Versek, szerzők és közönség találkozója

2007. augusztus 18., szombat, Közélet

,,Egy emberért ugyanúgy játszom, mint száz emberért" — mondta Zorkóczy Zenóbia színésznő A székelyek című versösszeállítása előtt, utalva arra, hogy a Park vendéglő bíbor és fehér színekbe öltöztetett székeinek nagy része üresen maradt a tegnapi sepsiszentgyörgyi Irodalmi kávéház első része alatt.

Be is tartotta szavát a színésznő, így volt amit bánniuk azoknak, akik péntek délután elkerülték a Park vendéglőt. A székelyek című produkcióban Zorkóczy Zenóbia (felvételünk) többek között Petőfi Sándor, Kányádi Sándor, Tompa László, Farkas Árpád verseit adta elő népdalbetétekkel tűzdelve. Olyan költők művei hangzottak el lendületes, magával ragadó előadásmódban, akiknek — mint a színésznő mondta — valamiképpen közük volt a Székelyföldhöz, és mindannyian szerették ezt a tájat.

Zorkóczy előadását a hallgatók alacsony számát is feledtetni képes, meghitt hangulatú felolvasóest követte, Czegő Zoltán, Tömöri Péter, Dali Sándor, Magyari Lajos és Bogdán László olvasott fel műveiből. A rendkívül változatos tematikájú művek között helye volt a gyerekversnek épp úgy, mint a szentléleki búcsú hangulatát idéző műveknek, vagy az első Forrás-nemzedék alkotóinak élményeit felidéző nosztalgiával és humorral teli írásoknak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 715
szavazógép
2007-08-18: Közélet - Ferencz Csaba:

Színészkocsma

Valamikor nem is volt szükség külön névre, hiszen minden kocsma színészekkel volt tele — vezette fel Veres László a Sugás-kerti színészkocsmát. Azt a helyet, amely inkább találkahelynek bizonyult, ahol itthoni és hazatérő színpadi emberek egy-egy pohár mellett beszélgethetnek.
2007-08-18: Közélet - Fekete Réka:

Orbaiszék múltbéli értékei

Minél több emberrel osztjuk meg ismereteinket, annál több lesz belőle — ennél találóbb választ aligha kaphattunk volna Simon István kovásznai filozófiatanártól arra a kérdésre, miért kezdeményezte többedmagával, hogy a világtalálkozó alkalmából szakemberek segítségével összegezzék szűkebb pátriája, Orbaiszék múltbéli kincseit, értékeit. Orbaiszék történelme, társadalma és kultúrája címmel tegnap néprajzi konferenciát tartottak a Pro Museum Egyesület szervezésé­ben a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban, ahol ezúttal bemutatták a Zabola nevezetességei című képes kiadványt és a Zabola műemlékeit ábrázoló fotósorozatot.