Jó lenne tudni, mit is akar valójában az RMDSZ. A szombati SZKT-n Markó Béla szövetségi elnök megfogalmazta: bármi áron, csak hatalomért, pénzért ,,nem érdemes kormányra kerülni", csakis, a magyar közösség érdekeinek lényegi elvek mentén való érvényesítéséért; és mindenképp csak az elnökválasztások után.
Furcsa viszont, hogy a leendő koalíciót mindhárom román párttal, a szocdemekkel, a demokrata-liberálisokkal és a nemzeti liberálisokkal lehetségesnek tartja az elnök úr, de így értjük valamelyest a román sajtó szombat délutáni és esti vitájának lényegét — mármint arról, hogy a magyarok újra bárkivel összeállnának, csakhogy a húsosfazék közelébe kerüljenek.
Az RMDSZ eddigi tapasztalata azt bizonyítja, hogy a román pártok — az SZDP tavaly téli határozott elzárkózása e tekintetben kivételnek számít — szívesen összeállnak a magyarok közképviseletével. Egyrészt, mert az jól néz ki Brüsszelből vagy más nagy európai fővárosból, másrészt, mert úgy érzik, ily módon igen jól féken tudják tartani a magyar közösség autonómiatörekvéseit, harmadsorban, mert a magyar politikusok megbízható partnereknek bizonyultak. S ha visszagondolunk két kormánykoalíciós évükre és a Năstase-kabinettel kötött parlamenti együttműködésre, panaszra nekik valóban nem volt okuk. Nekünk, magyar közösségnek annál több. Lehet, valamelyest lazult a ránk nehezedő nacionalista nyomás, talán kicsivel több pénz jutott az erdélyi, illetve székelyföldi megyéknek, de nem több annál, ami amúgy is járt volna. Megvoltunk. De ezen évek alatt az összetartozás, a közös cselekvésre való készségünk is elveszni látszott, s ami még szomorúbb: egekig csaptak a belső ellentétek.
Nem az a fő baj, hogy új párt született, vagy szervezetek alakultak, hanem hogy ez idő táj, de még ma sincs az a nemzeti minimum, melynek mentén az erdélyi, illetve romániai magyarság össze tudna fogni. Túl nagy ár ez azért a kicsi hatalomért, amit tulajdonképpen csak képviselőink révén élveztünk. Ráadásul, úgy tetszik, mindhárom ciklus alatt az RMDSZ olyan titkos egyezményeket kötött, mely a területi autonómiáért folytatott küzdelmet félresöpörte. Volt liberális miniszter nyilatkozhatta nemrég, közös kormányzásuk idején még csak nem is hallott a szövetséges területiautonómia-igényeiről.
Egy szó, mint száz, közösségünk állapota romlott, ráadásul kiderült, nem a hatalomban való részvétel megmaradásunk kulcsa, hanem a kisebbségi lét sorskérdéseinek politikai felvállalása és a megmaradás egyetlen letéteményese, a területi autonómia elérése.
Eljövendő politikai alkuk során végre nyílt kártya lesz-e az érette való érvelés?
