Beárnyékolják a viszontlátás örömét a gazdasági válság okozta egzisztenciális gondok: a tanárok abban sem lehetnek biztosak, hogy az államkasszában elegendő pénz van fizetésük fedezésére, a többszöri ígéretek ellenére sem növekedett bérük, sőt, tíznapos fizetetlen szabadság csökkentheti amúgy sem túl nagy keresetüket. A koalíciós pártok hangzatos fogadkozásai ellenére továbbra is szégyenteljesen alacsony a kezdő oktatók bére, nem sikerült vonzó pályává tenni a pedagógusit, márpedig ezt mindenképpen megsínyli majd az oktatás színvonala.

De nyomasztóvá teszi az ünnepélyes tanévnyitót, hogy jóformán még most sem tudni, milyen lesz az új iskolai év, a két tervezetből sebtében összetákolt oktatási törvényen még tegnap is dolgozott a kormány, nehezen elképzelhető hát, hogy ne szoruljon módosításra, korrigálásra a jogszabály. Két, szemléletében teljesen ellentétes dokumentumot gyúrtak össze, ismét módosították a végzősök vizsgáztatását, az érettségit — igaz, egyelőre sem tanár, sem diák nem tudja, mi vár rá az év végén.

Nem csoda hát, hogy bojkottal, utcai felvonulással, sztrájkkal fenyegetőznek a tanügyi szakszervezetek, és élénken tiltakoznak a politikusok tanévnyitókon való részvétele ellen. Immár harmadik éve ugyanis, hogy az iskolakezdés gyakorlatilag a kampánynyitóval esik egybe: 2007-től évente valamilyen választást — európai parlamentit, parlamentit — tartottak ősszel, idén az államfőválasztásra készül a politikai osztály, és ez mindig rányomta bélyegét a tanévnyitó rendezvényekre: szavazatokra vadászó politikusok szállták meg a tanintézmények udvarait, fűt-fát ígérve oktatóknak, szülőknek, tanulóknak.

A viszontlátás öröme helyett ezért inkább csak keserű bizonytalanság és egyre fogyó remény lengi be a tanévnyitókat: talán majd jövőre érdemben is foglalkoznak az oktatással vezetőink — ha nem lesz ismét választási kampány.