A távgyógyítást telemedicinának hívják, és egyik központja Marosvásárhelyen lenne. A módszert nagyon rég, már vagy száz évvel ezelőtt alkalmazták Afrikában betegségmegelőzés végett. Ha egy helységben járvány volt, akkor nagy tüzet gyújtottak, és a környező falvakból is látszott a füst. Erről a szomszéd falusiak tudták, hogy ne közelítsenek a járvány sújtotta helyhez. De azóta sokat fejlődött a technika. Valószínű, ezt akarják nálunk is hasznosítani. Pontosan nem tudni, hogyan fog működni, de az illetékesek sokat remélhetnek tőle, ha ennyire foglalkoznak vele. Én már láttam ilyesmit, de nem tudom, végül is nálunk hogyan fog működni. Mivel majd minden házban van televízió, ezért ezen keresztül lehetne gyógyítani a betegeket. Láttam is egy ilyen adást: egy őszes szakállú csodadoktor a stúdióból gyógyított. A betelefonáló megmondta, mije fáj, és az a bizonyos orvos megmondta, hogy most pedig gyógyul. Közben kérdezgette, hogy ugye, már nem fáj olyan nagyon, és a beteg egyre jobban lett. A végén már a feje sem fájt. Hát nem kitűnő!? Ez akkor is meggyógyít, ha nincs is semmi bajod! El sem kell menni az orvoshoz, csak egy telefonálásba kerül az egész. A kormány rengeteget spórolna vele. Az állam beállítana egy ilyen tévécsatornát, amelyik közben a reklámokból megélne. Ezen egész nap orvosi adást sugároznának, aminek fele ilyen távgyógyítás.

Reggel héttől nyolcig néznék, mondjuk, az influenzások, és tovább óránként változna a téma. Más-más órában néznék azok, akiknek fáj a fejük, a hasuk, a veséjük, a hátuk, a bokájuk és így tovább. Külön felkészítő lenne a szülő nőknek a Szülj otthon! című adásban. Ebből kivennék a részüket a férjek is, úgy is roppant igazságtalan, hogy csak kilenc hónappal korábban van némi kellemes szerepük ebben a nehéz és fájdalmas dologban. Ebben az adásban felkészítenék az apukákat arra, hogy legalább a köldökzsinórt vágják el.

A tanácsadás így kezdődne: Vegyünk egy kést, fenjük meg, majd főzzük ki vagy meg… Ugyanez kell a császármetszéshez is. Aki nagyobb műtétre vár, az elutazhat bármely EU-tagállamba, mert az egészségbiztosításunk mindenütt érvényes. Akinek nem sikerül a távmódszerrel meggyógyulnia, az elmehet, mondjuk, egy nagy egyetemi központba, például Bukarestbe kézrátétellel gyógyítókhoz. Ezt is láttam már. Egy ilyen parafenomén egy óra alatt meg tud gyógyítani akár száz beteget is.

De még ennél jobb módszer a tömeghipnózissal való gyógyítás. A hipnotizőr professzor egy stadionnyi embert képes meggyógyítani percek alatt. A másik lehetőség a megelőzés megtanítása. Például az egészséges táplálkozással. Csodagyógyszernek itt az alma, amit a gyerekek is kapnak ősztől az iskolában. Harapjon mindennap almába! De ha ezzel nem tudja megelőzni a bajt: harapjon fűbe! Ilyen módon az orvosok egytizedére sem lesz szükség. Viszont azt el kell ismernünk, hogy ilyen szuperorvosokra nagy szükség lesz. Szerencsére van elég egyetem, amelyik, ha kell, hetek alatt fel tud készíteni ilyen orvosokat. És diplomát is adnak róla.

Jó orvosi egyetemünk van például Temesváron, ahol egy orvostanhallgató diáklány teljesen önellátóan tanult, és barátjával együtt önszorgalomból gyakorolta az operáció művészetét is. A másodéves Carmen Bejan szexuális szolgáltatásokkal szép pénzt keresett, majd barátjával, Sergiu Floareával eltették láb alól a 65 éves klienst, Trifu Schrothot, aki állítólag nem akarta az 500 eurós vizitdíjat kifizetni az aktusért. Ezek után nem is euróval, hanem az életével fizetett. Ez a két orvostanhallgató azzal védekezhet, hogy megegyeztek a klienssel egy szívműtétről, csak az altatás sikerült túl mélyre, mivel véletlenül az altatóeszközzel túlságosan nagyot ütöttek rajta. Ezek után hiába próbálták meg végrehajtani a szívműtétet, csak a szúrásig, vágásig jutottak el, és nem sikerült elvarrni a szálakat. Enyhítő körülménynek számíthatnák, hogy a boncolást is elvégezték, a könnyebb szállíthatóság végett meg a pácienst műtét után szakszerűen feldarabolták. Az áldozatot aztán a hozzátartozók légkondicionált, tizenkétezer eurós koporsóban temették el. Egyeseknek milyen jól megy! Miután a hölggyel eljutott a hetedik mennyországba, holta után is luxuskörülmények közé került. És, gondolom, hogy mivel most az áldozat szerepében tetszeleg, ráadásul egy újabb mennyországba kerül.

Mivel ilyen nagyszerű egyetemeink vannak, ahol az elméleti képzést ilyen jól össze tudják kötni a gyakorlattal, a tanügyi törvényt az egyetemi oktatásból vett tapasztalatok alapján kellene kidolgozni. Ha az egyetemi oktatásban meg lehet oldani azt, hogy egy év alatt négy-öt évet végezzen el a hallgató, akkor az elemi és középiskolák esetében sem lehetetlen. A tizenkét osztályt, amit kötelezővé akarnak tenni, el lehetne végezni, mondjuk, két év alatt. Így a tanárok számát is egyhatodára lehetne csökkenteni. És az egész oktatás látogatás nélküli lenne. Az állam ezen is sokat spórolna. Sőt, most már a technika csodáit felhasználva akár interneten keresztül is lehetne tanítani. Az egyetemeken a gépek vizsgáztatják és osztályozzák a diákokat. Az alsóbb oktatásban miért ne lehetne rengeteget megtakarítani ezzel. Viszont az állam annyit áldozhatna, hogy minden családnak adna egy számítógépet. Valamit valamiért. Most minden disznóólon van parabolaantenna. Innen már csak egy lépés, hogy legyen minden háznál számítógép. A lurkók csak odaülnének eléje, és bekapcsolnák a gépet meg a kamerát. A tanár egy központból figyelhetne húsz-huszonöt gyereket. Még puskázni sem lehetne, mert mindent látna. Megvalósulna a diákok régi álma. Reggel fel sem kellene kelni. Hányan nézik a tévét az ágyból!? A számítógép képernyőjét miért ne lehetne? Az órákon is jelen lehetnének az ágyban. Legfennebb a tanár rászólna az ágyban elbóbiskoló diákra, hogy: fiam, ne mind szunyókálj, mert látlak. Egységes órák is lennének közben. Reggelire az első osztályoknak egy óra román Bukarestből. (Ha csak el nem érjük, hogy a román nyelvet külön tanítsák a magyar gyerekeknek.) Utána a többi óra. Szentgyörgyön egyetlen iskolából le lehetne bonyolítani az egészet. A gyerekeknek nem kell zsírral megkenniük az iskolát, hogy a kutya elvigye, mert az újabb és újabb tanügyi törvények segítségével az ördög viszi el az egész oktatási rendszert. Egy nehézség, sajnos, marad. A gyerekek tej-, kifli- és alma a fa alatt adagját pénzben kell kiadni. Ezek után nem biztos, hogy a diákok azt vesznek belőle, s nem cigarettára, kávéra vagy pálinkára költik. De ezzel legalább megspórolják a szülőktől kapott zsebpénzt. A hatékonyság érdekében az elemi iskolákban számítógépről olyan kitűnő egyetemi tanárok kellene hogy tanítsanak, akár Temesváron, Alexandrián vagy Bukarestben a Spiru Hareten. Mert ezek szabadalmaztathatnák azt a bizonyos tölcsért, amivel a nebulók fejébe be lehet tölteni a tudományt. Másképp annyi okosságot ilyen rövid idő alatt nem lehet a diákok fejébe tömni. A fémipar ráállhatna ilyen tölcsérek gyártására. Ezek segítsége nélkül nem lehetne egy év alatt többet is elvégezni. Marosvásárhely felé menet több faluban is láttam, tölcséreket árultak az út mentén. Lehetséges, hogy ezek ilyen tudománybetöltő eszközök lennének? Mert a benzint már nem kell kannából tölteni a kocsiba. Ha van pénze az embernek, akárhol tankolhat. Egy dologban viszont még tennünk kell valamit: újabb diplomagyárakat kell létrehozni. Másképp nem lehet annyi diplomát nyomni, amennyire szükség lenne. De ez egyben a gazdaság fellendítéséhez vezethet. Rengeteg új munkahelyet jelent. És a többi iparág is fejlődik. Meg kell sokszorozni például a diplomákhoz szükséges papír gyártását az elhasznált WC-papír újrahasznosítása által. Amelyből az újrafeldolgozás után nem budipapír lesz ismét, hanem egyetemi vagy legrosszabb esetben érettségi diploma.