Erdélyi Pieta

E cikk szerzője, ha Kolozsváron jár, minden alkalommal betér a kolozsvári Szent Mihály-templomba, ahol a baloldali hajó kápolnájában megtekintheti Szervátiusz Tibor csodálatos, fehér mészkőből készült Pietáját. A művész így vall erről a szobráról: ,,A Szent Mihály-templomot éppen akkor restaurálták, 1957-ben, s ebből az alkalomból kértek fel a Pieta elkészítésére. Magyarvistáról hoztak nekem gyönyörűen épített bivalyszekerekkel követ… Három alak áll a kereszt alatt, balról a Szűzanya, jobbról arimateai József tartja Jézus testét…Ott van a torony alatti kápolna falában, az emberek nagyon szerették, fényesre simogatták Jézus lábait. Egy időben, a dühöngő Ceauşescu-diktatúra idején ugyan elkerítették, nehogy baja essék. De immár másfél évtizede hozzáférhető megint, legalábbis a szemnek."

A művész a megbízást Márton Áron püspöktől, Erdély legendás hírű főpapjától kapta, igaz, csak közvetve, mert akkor már szobafogságban volt Gyulafehérvárt. Áldá­sát küldte a tervre, azt üzenvén: nagyon tetszik neki.

Szervátiusz Tibor diplomamunkáját, a kétméteres ülő Ady-szobrot elkeseredé­sében szétverte, mert a Bukarestből érkező fő művésztanárnak a magyar származású tanár azt mondta: ez egy szifilitikus, alkoholista magyar költő, s legyintett. Később azonban megalkotta ismét Adyt, mellette Móricz Zsigmondot, Bartók Bélát, Szabó Dezsőt és Németh Lászlót, mert erősítést adtak a művésznek a kisebbségi sorsban… Mellőzése idején édesapja állt mellette, mert egyébként éhen is halhatott volna… Nehéz körülmények között alkotott, a híres Dózsa-szobrába belesűrítette bukásainkat, tragédiáinkat, a későbbi tüzes trónjainkat. ,,Benne vannak tehát a későbbi forradalmi bukásaink, de benne van Trianon is. Tulajdonképpen Trianon teljes kifejezése, mivel a végtagjai hiányoznak, levágták, leégették. Megmaradt a törzs, amely kegyetlenül vergődik, szenved, kínlódik az életért, a megmaradásért…"

E tragikusan fájdalmas, ám mégis mindig győzedelmeskedő sorshoz tartozik néhány el nem készült alkotás is. Az egyik a Szent Korona Emlékmű a Hadak Útjával, mely a Dunán ívelt volna át, mely a folyó két partján egy szkíta szarvasból szökött volna a magasba. ,,Ezt csillogó, rozsdamentes acélból szerkesztettem volna, szabálytalan csillagok özöne egy vastag szerkezeten. Alatta, a vízből egy hatalmas szikla emelkedett volna a folyó közepén, s rajta mintegy tízméteres nagyságban állt volna Boldogasszony bronzból készített alakja. A Tejút fölött a Szent Korona hű mása ragyogott volna egy sugárkévében. Azt szerettem volna, hogy legyen egy olyan szimbóluma a fővárosnak, mint Párizsnak… Nem valósulhatott meg, sem akarat, sem pénz nem volt hozzá" — mondja a művész. Ám, mint tudjuk, a tiltások ideje is lejár egyszer, Szervátiusz Tibor pedig még él… Szűz Mária szeretete mindig vele volt, és nem hagyta el őt. Erre így emlékezik: ,,...amikor a Menaságon nyaraltam, gyalog, mezítláb zarándokoltam a felnőttekkel együtt Csíksomlyóra, több búcsún is részt vettem. Csodálatos élményekben volt részem… Része lett életemnek a Magyarok Nagyasszonya gyermekkoromtól kezdve. Sőt, mondhatnám, születésem pillanatától fogva, hiszen édesanyám az ő oltalmába ajánlott engem. Ez kísért aztán végig egész életemen, az ő szolgálata és szeretete. Életemben rengetegszer fordultam hozzá fohászaimmal, hiszen nagyon-nagyon veszélyes pillanatokat éltem át."

Dózsa

Szervátiusz Tibor kétszer életveszélyes helyzetben maradt életben, illetve ,,egy rossz házasságban vergődve, magányomban is hozzá fohászkodtam, hogy adjon nekem egy valódi társat, egy velem együtt érző lelket, akivel szeretjük egymást, és boldogan élhetünk együtt. Akivel egyformán gondolkodunk nemzetről, hitről, művészetről. És csodával határos módon három nap múlva megtaláltalak téged, aki életemnek társa, szebbé tevője, napsugara vagy. Boldog vagyok veled" — olvashatjuk lírai vallomását párjához, aki érzékenyen, hozzáértő módon, szinte észrevétlenül vezeti a beszélgetés szálát.

S hogy végül is miért kellett elhagynia szülőföldjét az erdélyi művésznek, arra is választ kapunk: ,,Ha édesapám nem segít bennünket, akár éhen is halhattunk volna a családommal. A titkosrendőrség állandóan zaklatott, számtalan megfigyelő leste minden mozdulatunkat. Arra csak később jöttem rá, már itt, hogy igen közelről is figyeltek a Secu számára. Állandóan követtek, fenyegettek, lehallgattak, házkutatást is tartottak. Olyan lelki terrornak vetettek alá, hogy már nem bírtam. Ott lógott a fejem fölött a veszély, hogy lefognak, becsuknak, koholt vádak alapján elítélnek, avagy mondjuk, kiesem egy emeleti ablakból, mint ez sok esetben megtörtént. Úgyhogy sok vívódás után beadtam az áttelepedési kérelmemet." Melyre négy évet kellett várnia Szervátiusz Tibornak.

A kisebbségi létből menekülő művész 1977. szeptember 12-én érkezett Magyarországra. Időközben feleségével létrehozták a Szervá­tiusz Alapítványt, valamint a Szervátiusz Jenő-díjat, mert szeretné elérni, hogy újabb követői legyenek, akik vállalják a nemzeti kultúra gyökereinek felmutatását művészetükben. ,,Legfontosabb dolgunk helyreállítani az igaz értékek rendjét… A globalizmussal ellentétben úgy gondolom, csak az az Európa marad fenn, amelynek minden nemzete megőrzi hagyományát, identitását, s ezt adja a közösbe… Magyarország szellemi nagyhatalom. A mi kultúránk Euró­pában, de a világban is külön színfolt. Szépen ötvözi keleti örökségünket a nyugati törekvésekkel, hatásokkal. Ezt kell megőriznünk, felmutatnunk. Ez a mi igazi erőnk" — hiszi a Kossuth- és Magyar Örökség-díjas Szervátiusz Tibor, aki e kis kötettel adott életjelet magáról. Reméljük, megálmodott, de el nem készült monumentális alkotásainak elkészítéséhez a Jóisten és a Szűzanya ad neki erőt a megvalósításhoz és a további alkotómunkához!

Frigyesy Ágnes