogy hagyják békességben a magyarok.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 495
szavazógép
2009-08-15: Kiscimbora - x:

Mackónyom a jegenyefán (Törd a fejed!)

Egy jegenyefára, amely pontosan egyéves, fél méter magasságban egy medvebocs úgy belevési karmait, hogy mély nyomuk marad a törzsön.
2009-08-15: Képzőművészet - x:

Mindörökké, Erdély (Beszélgetőkötet a Kossuth-díjas Szervátiusz Tiborral)

’56-os emlékmű, Budafok
,,Az egyik igen nagy fájdalmam, hogy az anyaországban is kisebbségben él szellemileg és lelkileg a magyarság, s ma inkább, mint bármikor. Ha ez az anyaország egy valódi nemzeti állam lenne, könnyebb lenne a végeken élő magyarok sorsa, reménye is, mint arra néhány évig volt is példa. Szerintem magyar politikus soha nem mondhat le az elszakított területekről, lakóinak jogairól" — vallja Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész a tavasszal megjelent Mindörökké, Erdély című beszélgetőkötetben. A Kairosz Kiadó gondozásában, a Magyarnak lenni népszerű sorozatban Szervátiusz Klára, a művész felesége, értő társa kérdezi a neves alkotóművészt, aki az utóbbi években visszahúzódva, csöndben alkot…