Zrínyi Miklós Szigetváron

2009. szeptember 8., kedd, Magazin

Egész alakos szobrot állítottak Zrínyi Miklósnak (1508—1566) Szigetváron. Michael Stebih horvát képzőművésznek a hős várvédőt ábrázoló alkotását vasárnap leplezték le a baranyai városban, a hagyományos Zrínyi-napok keretében.

A Vigadó téren kő- és betontalapzaton álló, 175 centiméter magas bronzszobor korabeli magyar ruhában ábrázolja Zrínyit, aki bal kezével kelet, a vár kijárata irányába s jelképesen a jövőbe is mutat. A mű kilencmillió forintba került, az összeg felét a város pályázaton nyerte a Nemzeti Kulturális Alaptól. Paizs József, Szigetvár polgármestere a szobor leleplezésekor azt mondta: Magyarországon ez az első egész alakos Zrínyi-szobor, amellyel tulajdonképpen 1566 óta vagyunk adósak történelmünk kiemelkedő személyiségének.

Szigetváron három Zrínyi-mellszobor is van, 1990 óta tervezik egész alakos mű állítását. A megvalósítást a horvátországi Csáktornyán tavaly decemberben leleplezett Zrínyi-szobor híre gyorsította fel, Szigetvár ugyanis az emlékállításban nem akart nagyon lemaradni a déli szomszédtól. A mű elkészítésével a csáktornyai szobor alkotóját, Michael Stebihet bízták meg, aki elmondta, hogy Zrínyit Csáktornyán osztrák császári generálisként formázta meg, Szigetváron pedig úgy, ahogy a magyarok képzeletében él: a hősiesség, a bátorság, az eltökéltség példaképeként. Olyan férfiként, aki tisztában van vele, hogy meg fog halni, de jó ügyért áldozza életét.

Zrínyi Miklós 2500 magyar és horvát katonája 1566-ban egy hónapig állt ellen I. Szulejmán szultán ötvenezres, jól felszerelt seregének. Amikor Zrínyi látta, hogy a vár elesik, néhány megmaradt emberével kirohant utolsó menedékéből, a belső várból a már török kézen levő külső vár felé. Az utolsó ütközetben csaknem mindannyian meghaltak. A sikernek a törökök nem örülhettek, néhány nappal diadaluk előtt Szulejmán szultán is elhunyt. A várostromra Szigetváron hagyományosan szeptember elején a Zrínyi-napokkal emlékeznek, amely Magyarország egyik legrégebbi, először 1833-ban rendezett hagyományos emlékünnepsége. A várkapitány és katonái tiszteletére már az 1850-es években, a kirohanás évfordulóin díszkivilágítással látták el a városházát és a várat, s több napon át színielőadásokkal, dalünnepekkel, kulturális rendezvények sokaságával, tűzijátékokkal szórakoztatták az érdeklődőket.

Az emlékünnepség és a várjátékok jelentőségüket tekintve már túlmutatnak a hagyományos fesztiválkereteken. Szigetvár nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően olyan kultúrák közötti fontos találkozási pont lett, amely az európai közösség szellemében, a barátság és megbékélés jegyében közelebb hozza egymáshoz az egyes nemzetek polgárait.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-09-08: Emlékezet - x:

Az ébresztő szép asszony — Czegő Zoltán

Lerozsdált évtizedek mélyéről talál a jól eldobott kő mellkason. Fájjon, hagyom: ,,Temetni, azt nagyon megtanultunk."
2009-09-08: Magazin - x:

Cenzúra Velencében

A Velencei Filmfesztiválon betiltották Bobby Păunescu Francesca című filmjének vetítését, miután Alessandra Mussolini parlamenti képviselő és Flavio Tosi, Verona polgármestere tiltakozott, mert sértve érzik magukat a filmben elhangzó két replika miatt — számolt be a hét végén a román média.