Minél több emberrel osztjuk meg ismereteinket, annál több lesz belőle — ennél találóbb választ aligha kaphattunk volna Simon István kovásznai filozófiatanártól arra a kérdésre, miért kezdeményezte többedmagával, hogy a világtalálkozó alkalmából szakemberek segítségével összegezzék szűkebb pátriája, Orbaiszék múltbéli kincseit, értékeit. Orbaiszék történelme, társadalma és kultúrája címmel tegnap néprajzi konferenciát tartottak a Pro Museum Egyesület szervezésében a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban, ahol ezúttal bemutatták a Zabola nevezetességei című képes kiadványt és a Zabola műemlékeit ábrázoló fotósorozatot.
Nem volt még olyan szakmai találkozó Orbaiszék témával, ahol együtt mutatták volna be kutatásaik eredményeit néprajzosok, történészek, művészettörténészek, építészek, képzőművészek, természettudományokkal foglalkozó szakemberek, ezért jelentős ez a konferencia — hangsúlyozta Pozsony Ferenc néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár. Szerinte ennek egyik oka, hogy Orbaiszéknek nincs tudományos kutató intézete, s bár a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum fiatal néprajzosai, akik a zabolai tanácskozáson is értékes dolgozatokat mutattak be, valamint helyi kutatók adtak már ki korábban egy-egy szakterületet átfogó munkát, a térség történelmét, társadalmi életét és kultúráját összegző kiadvány nem született, ami ellenben a konferencia anyagából összeállítható.