Hogy a Cimborát te is, kedves Öcsém, jóval melegebbnek látod, mint volt a Jó Pajtás, annak igen egyszerű a magyarázata. Az erdélyi gyermekek három évig nem láttak gyermekújságot, kárpótolnom kell őket, s szívem egész melegségét, még meglevő munkaerőm teljességét ennek az újságnak, s általa az erdélyi magyarságnak szentelem, ami természetes, hisz minden írói sikeremnek az édes anyaföldben van a gyökere (Cimbora, 1923/16.) — írta Benedek Elek a népszerű Elek nagyapó üzeni rovatban egy évvel azután, hogy Kisbaconba való hazaköltözését követően átvette — Szentimrei Jenő kérésére — a Cimbora szerkesztését.
Abban a rovatban, mely a hajdani Cimbora szíve-lelke volt, melyben utánozhatatlan, nagyapós hangon válaszolt — a lap fénykorában akár hetente száz-százhúsz — fogadott unokája levelére. Írásra, olvasásra buzdította őket, együtt érzett, ha bajról, betegségről, halálról kapott hírt, dicsért, ha fejlődést tapasztalt szépírásban vagy fogalmazásban, és éles szemmel kiszúrta a tehetséget is. A trianoni döntés után elszigetelődött Erdély lelkiállapotának, az ország feldarabolásának mindennapi életre mért hatását, a talpon maradás esélyeinek körüljárását olvashatjuk ki, ha végiglapozzuk a Cimbora első évfolyamainak levelezőrovatát. És persze azt is, hogy ebben a ködös, lelki és kulturális szomjúsággal átitatott közegben hogyan ért célba a lap, és mekkora jelentősége volt a sötétség eloszlatásában... (A Kovászna Megyei Művelődési Központ által kiadott, pénteken bemutatott Cimbora-lapozóból is ízelítőt kaphatunk a 20-as évek Cimborájának világából.)
Benedek Elek a Cimbora utolsó oldalain élő kapcsolatot tartott fenn olvasóival, és közben a lap törzsét képező irodalmi anyag is lapszámról lapszámra bővülő írógárdát mutat. A szépirodalmi részben a kor legjelentősebb szerzői szólaltak meg. Ekkor a nagy munka éppen az volt, hogy folyamatos levelezgetéssel kicsalogassa tőlük a gyermekeknek szóló alkotásokat. Többek között Szentimrei Jenő, Tompa László, Berde Mária, Szemlér Ferenc, Molter Károly, Nyírő József, Reményik Sándor, Tamási Áron, Sipos Domokos, Szondy György írásait olvashatjuk itt, és olyan szerzők jelentkezhettek — már gyermekkorukban — írásaikkal hasábjain, mint Dsida Jenő, Szemlér Ferenc vagy Ignácz Rózsa. A Cimboráról szólva, amelyben a szépirodalmi anyagon kívül igazán naprakész és izgalmas ismeretterjesztő rovatok is szerepeltek, nem kerülhetjük meg azt a tényt, hogy bármennyire nagy jelentősége is volt a kor gyermekkultúrájában (és nem csak, a feljegyzések szerint fénykorában, amikor ötezer példányban nyomták a lapot, ötvenezer olvasója is volt, szülők, nagyszülők, az egész porta végigolvasta), bármennyire határozottan állíthatjuk is azt, hogy magyar nyelvterületen azelőtt és azóta sem szerkesztettek ennyire arányos, érdekes, a korszak pulzusát kitapintó folyóiratot gyermekeknek, mégsem tudott folyamatosan magas példányszámot tartani, kiadók adták kézről kézre, érdektelenség és hanyagság övezte a terjesztést, adminisztrációt. Egészen addig, míg 1929-re odáig fajult a dolog, hogy minden egyes lapszám megjelenését idegőrlő várakozás előzte meg a kisbaconi Mari-lakban. Testreszabott feladat volt Benedek Elek számára a Cimbora szerkesztése, mégis vagyona, idegrendszere sínylette meg élete egyik legnagyobb alkotását. Lengyel László gyakran emlegeti Elek Apóról szóló írásaiban a Benedek-mélabút, mely egész életét meghatározta (s melyet önéletrajzi írása szerint az anyatejjel szívott magába, hisz csecsemőkorában, Ignác öccse tragikus halála után édesanyja mély depresszióba esett), nos, a Cimbora kiadásának gyakorlati oldala, mely igencsak tükrözte a korszak (a maival oly nagyon rokonítható) visszásságait sem sok okot adhatott vidámságra. A lap első tulajdonosa, Halász Sándor ügyvéd, a Szatmári Szabadsajtó könyvnyomda leveszi kezét a Cimboráról, amely már csak hébe-hóba jelenik meg, és Benedek Elek adósságai (mert nemcsak hogy ingyenmunkát végzett, de még saját vagyona rovására szerzőinek honoráriumot is fizetett) egyre nőttek. Arról, hogy ez az emberpróbáló munka és annak az egész erdélyi gyermekirodalmat meghatározó eredménye, a Cimbora szerkesztése mennyire tragikusan végződött, Benedek Marcell ír részletesen a Naplómat olvasom című önéletrajzi könyvében Benedek Elek utolsó napjairól szólva: ,,Közben a fanyarul fogadott halvány reménység: a Helikon foglalkozik azzal a gondolattal, hogy átvegye a Cimborát. A Helikon első gesztusa apámmal szemben megkeseríti az ízét ennek a vékonyka reménységnek. De ha legalább sietnének! A gondolat felmerülése óta semmi hír róluk. (…) Másnap megírja (aug. 15-én) végleges szakítólevelét a III. tulajdonossal Tudomásul veszem, hogy a lap megszűnt. Nagyobb nyomaték kedvéért aláíratja mint tanúkkal, Miklóssal és velem. Nem utólag mondom, akkor is úgy éreztem, hogy halálos ítéletét írjuk alá." A Cimbora előzményei A gyermeklapszerkesztést már huszonhárom évvel a Cimbora átvétele előtt elkezdte Benedek Elek. 1889-ben Pósa Lajossal együtt megindította az első irodalmi értékű gyermeklapot, Az Én Újságomat, Sebők Zsigmonddal együtt szerkesztője volt a Jó Pajtásnak. Mindezek előzményeként 1888-ban a képviselőházban is felszólalt, kikérve a magyar gyermekek nevében azt az érdektelenséget, mely a magyar gyermekkönyv és -újságkiadást övezi: Nem az iskolai tankönyvekről szólok, mert azokért, jók vagy rosszak, nem a könyvkiadók felelősek, de értem azokat a képes könyveket, melyek a házi nevelés és oktatás kiegészítő részeiként minden évben, különösen karácsony táján, elözönlik a könyvpiaczot; azokat a nagy részben külföldről importált, rendesen silány fordításban terjesztett, kisebb részben hazai termékeket, a melyek ugyszólván minden kritika nélkül kerülnek a gyermekek kezébe s mig együgyü tartalmukkal megtompítják az ébredező elmét, idegen szellemükkel csirájában fojtják el a hazafias szellemet, évekre vetik vissza a magyar irodalom jó termékei iránt való egészséges érzék kifejlődését. (Tetszés.) (60. országos ülés, 1888. február 9-én) Forrás:http://www.mpgy.ogyk.hu/
