Unoka a tükör elÅ‘tt. Nagylány. Mint naponta annyiszor, önmagát szemléli. Látod — fordul felém —, ezt a görbe orromat és fiús államat apámtól örököltem, akárcsak csontos tagjaimat. Hajam szÃnét, szememet anyámtól. Ugye, Å‘ is ilyen karcsú volt? — kérdi.
Nagyapai hiúság berzenkedik: Hát tőlem semmit sem örököltél?
Dehogynem, nagyapa — feleli puszit cuppantva arcomra —, de az nem látszik... A hÃzelgÅ‘s leánykáját!
Költő
Az ifjú titán mindenkinek, akit sikerül megállÃtania, elolvassa legfrissebb költeményét. Illik meghallgatni. Ha érdeklÅ‘désed kellÅ‘képp udvarias, degeszre töltött táskájából elÅ‘veszi ,,saját költségén" kinyomtatott vékonyka verseskötetét, és megajándékoz vele.
A helyi sajtóban megjelent néhány soros könyvhÃr beragasztva az egyik könyv elsÅ‘ lapjára. Nem is rosszak, ugye? — néz rám aggodalmas tekintettel.
Nem — felelem —, de a halhatatlansághoz még túl fiatal vagy — nyugtatom meg, utat hagyva a szabad értelmezésnek.
Javasasszony
R. asszony mindent gyógyÃt — olvasom —, ahogy ezt az alább idézett urak és hölgyek igazolják. GyógyÃt hűtlenséget és hűséget, felold átkot és nemkÃvánatos áldást, eltünteti májadból az évtizedes vedelés nyomait, és képessé tesz ismételt szexuális aktusokra. Mindezt egyszerű kézrátétellel. Hallgatja a barátom — aki mellesleg „lankadtsággal" küszködik.
Nem is lehetetlen — nézi hosszasan a szép arcú fiatalasszony, a javasasszony mellékelt fényképét. Az egyik kézrátételest el is hiszem.
