A termelési költségek csökkentése, az ellenálló képesség javítása és az ökotermékek előállításának gondolata arra késztette a sertéstartók egy részét, hogy állataikat természetes környezetben, olcsó, gyakorlatias feltételekkel a szabadban tartsák. A XVIII. század végéig a szarvasmarhához és a juhhoz hasonlóan a sertés fő tartózkodási helye a legelő volt. Mindenevő voltuk miatt a sertéskondák szívesen járták az erdőket is, ahol gombán, tölgy- és bükkmakkon fejlődtek, híztak.

A szakirodalom szerint a szaktekintélyek zöme egyetért a legeltetés szükségességével és hasznos voltával, szerintük a legjobb és a legolcsóbb takarmányhoz jut így a sertés, a legelőn tartózkodás a legelőnyösebb, mert az állat edzetté válik az időjárással és betegségekkel szemben, a szervek működése megélénkül, a fiatal egyedek jobban fejlődnek, élénkül az ivari élet, biztosabb a fogamzás, könnyebb az ellés, ritka a meddőség és a vetélés. A zárt istállóban tartás azon túl, hogy költségesebb, csökkenti a sertés reprodukciós képességét, növeli a stresszérzékenységet, gyengébb a húsminőség. Ezért Angliában, Svájcban, de Dá­niában is egyre inkább visszatérnek a tenyészkocák és a hízók legeltetéses tartásához. Az eredmények pedig javulnak: a szaporaság azonos a zárt istállóban tartott kontrollcsoportéval, de sokkal egészségesebbek, és olcsóbb a tartásuk, az átlagos gyarapodás a legelőn 20 százalékkal jobb, az elhullás 42 százalékkal kevesebb, növekedett a kocák tenyésztési élettartama.

Magyarországon is hasonló eredményekre jutott dr. Szabó Péter, a debreceni állattenyésztési tanszék adjunktusa, a mangalicatenyészetek szaporulati és felnevelési eredményeit hasonlítva össze teljesen zárt istállózott tartás, kifutóval kiegészített istállózás és a legeltetett tartás körülményei között. A tartásmód jelentős különbségeket eredményezett, a legeltetés esetén 13,5 százalékkal javult a kocák vemhesülése a zártan tartottakéhoz képest, az évente született malacszám 25 százalékkal növekedett, a felnevelési arány a malacok elválasztásáig 5 százalékkal volt nagyobb, felére csökkent a kocaselejtezés, a kocák tenyésztésben tartási ideje 2,1 évről 3,64 évre hosszabbodott. A jobb reprodukciós eredmények a tenyésztés költségében is megmutatkoztak. A legelőn tartott kocák takarmányfogyasztása, évi takarmány- és tartási költsége 25 százalékkal volt alacsonyabb, a legelőn tartás 36 százalékkal csökkentette a malac-előállítás önköltségét. A kutató meggyőződése is, hogy a közeljövőben a környezetet is kímélő legelőn tartás egyre inkább elterjed, mert ez biztosítja legjobban a minőségi áru termelését, a sertések hosszabb és egészségesebb életét, a gazdaságosabb állattartást. Ezért számolni kell mind a zöld etetésének növekedésével, mind pedig a sertések legelőn tartásával.

A jó eredményeket csak intenzív, nagy szaporaságú, jó anyai tulajdonságokkal rendelkező, megfelelően fejlett, jó egészségi állapotú és testalkatú tenyészkoca-állománnyal lehet elérni. A zárt tartási körülmények között ezt a tenyészkoca-állomány kifutós tartásával kívánják megvalósítani, ahol a friss levegő, a napfény jótékony hatása érvényesül ugyan, de a szabad mozgásra még mindig csak korlátozott a lehetőség. Ennek alternatívája lehet a legelőre alapozott kocatartás. A jó, herefélékben és fűfélékben gazdag legelő csökkenti a takarmányköltséget, és segíti a kocaállomány reprodukciós kapacitását. A tenyészkocák, melyeket pillangósokat is tartalmazó legelőn tartanak, kisebb mértékű fehérjekiegészítést igényelnek.

A sertés köztudottan együregű, összetett gyomrú haszonállat. Bár takarmánybázisát az abraktakarmányok képezik, szívesen fogyasztja a gyep fűtermését is, akár frissen, zöldtakarmányként, vagy szárítva, szénadaraként. Mindenevő állatként a növényeken kívül az állati eredetű táplálékot is megeszi. Feltehetően ehhez kötődik turkálási szokása, mely révén a földben élő giliszták, rovarok, csigák fogyasztásával állati eredetű fehérjéhez jut. Mindeme tulajdonságai teszik lehetővé legelőn tartását. Természetesen, a fentiek ellenére a modern fajták nem képesek elégséges mennyiségű zöld vagy lédús takarmányt felvenni, ezért a legelő elsősorban élettérként szolgál számukra, és kisebb-nagyobb abrakkiegészítésre szorulnak.