Császárnőt szolgáltak az agyagkatonák?

2009. augusztus 22., szombat, Magazin

Császárnőt, s nem az első kínai császárt, Csin Si-huang-ot (Kr. e. 259—210) voltak hivatottak szolgálni a túlvilágon a híres terrakotta hadsereg agyagkatonái — véli egy kínai történész.

Az agyaghadsereget, amely 1974-ben Hsziantól 35 kilométerre keletre, kutat ásó parasztok révén került napvilágra, a modernkori régészet egyik legnagyobb felfedezésének tartják. Az első feltárást 1978 és 1984 között mindösszesen hat hónapig végezték, amikor 1087 agyagszoborra leltek. A második feltárást 1985-ben indították, majd egy év után technikai okok miatt beszüntették. A helyszín 1987 decemberében felkerült az UNESCO világörökségi listájára, és Kína egyik legnagyobb idegenforgalmi nevezetességévé vált. A 230-szor 62 méteres gödör a feltételezések szerint eredetileg körülbelül hatezer életnagyságú terrakottafigurát rejtett, ezekből találtak meg több mint ezret az előző feltárások során. Ez év júniusában kezdődött meg a harmadik feltárás. Az ásatások során a három gödör közül a legnagyobbikat tárják fel, a munkálatokat legalább egy évre tervezik. A ,,hadseregben" íjászok, lövészek és kocsihajtók ,,szolgáltak", arra voltak hivatottak, hogy segítsék az első kínai császárnak megtartani hatalmát a túlvilágon.

Csen Csingjüan kínai történész új könyvében, Az igazság a terrakotta hadsereg ügyében című művében kifejti elméletét, miszerint az agyagvitéz-hadsereg ötlete Csin Si-huang egyik felmenője, Hszüan császárnő agyában született meg, aki 55 évvel az első kínai császár születése előtt hunyt el. A történész 63 szempontot ismertet elmélete alátámasztására, ezek mindenekelőtt az agyagvitézek hajviselete s ruházata. A terrakotta katonáknak olyan volt a ,,frizurájuk", mint annak a kisebbségnek a hagyományos hajviselete, amelyhez a császárnő tartozott. További érv az agyagkatonák színpompás ruházata, Csin Si-huang udvarában ugyanis a fekete színű viselet dominált. A legfőbb érv azonban, hogy Hszüan volt a kínai történelem egyik leghatalmasabb uralkodónője, irányítása alatt bőség és prosperitás jellemezte az államot, így elegendő anyagi forrás állt rendelkezésére egy ilyen nagyszabású terv megvalósításához. Mindennek a tetejébe az agyaghadsereg eléggé távol ,,állomásozik" a császár föld alatti mauzóleumától.

A kínai szakértők többsége azonban nem ért egyet a történész elméletével. Liu Csancseng, az ásatásokat irányító régész szerint Csin császár a terrakotta harcosok jogos tulajdonosa. ,,Az agyagkatonák a császár mauzóleumának területén vannak. Fegyvereiken a császár miniszterelnökének neve olvasható, s a terrakottafigurákra ugyanazok a stílusjegyek jellemzőek, mint a mauzóleum egészére" — sorolta az ellenérveket a régész. Ráadásul, mint Liu Csancseng rámutatott, a fekete színű ruhákat csupán jeles alkalmakkor, például különböző szertartásokon viselték az első kínai császár udvarában, de semmiképp sem a hétköznapokon. ,,Nem volt szokás, hogy az emberek állandóan feketében járjanak" — mutatott rá Liu Csancseng.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-08-22: Magazin - x:

Krisztus Pilátus előtt

Helyére emelték Munkácsy Mihály nagyméretű alkotását, a Krisztus Pilátus előtt című képet a debreceni Déri Múzeumban. A rendkívüli körültekintést igénylő műveletet Szentkirályi Miklós restaurátor irányításával, helyi tűzoltók segítségével végezték el a múzeum munkatársai.
2009-08-22: Magazin - x:

Milliókért kelt el Warhol Jackson-portréja

Több millió dollárért cserélt gazdát Andy Warhol Michael Jacksonról készített portréja, az árverést bonyolító galéria azonban nem közölte a pontos vételárat. ,,Az aukció rendkívül sikeres volt, a vevő milliókat fizetett" — mondta a Long Island-i Vered galéria tulajdonosnője.