Magyartanárnak lenni Csángóföldön

2007. augusztus 16., csütörtök, Közélet

Még egy hétig lehet jelentkezni tanárnak a moldvai csángó falvakba. Oda, ahová főként élettapasztalatot gyűjteni mennek a fiatalok, és végül kiderül, egy évre indulnak, de kettőt, hármat maradnak. A sok hatósági, papi gáncsoskodás ellenére a gyermekek szeretete és a szülők ragaszkodása egy ideig ottmaradásra készteti őket. Sokan vannak, de nincsenek elegen. Figyeljünk hát a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége kétségbeesett tanárkereső kiáltására, mert ami egyszer megszűnik, azt évtizedekbe telhet újraéleszteni.

A hét éve indított magyar oktatási program jelenleg tizenhat Bákó megyei településen működik, közel ezerháromszáz gyermek vesz részt a heti három magyarórát jelentő iskolai oktatásban és a délutáni foglalkozásokon. Falvanként általában két pedagógus — gyakran házastársak — tanítja a csángó gyermekeket magyarul írni, olvasni, beszélnek nekik hagyományainkról, történelmünk sorsdöntő eseményeiről, a neves elődökről, irodalmi alapismereteket és az irodalom szeretetét adják át, de ahol nincs meg ennek nyelvi feltétele, ott a legalapvetőbb köznyelvi kifejezésekkel kezdik, és szeretettel vezetik be tanítványaikat a magyar nyelv kincsestárába. Nem csak ők adnak, hanem igen sokat kapnak is. Legkevesebb egy évre szóló szerződés biztosítja őket arról, hogy amíg ott tanítanak, a csángó szövetség ingyenes albérletet biztosít számukra, és legkevesebb a pedagógusi átlagfizetéssel egyenlő javadalmazást, cserébe azt kérik tőlük, hogy ne törjenek meg a tanfelügyelőség, az iskolaigazgató, a helyi plébános gáncsoskodásai miatt, tartsanak ki legalább egy tanév idejére, és tegyenek meg mindent a gyermekek nyelvi felemelkedéséért, szocializációjáért. És kapják a gyermekek határtalan szeretetét, ragaszkodását, olykor a szülői minőségbe emelést.

Ferkó Zoltán magyarországi kerékpáros zarándok, aki ezen a nyáron a csángók magyar miséje érdekében a Vatikánig, majd a jászvásári római katolikus püspökig karikázott, az EMI-táborban tartott beszélgetésen lapunk kérdésére azt válaszolta, azért volt fontos számára az egyéves lábniki tanítóskodás, mert az ott tapasztaltak hatására egész életére kihatóan megváltozott az értékrendje, és emiatt biztatja az ilyesmiben gondolkodókat, hogy gyorsan döntsenek, az augusztus 23-i határidő előtt jelentkezzenek a csángó szövetség tanári állásokat hirdető kiírására. Pusztinába és Magyarfaluba két-két tanárt keresnek, Lábnikba, Somoskára és Bákóba egyet-egyet, de ha lesz jelentkező, még két faluban elindítanák idén a magyar nyelv oktatását.

,,Nem lett belőlem sem szent, sem mártír. Visszajöttem Kolozsvárra, élek, jól vagyok, rengeteget köszönhetek a frumószai éveknek. Bizonyos dolgokat máshogy látok, mint mások, érzékenyebb lettem, emberibb, öntudatosabb. Jó nekem így" — vallja Vass Ibolya Emese a csángó szövetség honlapján (www.csango.ro) olvasható levelében, aki egyike azoknak, kik egy évre mentek Moldvába, de kettőt maradtak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 690
szavazógép
2007-08-16: Közélet - Fekete Réka:

Nincs magyar felsőoktatási politika Erdélyben

A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) folytatja a harcot az önálló magyar karok létrehozásáért a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pedig közeli céljai között legfontosabbnak tartja a meglévő szakok akkreditációját. Ezt a BKB két alelnöke, Hantz Péter és Kovács Lehel, illetve a Sapientia rektorhelyettese, Szép Sándor hangsúlyozta a gyergyószentmiklósi EMI-táborban Az önálló állami magyar egyetem létrehozásának esélyei és gáncsai 2007-ben témájú kerekasztal-beszélgetésen.
2007-08-16: Közélet - x:

Sapientia! Mit tudnak önök róla?

Erdélyi Magyar Tudományegyetem, más néven Sapientia, Csíkszeredai Campus. Tévhitek keringenek, melyek nem túl jó színben tüntetik fel az egyetemet. A rossz hírek ellenére sok diák mégis a Sapientia mellett dönt, nem hallgatva tanáraik tanácsára. Az oktatók is hisznek a gonosz pletykáknak, és nem ajánlják az itteni továbbtanulás lehetőségét.