Nő is szemmel láthatóan a Jókai Mór utcai szeméttelep — ilyen ütemben, ha nem is a Mont Blanc csúcsát, de maholnap a Bucsecs platójának magasságát eléri. Mit sem számít, hogy ez a telep alig néhány méterre fekszik az ötvenes években szintén merő vendégszeretetből befogadott gyimesi csángók portájától, no meg a panelrengetegekből újabban menekülő székelyek újdonsült villáitól. Én is itt lakom, e kies tájon, barcasági csángóként, kit a néhai rajoni fővárosba csalogatott az iparosítási láz... Lassacskán — főleg, ha Brassó is besegít — igazán „festői" völgybe kerülnek lakóházaink, keletről a magas szeméthegy, nyugatról meg a Baróti-hegység csekélyebb terjedelmű, déli nyúlványa fogja közrevenni.

Az utóbbi lábánál fekszik a tyúkfarm. Azt is befogadtuk, de ez alkalommal vendégszeretetünkbe valószínűleg némi önzés is vegyült: gondoltuk, az innen eredő rusztikus (helyi elvtársainknak talán nosztalgikus) tyúkszarszag majd elnyomja a szeméttelep bűzét. Nem tévedtünk, a bűz londoni ködként ereszkedett az egész völgyre, sőt, nemegyszer, szeleinknek köszönhetően, az egész városra. Mert nem volt elég az erdő melletti farm, a hatóság tőszomszédságunkba is telepített egyet, a hatos farmot. És hamar rájöttünk, hogy a szeméttelepi bűz illat volt emellett...

Most már húsz éve, hogy megint kapitalizmus lett, s kiderült, hogy a szocializmus vívmányainak üzemei tyúkszart sem érnek, felszámoltuk a nagy iparosítást, csak kellékei maradtak. Egy kivételével, a tyúkfarméval, amit két rövid szünet után most egy magyarországi holding (Abo Holding Zrt.) működtet. Az avicolai, nutricodi tapasztalatok után ezt már nem szívesen fogadtuk, főleg miután az anyaország szavazással is kétségbe vonta magyarságunkat. Csakhogy ez alkalommal is más döntött, a nagy globalizáció, melyben — ugyebár — a kutya ugat, a pénz beszél. Így telepedett ránk (meg az ukránokra) az uniós normák bevezetése elől menekülő multinacionális holding. Mert Magyarországon rég nem tűrik meg a tyúkszarszagot. Így aztán már Magyarország tyúkszartelepe is lettünk, állampolgárság helyett tyúkszart kaptunk.

Most gőzerővel működik a farm, futószalagként hordják innen a trágyát az átkosból visszamaradt traktorokkal, bődületes zajjal, utánuk hömpölygő orrfacsaró szaggal a Jókai Mór utcán végig, Illyefalva központján keresztül, az ottani LAM Alapítványhoz. Hogy aztán itt szétlottyantva, szétszórva termékenyítsék ennek termőföldjeit. Lám, még mire nem jó a LAM! Az már csak részletkérdés, hogy a községükre büszke, környezetüket és egészségüket védő jámbor illyefalviak is megsokallták ezt az áldatlan helyzetet. Mint minket, most őket is majd megeszik — nappal az előbbi farmon kitenyésztett legyek, este, éjjel meg a szúnyogok.

Persze, tiltakoztunk mi nemegyszer helyi és országos hatóságoknál, de láthatóan nem eleget, nem megfelelő módon. Falra hányt borsóként pattogott vissza minden efféle igyekezetünk. Már nem is tudjuk, e hatóságok tulajdonképpen kinek érdekét képviselik?! — mert a miénket, a polgárokét semmiképp.

Az is meglehet, hogy ez az egész, általunk kálváriaként átélt helyzet csupán ideiglenes, elkerülhetetlen átmeneti szakasza (mint a szocializmus) egy igenis jól kifundált, céltudatos tervnek. Másképp mivel magyarázhatnánk RMDSZ-ünk, újdonsült polgármesterünk választás előtti ígéreteit? Talán mégis modern város lesz Sepsiszentgyörgy, ehhez méltó környékkel. A bukaresti példát meghonosító útszegélykőláz hozzánk, Szemerjára is elér majd, hisz a hatos farm légvonalban egy kilométerre sincs a központtól. Lesz csatornázásunk, járdánk, kerékpárutunk stb. Mint ígérték, a szeméttelepet betemetik, zöld oázissá fogják varázsolni. Turistaparadicsom lesz vidékünk, ahol modern városközpont fog vetekedni a falusias jellegét megőrző Szemerjával. Panziók sora fogja összekötni városunkat a virágzó Illyefalvával. Így a tyúkszarbűz e zóna rusztikus elemévé, illatává válik, a közeli erdő oxigéndús levegőjével, traktorok nosztalgikus búgásával, legyek, szúnyogok lágy zümmögésével ötvöződve. Kitárt karokkal fogadjuk majd a nyugati látogatókat, akik élőben megtapasztalhatják az általuk rég elfelejtett életmódot...

Mint minden újdonságra nyitott ember, a világért sem maradnék ki ebből a nagy üzletből, és még most mikropanzióvá nyilvánítom amúgy is üres istállómat. Reklámáron ajánlom fel ezt helyi hatóságaink falusi miliőt kereső, nosztalgiázni óhajtó képviselőinek.