A baróti Ex-for Kft. félkész bútorelemeket gyártó cég vezetője, Komporály Viktor nem tagadja, volt, amikor rajtavesztett az üzleten, ami a hazai viszonyok közt nem csoda. Minőségre és pontosságra törekvő üzletmenetének természetesen hasonlóképpen megbízhatóan fizető állandó partnerekre volt szüksége, hogy a veszteségeket kiszűrhesse. A terjeszkedő világcégek hazai egységeivel is ki kellett alakítani egy modus vivendit, elfogadható viszonyt, s ennek kapcsán különösen érdekfeszítő, ami az Ex-forral történt.
Az új gyár csarnoka
A multik ölelő karja Lássuk, meddig is kell, és meddig lehet vagy szabad elmenni az együttműködésben, az önállóság feladásában, milyen jellegű kollaborációra jogosítanak, illetve tesznek alkalmassá a hazai (átmeneti?) viszonyok és a mi cégeink mai tőkeereje, manőverezési szabadsága. Illetve miként vélekedik minderről egyike az érintetteknek. — 1999-re már kialakult együttműködésünk a hegyen túli, nehoiui bútorgyárral, mely akkor még állami vállalat volt. Rajtuk keresztül kerültünk kapcsolatba a svéd IKEA-val, mely készült Romániába betelepedni, és olyan szakembereket próbált kiemelni, akik képesek voltak vállalatokat alapítani. Így történt, hogy a Nikmob Rt. néven futó nehoiui gyár szoros kapcsolatra lépett velünk. Álljunk meg egy percre, nézzünk utána, mi is az IKEA. A világháló szerint nemzetközi kereskedelmi cégcsoport, mely főként bútorokat, más lakberendezési tárgyakat gyárt és értékesít. Érdemes ide átemelni a neten található információkból, hogy a cég alapítójának karrierje hasonlít a ma nálunk kezdőkéhez: Ingvar Kamprad (szül. 1926-ban) szegény svéd családból származik, érettségi után asztalosüzemet fejleszt fel, és ebből nő ki a ma 44 országban jelen lévő világcég, mely egyszerű összeszerelhető bútorok forgalmazására szakosodott. Az IKEA vállalatcsoport ma is a Kamprad család tulajdonosi érdekkörében van, alapítványokon keresztül bonyolult áttételes tulajdonlási rendszerben — tudjuk meg a világhálóról azzal együtt, hogy a cég pár éve bezárta romániai gyárát, de üzletét nem, és bedolgozói továbbra is vannak. — Kezdetben havi három-négyszáz köbméter fűrészárut vásárolt tőlünk, később, 2002-ben elértük az öt-hatszáz köbmétert is. Korábban csak az állami bútorgyárakkal tudtunk dolgozni, ’97—’98-ban történt az átállás. Hullámvölgyet jelentett a vállalat életében, akkor valóban nehezen lehetett bizalmat érdemlő feldolgozócégeket találni. Ebben láttunk jövőt, és ezzel párhuzamosan fejlődtünk. Ő évről évre növelte létszámát, 1998-ban 70—80 emberrel kezdte, ’99-ben már 200-zal folytatta, és 2003-ig elérte a 900-at. Kimondottan IKEA-termékeket gyárt, kiságyakat, kerti bútorokat. A fővállalkozó, akit Borsos Miklósnak hívnak, megkérdezte: mivel az IKEA a kínai piacról kivonul, nem óhajtanék-e szorosabb kapcsolatot IKEA—Nicmob—Ex-for formában. Itt közbe kell szúrnunk, hogy a mai Ex-for tulajdonképpen mint harmadik Komporály-cég 1998-ban alakult, amikor Barót környékét hátrányos helyzetű vidéknek nyilvánították. Így történt, hogy a korábbi kettő egy harmadikban egyesült. Pillanatnyilag kettő működik, a korábbié a géppark, és azt veszi bérbe a hátrányos helyzetű régió előnyeit kiaknázva az Ex-for. Itt a tulajdonos megjegyzi, a román állam ezáltal újabb tíz évre ígért adókedvezményt a helyi vállalkozóknak, az időszak azonban három évvel korábban, már 2006 áprilisában megszűnt, azóta a cég adóköteles, ,,holott 2004 és 2006 között egymillió eurós beruházást eszközöltünk". Elismeri ugyanakkor, hogy cégére ugyan nem vonatkozik, de a hátrányos helyzetűvé minősítés Barótnak sok hasznot nem hajtott, az övezetbe valódi termelő tőke nem, csak spekulatív tőke érkezett. Térjünk vissza az IKEA szirénénekéhez. A bővítési célok és az óvatosság Éppen a hármas tárgyalások idején Komporály Viktor azt forgatta a fejében, hogy nem a jelenlegi területen valósítja meg tervbe vett bővítéseit, hanem a volt bányavállalat javítórészlegét vásárolja meg, és ott új szárítókamrákat állít fel, valamint egy egészen új, több ezer négyzetméteres üzemcsarnokot is. — A terv kútba esett, fél évig ugyanis nem adták, utána pedig tárgytalanná vált a dolog, mert másként döntöttünk, és helyben bővítettünk. Négy hónapig folytak az IKEA-tárgyalások, a válaszom nemleges volt. Rájöttem, hogy annyira ellenőrzése alá vonná a bemenő nyersanyag- és a kimenő termékforgalmat, hogy ha beállna egy válságos helyzet, amikor elszaladnak az árak, nem tudnám a fizetéseket folyósítani. Nem engedték ugyanis meg, hogy vagy a nyersanyag, vagy a termék oldalán az árakat szabad tárgyalás útján mozgatni lehessen, azazhogy kellő módon ellenőrzésem alatt tarthassam a dolgot. Azt mondtam, ha mind az elejét, mind a végét ők ellenőrzik, akkor az rám nézve nem méltányos, és nem működhet. A végén még sértve is érezték magukat, hogy nem sikerült meggyomrozniuk és lenyeletniük velem a békát. A cégvezető tehát kockázatosabbnak látta önállóságát feladni, mint a cégcsoport által nyújtott biztonságot elfogadni. Ma úgy látja, neki volt igaza, a válság ugyanis bekövetkezett, és egyik tragikus sorsú, csődbe jutott és öngyilkosságot elkövetett üzletembertársa példája is ebben erősíti meg. Véleménye szerint, akik azt remélték, hogy az IKEA Szépmezőn gyárat épít, azok tévedtek, az IKEA ugyanis nem tart fenn saját gyárat, hanem bedolgozókat foglalkoztat, s akik vele haladnak, azok maradnak, akik nem, azokkal egyik napról a másikra megszakítják a kapcsolatot. Példát említ: egy jó ismerőse millió eurós IKEA-pénzt ruházott be, az végül letornászta az árakat, és a cég megbukott. ,,Ez pont abban az időben történt, amikor nekem igent vagy nemet kellett volna mondanom, ez is arra késztetett, hogy kisebb lépésekben folytassam a fejlesztést. Édesapám is azt mondta: jobb, fiam, több kisebb halat fogni, mint egyszerre egy nagyot, amely felboríthatja a csónakot." Piaci tanulságok A világcéggel való találkozás azonban egyéb tanulságokat is kínál, okulni lehet belőle. — Szóval úgy látta, bekerül egy multi vonzáskörébe, és abból aztán nincs szabadulás. — Pontosan: abból aztán nincs szabadulás. De azt is megértettem, nem véletlen az érdeklődésük e vidék iránt. A tárgyalások során többek közt kiderült, a kínai piacon a fehér színű nyírfa, korlátozás miatt, pár évig nem szerezhető be, ezért az IKEA-nak hasonló színű fát kell választania máshonnan. Úgy gondoltam, a bükkfa lesz az, s hol található ez Európában? Franciaországban. Az európai gazdaság csúcsfokán lévén, magas árakkal dolgozik. Akkor keleten! Van egy kevés Bulgáriában és Horvátországban, de több Lengyelországban és Romániában. Lengyelország viszont már felzárkózik Németorország mögé, marad Románia. Így történt, hogy jelenleg nyolc üzem dolgozik az IKEA-nak nálunk. Kezdetben harminchét volt, és a tárgyalások során elmondották nekem, nyolcnak kell maradnia. Nos, annyi maradt. Akkor meglepett a dolog. Mi lesz a kisebbekkel? — kérdeztem. Ha beállnak a körforgalomba, vajon hogyan morzsolódnak le? Nos, ezért mondtam nemet, de új tapasztalatot nyertem, s kinyitottam a kisablakot, hogy azt a halvány reménysugarat, a csillagot megkeressem. Egyedül, de mégsem — Úgy döntöttem, vállalom egyedül azt a beruházást. Ez egy 1,4 millió eurós fejlesztés volt, aminek két év alatt kellett lebonyolódnia. A Jóisten vezérelt egy olyan német céget az utamba akkor nyáron, amellyel együtt kellett volna fölpörgetnünk a dolgokat. Azt mondotta az illető: most 400 köbméter árut kérek, de jövőre már 2500-ra lesz szükségem. A Kenngott nevű, Európában elismert cégről van szó, mely többek között lépcsőiről nevezetes. Velük kötöttem szerződést, ellátom őket tölgy- és bükkfa fűrészáruval. Tudni kell a multikkal kapcsolatban, ha egész szükségletüket ellátod, van esélyed náluk, ha csak részben, akkor elbogarásznak, másfelé érdeklődnek, és ha előnyösebb ajánlatot kapnak, abban a pillanatban téged ejtenek. Én tehát fölvállaltam mindet, amit kértek, ehhez azonban nem volt kellő mennyiségű fűrészárum, sem szárítókapacitásom. A 2005-ben épült, pályázati úton létrehozott kapacitásaimat bővítettem még két szárítókamrával, és 2006-ban elértem az egy ciklus alatti 600 köbméteres teljesítményt. — Igen ám, de a Kenngottnak még több kellett. Újabb két olasz szárítókamrát vásároltam hát 2007 őszén, és 2008-ban elértük kapcsolatunk csúcsát, a közel 2000 köbméter fűrészárut. Közben folyt a már említett beruházás, egy újabb területet csatoltunk a régihez, azt teljes egészében lebetonoztuk, és egy 2500 négyzetméteres csarnokot építettünk rá. A kereskedelmi bank segítségével végeztük el az 1,4 milliós beruházást, ami infrastruktúrát és közel félmilliós gépvásárlást jelentett. Pályázati úton nem sikerült, de lépnünk kellett, ezért bankhitelhez folyamodtam. Korszerű, új üzemcsarnokunkba viszonylag új, számítógép-vezérlésű technológiával már elértük a havi 2000 rönkköbméteres vágókapacitást. Összegezzünk. A cég tehát a rönköt kitermeli, felfűrészeli, utána osztályozza négy-öt minőségi csoportba, az első négyet megfőzi (gőzöli), légszárítja, majd műszárításnak veti alá. Ezt követően az új üzemcsarnokban feldolgozza bútorlécnek, ezt pedig bel- és külföldi piacra küldi, részben saját szállítóeszközeivel. Újabb hepehupák A Kenngott tavaly decemberben leállt, aztán csődöt mondott, de a bedolgozót nem rántotta magával. Miért? Kifizetései szerencsére nem maradtak el, erre gondja volt a cégvezetőnek. Az Ex-for az idén bekövetkezett általános válságot nyilván megérezte, de minőségi áruival versenyképességét is megőrizte. A cégvezető úgy véli, szerencsés pillanatban ruházott be, a minőség ma még fontosabb, mint korábban. A nehézségeket úgy próbálta áthidalni, hogy kevesebb nyersanyagot vásárolt, inkább bérmunkát végzett kapacitásai kihasználása végett. ,,Közbirtokosságok erdejét kitermeljük, rönkjét feldolgozzuk, tűzifáját, ha kell, a tagok udvarára szállítjuk, így létszámban is meg tudtunk maradni." Jelenleg 130-an vannak, de ezt fenntartani, nyilván, gond. Az átlagkereset 850—900 lej körüli, ebédjegyet is osztanak. Időnként szezonmunkásokhoz is folyamodnak, három kitermelő csoportjuk dolgozik, 50 kilométeres sugarú körben vásárolnak fel lábon álló fát, a környék fűrészüzemeiből pedig a jobb minőségű fűrészárut. Ugyanazon üzemek a közepes minőségűt eladhatják az IKEA-bedolgozónak, s ezáltal a munkamegosztás mindenkire nézve kedvezőnek nevezhető. Az Ex-for szintén gyárt a Nicmobnak, érdekelt hát abban, hogy az jól menjen. A cégvezető követi az IKEA sorsát, mutatószámait, úgy véli, állja a sarat, próbál a piacon maradni, árat csökkentett végtermékei esetében, és ezért a fűrészáruért is kevesebbet ad. ,,A piacgazdaságban a termék csak árában adható el, ez egyaránt vonatkozik minden félre." Úgy veszem ki szavaiból, a nyersanyagpiacon újabban árfelhajtó feltételeket szabnak, ez a feldolgozók helyzetét egy válságos évben tovább nehezíti. * No de megbánta-e, hogy nem ment ki Kanadába? — kérdem végül. A válaszból, bár némileg körülményesebben, de kiviláglik a nem. A cég az egyéni sikeren túl számos civil kezdeményezést, kultúrcélt is támogat, minden rászánható lejt erre fordít. Tekintettel ennek átgondolt voltára, alighanem ez is megérne egyszer egy hatásfelmérést.
