Ingyenkifli — Jártó Kocsis Edit

2009. szeptember 3., csütörtök, Család

Egyre gyakrabban állítanak meg a város utcáin kéregetők, akik csak egy kis kenyérrevalót szeretnének. Persze, akad köztük, aki a más gyerekét tartja karjaiban, aki a sarki kocsmába megy a pénzzel, és olyan jól öltözött öregasszony is, aki mindennap ugyanott kéreget, és nehéz elhinni róla, hogy a kenyérrevalóját.

Nem is az lenne a lényeg, hogy ki mire kéri, hiszen nagy a szükség, de…

Egy másik sarkon ugyancsak egy idős asszony, akiről gyanítani lehet, hogy sohasem volt nyugdíja, erdeivirág-csokrot kínál megvételre a járókelőknek kedves mosollyal. Nem követel, nyomul rámenősen, hanem kér úgy, hogy valamit ajánl — valami kedveset — érte cserébe. Egyik üzlet előtt két fiúcska rakosgatja egy újságpapírra a frissen szedett zsenge kukoricát, várva az esetleges vásárlóra. Látszik rajtuk, hogy nem kényeztette el őket az élet, s amikor megtoldom a vásárt egy kis ráadással édességre, ragyog a szemük, és boldogan köszönik meg. Aznap erdeivirág-csokor mellett harapdáljuk a frissen főtt kukoricát, megfűszerezve a mosolygó arcok emlékével.

Az utóbbi években az állam kifli és tej osztogatásával próbálja meg egészséges táplálkozásra szoktatni az öt-nyolcadik osztályos gyerekeket, és közülük is néhányat jóllakatni napjában legalább egyszer. Van, aki alig várja az osztás időpontját, és rögtön nekiesik az ételnek, de van másféle reakció is.

Felidéződik bennem a kép, amikor tej csorgott az osztályablakon, mert célbadobálósdit játszottak a nebulók a tejes dobozokkal, a kibontatlanul eldobott kiflik, a padokra mázolt sajtok látványa. Felháborodásomnál csak az értetlenségem volt nagyobb, amikor rákérdeztem arra, hogy mit ettek tízóraira.

Egyikük chipset fogyasztott, másikuk energiaitalt… Amikor az otthoni ebéd után érdeklődtem, kiderült, hogy ezeknél a gyerekeknél egy leves az ebéd vagy szalmakrumpli majdnem mindennap. Ennél a pontnál ismét felvillant az agyamban egy riportfilm az ismert amerikai mesterszakáccsal, aki egy középiskolai kantinba megy főzni azzal a céllal, hogy megfigyelje, mit esznek a tanulók, s ha kell, változtasson étkezési szokásaikon. Az eredmény meglepő, a gyerekek nagy része szalmakrumplit fogyaszt egy sütemény kíséretében vagy csipsszel. A zöldség- és gyümölcsféléket éppen úgy nem ismerik, fogyasztják, mint mifelénk.

Megdöbbentő a hasonlóság. Bár anyagiakban nem, de butaságban, tudatlanságban simán felvesszük velük a versenyt. Ha pénzzel nem is, de legalább neveléssel lehetne javítani a helyzeten…

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-09-03: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó édesapa, nagytata, dédnagytata, keresztapa, após, apatárs, közeli és távoli rokon, jó szomszéd, a felsőcsernátoni
id. BIRÓ ÁRPÁD
molnár
életének 77., özvegységének 6. évében 2009. szeptember 2-án visszaadta lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait 2009. szeptember 4-én 16 órakor helyezzük örök nyugalomra a felsőcsernátoni családi háztól a közös temetőben.
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes.
A gyászoló család
725
2009-09-03: Gazdaság - x:

Fürdőkeresőben a Hargitán - B. Kovács András

Hargitafürdő — lehet jövője
Nem gyógyerejű sokkhatások
A Hargitán több összetett helységnévben előfordul a fürdő szó, de aki készpénznek veszi a dolgot, hamar ráébred, bakot lőtt. A magyarországi hévízfürdőkben megmártózott turista bukik talán a legnagyobbat, mert esetében még a gyógyfürdő pontosítás is félrevezető.