Az éjszakai evés jobban hizlal

2009. szeptember 10., csütörtök, Család

Aki éjjel még egyszer a hűtőbe nyúl, drámai következményekkel kell számolnia — derítették ki amerikai kutatók. Ilyenkor ugyanis sokkal jobban gyarapodik a súlyunk.

Az amerikai Evanston (Illinois állam) északnyugati egyetemén az alvást és a napi ritmust kutató munkacsoport kísérletekkel vizsgálta, milyen hatással van az étkezés időpontja a testsúlyra. Hat héten át figyeltek meg két egércsoportot, amely azonos kalóriatartalmú táplálékot fogyasztott, és hozzávetőlegesen ugyanannyit is mozgott. A két csoport közti egyetlen különbség az étkezés időpontja volt — egyikük éjjel, másikuk nappal kapott enni.

Az eredmény szerint a táplálkozás időpontja jelentősen befolyásolta az egerek testtömegét: melyek csak nappal jutottak táplálékhoz, jóval többet nyomtak, mint éjszaka falatozó fajtársaik. Mivel az egerek éjjeli életmódot folytatnak, számukra az éjjeli táplálkozás a normális — a nappali a nyugalmi időszak.

Még nem teljesen tisztázott a szokatlan étkezési időpontok okozta súlygyarapodás háttere, de a kutatók feltételezik, hogy a testhőmérséklet, a jóllakottságért felelős hormonok és az alvási viselkedés játszanak fontos szerepet benne.

Hasonló jelenség figyelhető meg az embernél is. Annak, aki nem reggelizik, hanem helyette éjjel eszik többet, átlagosan magasabb a testtömegindexe. Ezért úgy vélik a kutatók, hogy összefüggés van az emberi szervezet belső órája, a táplálkozás ideje és a zsír beépítése között.

A rossz időben történő evés azonban nem egyedüli oka a súlygyarapodásnak. A túlsúlyosakból gyakran hiányzik a jóllakottság természetes érzése, ami egy, az ember vadászó-gyűjtögető időszakából eredő génre vezethető vissza. Akkoriban az energiát raktározó hájréteg segített a túlélésben. A mai karcsú egyének már nem rendelkeznek ezzel a génnel. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-09-10: Család - x:

Hogyan használjuk agyunkat?

A komoly tudás fejlett tanulási technikákat igényel. Egy átlagos felnőtt agyának csupán tíz százalékát használja, képzeljük csak el, mi mindenhez érthetnénk megfelelő elsajátítási módszerek segítségével.
2009-09-10: Család - x:

A porcsinrózsa — Puskás Attila

Megszoktuk, hogy ez az igénytelen, szerény, de örökké változatos színekkel virágzó növényünk a homokos, kavicsos, száraz házelők, útszegélyek növénye, pedig — jóllehet pozsgás levelei biztosítják a szárazság elleni védelmet — szereti a vizet, s akkor különösen dúsan nő.