Az első életmentő étel egy leves volt. Menesz nevű rabszolga főzte az időszámításunk előtti harmadik évezredben, az ókori Egyiptomban. Ellopta a fáraó egyik tyúkját, megfőzte, de megenni már nem tudta: elfogták, bilincsbe verték, és a levessel együtt az uralkodó elé hurcolták. Meg is büntették volna, ha a fáraó a fazékból áradó illatot megérezve azt nem mondja: ,,kóstoljuk meg!" Ezek után a bűnöst konyhafőnökké nevezte ki.

Az első perec is sorsfordító volt, ugyanis megmentette feltalálójának életét. Friedernek hívták. A sváb havasok szélén fekvő kis faluban, Altenrietben volt pék, s büszke arra, hogy a neuenrieti gróf vele készíttette a fehér kenyerét. Egyszer szörnyű éhínség sújtotta a városkát és környékét. Az évekig tartó szárazság során kimerültek a takarmánykészletek, és újabb termésre sem lehetett számítani. Frieder sem tudta már, honnan szerezzen be lisztet, hogy legalább a családját eltarthassa. Végül cselhez folyamodott: a gróf kenyeréhez használt lisztet mésszel pótolta ki. A gróf gyanút fogott, és elküldte az őrségét a pékhez, aki színt vallott, mert félt a kínzástól. Láncra verve elhurcolták, és a vártömlöcbe vetették. Ott halt volna meg, ha a helybeli öregek tanácsa kegyelmet nem kér péküknek. A gróf úgy döntött, ad még egy esélyt Friedernek, de csak egy feltétellel: süssön neki olyan kalácsot, melyen háromszor süt át a nap. Nem könnyű feladat, még egy ravasz svábnak sem! Emberünk egy tésztatekercset olyan alakúra formált, hogy három nyílás maradjon rajta. Amint a gróf megpillantotta a remekművet ― ez volt az első perec ―, elnevette magát, és szabadon engedte a péket.

Habent sua fata libelli (a könyveknek megvan a maguk sorsa) ― tartotta a római közmondás. Az Örök Városnak sokáig be kellett érnie ezzel a bölcsességgel, mert azt az ételt ― az olasz pizzát ―, amelynek, mint látni fogjuk, szintén megvan a maga sorsa, évszázadokig hírből sem ismerték. Mostanság a földkerekség legnépszerűbb gyorsételének számító kerek tésztaétel a nápolyi halászok szegénylepénye volt. Itália más tájain azért nem ismerték, mert a fekete bivaly, melynek tejéből a mozzarellasajt készül ― márpedig ez a hozzávaló a pizza napoletana titka ―, egyedül Nápoly környékén volt honos. Karrierje hasonlatos a hamburgeréhez. Amerikában először 1892-ben Ohio piacán német kivándorlók árusították a Hamburgból való falatot, azaz hamburgit. Ma már minden kontinensen ismerik a gyorsan bekapható ételféleséget.

A leghíresebb magyar torta, a dobos egy szakács sorsát fordította jobbra. A névadó, Dobos C. József ínyesmester soha nem volt cukrász — szakácsként, csemegekereskedőként és ételkreátorként alkotott nagyot —, hírnevét mégis egy torta alapozta meg. Az 1884-ben megalkotott gasztronómiai műremekbe beletöltött vajkrémet szintén ő találta ki.

Az édesanyja révén magyar származású Paul Newman többet keres Newman’s Own névre hallgató mártásával, mint filmjeivel. A Hollywood veteránjának számító bálvány 1982 óta gyárt és forgalmaz élelmiszereket. A filmsztár nevével és arcmásával forgalmazott dresszing, a Newman’s Best salátaöntet sokmilliós bevételének jó részét jótékony célra fordítják, így ezek a sorsfordító ételek ezrek életkörülményeinek javításához járulnak hozzá.

Newmann fiatalabb hollywoodi pályatársa, Jean-Claude Van Damme pincérként kezdte az álmok filmvárosában, s egy neves producernek felszolgált levesnek köszönheti karrierjét. Ismerősen csengett neki a vendég neve. Az asztalhoz érve bemutatta azóta híressé vált rúgását, lábfeje a jeles vendég orrától egy hajszálnyira állt meg. De a levesestányér meg sem rezdült a pincér kezében, nemhogy a tartalma kilötyögött volna. A társaság felfigyelt a mutatványra, s másnapra az egyik hollywoodi filmstúdióba kérették a sportos pincért. A többit már tudjuk a filmtörténetből. (MTI-Press)