Hargitafürdő — lehet jövője
Nem gyógyerejű sokkhatások A Hargitán több összetett helységnévben előfordul a fürdő szó, de aki készpénznek veszi a dolgot, hamar ráébred, bakot lőtt. A magyarországi hévízfürdőkben megmártózott turista bukik talán a legnagyobbat, mert esetében még a gyógyfürdő pontosítás is félrevezető.
A Hargitán, miként majd az egész Székelyföldön, legfeljebb csak egy letűnt fürdővilág nyomait lehet ma felleltározni, holmi romok és gyalázatos állapotban leledző hajdani létesítmények tekinthetők meg, melyek akár víziszonyt is ébreszthetnek, kimondottan visszataszítóak. Nemegyszer pedig már csak régészeti eszközökkel feltárható nyomokra bukkanhatunk.
A kiruccanó háromszéki némileg edzettebb lévén — a lehanyatlott, romba dőlt Málnásfürdő, vagy a még gyalázatosabb sorsra jutott Előpatak látványa hozzászoktathatta a hajdan volt dicsőség bizonyítékaihoz — nem esik rögtön kétségbe az első kudarctól, az ún. fürdők állapota sem döbbenti meg azonnal, de amit egy egész napos autós kutatás eredményez, az mégis szóvá teendő kudarc. Nem a még használható vagy valamelyest karban tartott, deszkával bélelt borvizes medencék jéghideg vize tántorít el, hiszen másra nem is számítottunk, s némely helyeken a valamikori melegítőkazánok is megvannak még — megoldást tehát talált a székely a szívbénulást okozó első kontaktus kivédésére —, hanem a tény, hogy a fürdőélet sok helyen már csak a névelemzés eszközével bizonyítható.
Most pedig következzék pár szűkszavú leírás.
Szelterszfürdő
Jóformán meg sem található, nemcsak a térképen, de a tájban sem, s aki mégis rábukkan a feléje vivő irányra, ezerszer megbánja, ha rátér az arra kanyargó útra. A teremtés alighanem legkétségbeejtőbb gübbenői teszik úgyszólván járhatatlanná, a valamikori kőfejtései miatt — a természetvédelminek kikiáltott területen a több helyen olvasható tilalom ellenére ma is bányásszák és csomagolják a terméskövet — még gondozhatták, de mivel kavicsozását már évtizede abbahagyhatták, használni viszont ma is használják, a legmélyebb gödrökön kell átkecmeregnie a járműnek, s ha sikerül kijutnia belőlük, azok tarajló szélén fog fennakadni. A jókora mélyedéseket és a köveket lépésben kerülgető autósok arra ébrednek, akaratlanul akadályversenyre sikerült benevezniük. Hogy ezek után hogyan volt mersze egyeseknek jó négy-öt kilométerre a főúttól még panziót, kempinget vagy üdülőházat építeni — és szép sor villa is látható a patak mentén és a hegy alatt —, az vagy a székelység irracionális optimizmusával, vagy az üzletemberei meggondolatlanságával magyarázható, esetleg az évszázadok óta tenyésző, de máig nehezen indokolható, mégis kipusztíthatatlan reménnyel, hogy itt valaha járható út is lesz. Aki végül a kocsiból kiszállva, a hév napon még egy olyan három kilométert baktatva és a sűrű port nyelve mégis beljebb merészkedik, az végül egy fogadó udvarán megpillanthat egy kisebb betonmedencét, amit azonban csak patakvízzel tudnak feltölteni. Befoglalt, látogatott borvízforrás is van a közelben, az iszapos fürdő még egy jó kétszáz méterrel arrább egy magántelken fekszik, az viszont Nádszéki-fürdő névre hallgat, két kis deszkás ülőmedence, reumás és érrendszeri megbetegedésekre, ízületi gyulladásra ajánlott. Iszaposnak nevezik, mert vize koromfekete. A létesítmény magántulajdonban, öltözőkkel és egyebekkel ellátva, akár múzeumi belépti díjat is szedhetnének, a 19. századi komfortfokozatot ugyanis kiválóan, hibátlanul szemlélteti. A benne ülő székely is a régi, jegelt humorérzéke a hatvannál fiatalosabb kinézetű új látogatót azzal fogadja: a gyógyvíz potencianövelő, neki tehát okvetlen javallott lehet, vetkőzzék ’sze le minél előbb!
A főútra végül kivergődő ember némi vigaszra lelhet a
Szentegyháza Gyöngye
nevű, szemközt fekvő valódi fürdőhelyen, ahol azonban 25 fokos ásványvizet neveznek termálvíznek a kezelők, különben joggal, mert itt az is magasabb hőfokúnak tekinthető. A víz pár évtizede egy próbafúrás nyomán tört fel, a valamikori vlahicai kohászati üzem kezdte kiépíteni. Ma kánikulai nyári napon, kinti 30 Celsius-fokos hőség mellett egészen kellemes. Állítólag télen is használják, a medencét valamilyen könnyű, „kóborszerű" fedéllel borítva be. Az egyetlen, nevét valóban megérdemlő fürdőhely különben húsz kilométeres körzetben.
A nem messze fekvő
Homoródfürdő
régi része azonban csak ivókútjaival tündököl, azokból nagy hirtelen hetet is összeszámol az alkalmi beszélgetőpartner. A valamikori szép villákból álló üdülőhelynek, a ráépülő ifjúsági- és pionírtábornak, a kádfürdőknek már bottal üthetni nyomát, a még álló épületek kifosztva, betört ablakokkal árválkodnak a rozsdás vaskerítések mögött. A felfeszített ajtókon, aki bemerészkedik, behordott szemétnél, szennynél egyebet nem talál, az áttört falak is fémtárgyakat kereső tolvajok ténykedéséről árulkodnak. Egy újonnan felhúzott panzióban van némi élet, fiatalok adogatnak az elhanyagolt röplabdapályán, valaki idehozott a Regátból egy osztálynyi gyereket. (A település út menti új része persze luxusvendéglőivel, lovas tanyájával, kiváló minőségű és komfortos faházaival már más tál tészta, egy kivételes versenyképesség bizonyítéka.)
A pusztulás legleverőbb képei Kirulyfürdőn
fogadnak. A keresés pedig ennél a letérőnél tűnik a legígéretesebbnek, viszonylag jó karban lévő, nemrég kavicsozott, elegyengetett erdei út vezet ide a sötét fenyőerdőn át, mely a Libán közbirtokosság tulajdonában van, miként a táblák mindenfelé hirdetik. A várakozást csak felfokozza az út menti bővizű patak, mely rozsdás színű, hatalmas kövekkel telt mederben pezsgő borvízzel folyik tova, egyedülálló látvány magában a vulkanikus eredetű, erősen vastartalmú ásványvizek hazájában is.
Az enyészet martaléka: kirulyfürdői valamikori szász villa
A jó tíz kilométeres útnak azonban csattanós fiaskó a vége: a valamikor szászok építette favázas, üvegezett verandás villák is ebek harmincadjára jutottak, amiket a második világháború után építettek hozzá — kezelőbázis, kantinok, emeletes üdülővillák —, kifosztva állnak, sőt, nap mint nap egyre siralmasabb állapotba süllyednek, a teljesen őrizetlen telepet afféle ingyen ajtó- és ablakkeret-lerakatnak használhatják az idejáró fosztogatók, egyetlen forrás vize iható. Pár éve még megmenthető lett volna egy része, Barabás Olga írta három éve a Hargita Népében: ,,Valamikor pezsgett vakációkban az élet, tanulmányi táborokat szerveztek, pedagógusok látogatták a helyet. 1993 és 1997 között Kirulyfürdőn rendezték a Bolyai Nyári Akadémiát a tanítóknak, akkor még lettek volna más vendégeskedő csoportok is. Akkoriban még Békéscsabáról, Jászberényből, Egerből is jöttek pedagógusok. Az előadásokat a klubteremben tartották, hiszen adódik ilyesmire is lehetőség, ahogyan étterem és fürdőmedence is van. Hat éven keresztül ez a rendezvény tartotta életben Kirulyfürdőt. (…) A fürdőben szemét és bűz. Évek óta nem volt meszelve, és egyáltalán szellőztetve sem nagyon, az áporodott, egészségtelen levegő önmagáért beszél. Lakói is vannak a helynek, körülbelül tíz család. Állattenyésztéssel, juhászattal foglalkoznak némelyek, más részük már nyugdíjas. Nem tudni, mi lesz a sorsa Kirulyfürdőnek — mondja Sorbán Sándor gondnok —, kipusztul csakhamar. A környék, a keskeny, kanyargós út, a hatalmas fenyők közt a magányos villák, egy-két kutya és kút inkább hasonlít egy régi, kopott képeslapra, mintsem egy valamikor virágzó táborra."
A pár itt lakó szerint különben kísértettelep képét nyújtó helység az áldatlan pernek esett áldozatul, melyet az egyház és az állam folytat jó évtizede. Az egyház visszakapta az őt megillető területet, a rajta álló épületek tulajdonjogának tisztázását azonban képtelen elérni a törvényszékeken, közben a vita tárgya szemlátomást elenyészik, és teljesen hasznavehetetlenné züllik, maholnap felújíthatatlanná lesz, elveszíti minden használati és kereskedelmi értékét. Jellemző a hasonló peres eljárások értelmes és célszerű voltára!
Nem szolgál túl sok vigasszal, bár jobb kedvre hangol a
Hargitafürdőre
tett röpke kirándulás, bár a Csíkszereda közelében található, nemrég még bányásztelepülésként számon tartott városkában — a kaolinbánya rég leállt, épületei különféle kétes ügyletek illusztrációjaként üres csarnokokkal, kivert ablakokkal ijesztgetik a beutazót a városka kapujában — minden lehangoló jel ellenére, van némi élet, nagy szállodaszerű üdülők, úgy tűnik, ki tudják használni a fenyvesek közé vágyók ábrándjait. Beljebb, a völgyekben szétindázó utcákban számos szép, régi és vadonatúj hétvégi ház, villa, mi több, egy új templom tanúskodik amellett, hogy a településnek van jövője, a régi, állami kezelésű kemping mellé is újat épített egy vállalkozó. A fürdőéletnek a mofetta mellett persze itt is csak a források jelzik némi nyomát, egyik-másik mellé egyszemélyes ülőmedencét béleltek ki deszkával, itt meglátszik a gondoskodás, másutt lábáztató zubogóban tör fel az erősebb áramú, gyógyhatású borvíz. A kimúlt bányásztelepülés a jelek szerint Csíkszereda bolygóüdülőhelyeként, a téli sportok központjaként, síparadicsomként is alighanem visszatérhet, visszatért eredeti turisztikai küldetéséhez.
Summa summarum: a Hargita-tető bejárt helységei kiáltanak A borvíz útja címen beharangozott program előirányzatai után, s a munkát, miként Szentegyháza Gyöngye mint viszonylagos sikertörténet bizonyítja, alighanem mélyfúrásokkal és főleg az utak feljavításával kellene kezdeni. A vállalkozókat, az ivó- és fürdőkúrára építő gyógylétesítmények alapítóit azok maguktól idecsalogatják majd — a kezelésre szoruló vagy kiránduló közönséggel, idegenforgalommal együtt.
Hargitafürdő. Csíkszeredához tartozó, hegyvidéki jellegű, helyi érdekű fürdő- és üdülőhely, a csíkiak kedvenc síparadicsoma. A síelésre alkalmas hó általában négy hónapot tart. Télen a középhószint meghaladja a 60 cm-t. A település tengerszint feletti magassága 1300—1400 m. Hargitafürdőt kaolinkitermelése tette ismertté, meg a már régebbről használt borvízforrásai és mofettája. Mindezek a Csicsói Hargita sűrű fenyveseinek szívében találhatók. Hargitafürdő mofettái, gőzlői és a peremvidéken igen gyakori vasas-magnéziumos, erősen szénsavas ásványvízforrások feltörése erőteljes vulkáni utóműködésről tanúskodnak. Délre a Borhegyese (1379 m) magasodik a Fejszó-patak völgyfőjében (ugyanitt borvízforrás van). Hogy elérjük, Udvarhelyszék területét elhagyva, Csíkszereda felé haladva a 13A országútról a tolvajos-hágói emlékmű (kereszt) mellett, a régi útkaparóház előtt balra kell letérni. A 7 km-es, meredeken kapaszkodó bekötőút (a 138A megyei út) 1942-ben épült, majd egy részét az 1980-as években lebetonozták. Csíkszeredától 22, Székelyudvarhelytől 46, Madéfalvától 18 km-re található.
Kirulyfürdő. A település forrásai már 1591 körül ismertek voltak, de rendszeres használatuk csak 1770-től kezdődött. A székelyek, majd a szászok által kiépített fürdőhelyet 1948—1989 között diáküdültetésre használták. Nagyméretű borvizes strandmedencéje ma is működik. Egyetlen forrása a Fő-forrás. A telepre vezető út mellett, a Tolvajos-patak hídjának bal oldalán a jóízű Festő-borvíz található, míg feljebb, Hargitaliget borvizes mocsarában a Kamilla-forrás még épségben megvan, de ugyanitt a régi strandmedence már tönkrement. A gyönyörű, vadregényes környezetben fekvő telep napjainkban teljesen elhagyatottan árválkodik, fürdőzőnek, turistának nyoma sincs.
