Az RMDSZ is támogatja az MPP javaslatátLétrehozzák a sepsiszéki társulást — Farkas Réka

2009. szeptember 10., csütörtök, Közélet

Éllovas kíván lenni Sepsiszentgyörgy a széki társulások létrehozatalában, az MPP városi tanácsi frakciója kezdeményezi, de az RMDSZ és Antal Árpád polgármester is támogatja az erre vonatkozó határozat mihamarabbi elfogadását.

A hétfői tanácsülésen Ferencz Csaba MPP-s tanácstag bemutatta a szombati székelyudvarhelyi nagygyűlésen elfogadott határozatokat, és javasolta, Sepsiszentgyörgy tanácsa elsőként kezdeményezze a sepsiszéki társulás létrehozatalát. ,,Minden jó dolgot támogatunk" — szögezte le Antal Árpád RMDSZ-es polgármester, aki szerint van esély a konszenzusra, arra, hogy közösen dolgozzák ki, majd fogadják el az erre vonatkozó határozatot. Ha elkészült a tervezet, eljuttatják a többi sepsiszéki helyi tanácsnak is, hisz mindenütt meg kell szavazni a társulásban való részvételt, ezt követően kezdeményezik a hivatalos bejegyzést — ismertette a forgatókönyvet Gazda Zoltán, az MPP megyei alelnöke. Gazda kiemelte, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat két határozatot már teljesített az Udvarhelyen megszavazott hétből: elfogadták a népszavazás kiírását, és kifüggesztették a székely zászlót.

Szombaton Székelyudvarhelyen az önkormányzati nagygyűlésen egyebek mellett arról is elfogadtak egy határozatot, hogy az egykori székek mintájára széki társulásokba tömörülnek a helyi önkormányzatok. A Székely Nemzeti Tanács javaslata szerint nyolc széki társulást hoznának létre ,,a sajátos regionális érdekeik megjelenítésére, közös érdekeik védelmére, közös programok végrehajtására". A döntés értelmében ezek az önkormányzati társulások a következők lennének: Bardoc—Miklósvárszék Barót székhellyel, Csíkszék Csíkszereda székhellyel, Gyergyó­szék Gyergyó­szentmiklós székhellyel, Kézdiszék Kézdivá­sárhely székhellyel, Marosszék Marosvá­sárhely székhellyel, Orbaiszék Kovászna székhellyel, Sepsiszék Sepsiszentgyörgy székhellyel, Udvarhelyszék Szé­kelyudvarhely székhellyel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2009-09-10: Közélet - x:

Árnyékvásár Uzonban — Demeter J. Ildikó

A gazdasági válság is érződik, de mélyebb a bajok gyökere: nemigen érdemes manapság állatot tartani, no meg a hozzáállással is baj van — mondják a jelenlevők. Az árak pedig magasak: a hat-hét hetes malacokat 160—220 lejért adták, a csikókat 4000 lej körüli összegért inkább csak nézték.
2009-09-10: Közélet - x:

Új tanév régi tankönyvekkel — Fekete Réka

Alig több, mint negyedannyit kapott Kovászna megye tankönyvvásárlásra, mint tavaly, a tanfelügyelőség háromszázötven címmel kevesebbet rendelhetett, mint egy évvel ezelőtt. Az első osztályosok a valláskönyv kivételével új tankönyveket kapnak, a II—X. osztályosoknak több tantárgyból be kell érniük a használt, kopott könyvekkel.