SOÓS GYULA, Sepsiszentgyörgy. Újra nemzetünk sorsa kerül napirendre — Székelyföld egységéért gyülekezünk, de nem egységesen. Mintha nem tanultunk volna a múlt hibáiból, mindegyik szervezet megpróbál a saját kitaposott ösvényén járni, és a maga javára fordítani a siker gyümölcseit. Ahányan vagyunk, annyifelé húzunk, így félő, hogy szekerünk elsüllyed a sárban. Jobb lenne közös nemzeti céljainkért, közös jövendőnkért közösen és egységesen kiállni, talán így sikert is elérhetünk.

LŐRINCZ BÉLA, Sepsiszentgyörgy. Az EP-választások előtt már azt gondoltam, hogy a magyar összefogásról kinyomtatott zászlómat elteszem az unokáim-dédunokáim számára, de pár hónap után rájöttem, hogy nincs miért tartanom tovább, hiszen nyomdában van már a magyar szétzúzás lobogója. Érthetetlen, és már ideje lenne megmagyarázni nekünk is, hogy hányféle autonómiaigényünk van, mert úgy látszik, ahány tanács, párt, szövetség, annyiféle elképzelés. Ne csodálkozzunk, ha a román közvélemény már nem ördögi, hanem nevetséges kérdésnek tartja az egészet, ha mi sem tudjuk, mit akarunk... Mivel már nyílt óhaja az RMDSZ-nek a kormányzásban való részvétel, és hallani, hogy tárgyalnak róla egy olyan párttal és államelnökkel, akik hozzáállását jól ismerjük, a választások után majd talán megmondhatja másfél millió magyar, hogy tulceai autonómiát szeretne vagy caracalit. Vezetőink csak azt nem tudják eldönteni, hogy hét végén melyik villában múlassák az időt, és melyik kocsijukkal menjenek oda, a finom bor kortyolgatása közben pedig valószínűleg arra gondolnak, hogy honfitársaik milyen egészséges borvizet isznak az erdőszélen vagy az Olt partján. Magára hagyott, bizonytalan, ingatag helyzetben van most az erdélyi magyarság, és egyik párt sem az összefogást, hanem a szétzúzást szorgalmazza.