,,Benedek Elek több, mint Benedek Elek összes műve" — írja a róla szóló nekrológjában Kovács László. Tamási Áron ,,a föld szemünk előtti vértanújának" nevezte. Pomogáts Béla Erdély apostolának titulálja. Korán, már huszonhat évesen nevéhez ragadt az ,,apó" jelző. Tartották őt ,,a haldokló népnemzeti iskola" képviselőjének. A bolsevista irodalomtörténészek ,,a szocializmus küszöbéig érő hőst" faragtak belőle. Számos igaz és igaztalan dolgot állítottak róla, de az ábrándtól csak kevesen tudtak elszakadni. Minduntalan ott ködlött előttük a kék szemű, szakállas, bölcs apó, a mesélő. És bár élete során csaknem minden műfajban eredményesen alkotott, mai szívünkhöz a mese vállán nő fel.
Benedek Elek Kisbaconban született székely katonacsaládban 1859. szeptember 30-án. A gyermeket 1867-ben viszik Székelyudvarhelyre a református kollégiumba. A ,,szépeszű" gyermek, eminens tanuló itt érettségizik, majd a budapesti egyetem hallgatója, de pályáját megszakítva újságíró lett. Ez idő tájt ismeri meg Fischer Máriát, leendő feleségét, egy jómódú szegedi zsidó származású hajósgazda lányát. 1884-ben esküsznek a budapesti Kálvin téri templomban. 1887-ben, Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején országgyűlési képviselő, a „székelykérdés" szószólója.
A nyomtatott irodalomban néprajzosként mutatkozott be. Sebesi Jób barátjával a gimnáziumi évek alatt tíz éven át gyűjtötte a balladákat, meséket, népdalokat, közmondásokat, találós kérdéseket. Ezekkel jelent meg Budapesten Gyulai Pálnál, aki örömmel üdvözölte mint második Kriza Jánost. Gyulai meg is jelentette a hozott anyagot. A Magyar Népköltési Gyűjteményben (1882) ez képviseli a székelyföldi gyűjtést. Csak ezt követően jelentek meg publicisztikai írásai a napilapokban, és lett az Ország-Világ főszerkesztő-helyettese.
A jobbágyfelszabadítás ötvenedik évfordulójára és a közelgő millenniumi ünnepségekre jelenik meg kétkötetes hatalmas munkája A magyar nép múltja és jelene címmel (1898). Ennek második kötete csupa néprajz, rendkívül gazdag népmesei, verses, balladai anyaggal. Hasonló az anyaga az ötkötetes, Magyar mese- és mondavilág című munkájának (Bp., 1894—1896), amely a maga korában a legnagyobb példányszámot érte el. A meséket átköltve közli, hogy korszerűvé tegye a néphagyományt, s hogy fordulatos kifejezésmódjával gyarapítsa az irodalmi nyelvet. E korszakának hasonló teljesítménye a Testamentum című munkája s a hozzá fűzött Hat levél. Tisztessége, egyenessége, a valódi értékek mellett hitet tevő erkölcsisége teszi naggyá e munkát, amelyben „szembeszáll a törtetéssel és az úrhatnámsággal, hangsúlyozza az ipari munka becsületét és az osztálykorlátokon felül emelkedő emberséget".
Viszonylag keveset hallani szépírói tevékenységéről, pedig számos, érzékeny realizmussal írott novellája és regénye dolgozza fel a mindennapok konfliktusait, a falu és a város, a köznép és az értelmiség, a hivatal és a hivatás, a hűség és hűtlenség gyakori összeütközéseit. Történeteit nem költi, saját megfigyeléseit és tapasztalatait közli valamennyi. A Huszár Anna, a Katalin, a Falusi bohémek, az Uzoni Margit című regényei, ha szomorúságot is tükröznek, Benedek Eleknek gondja van rá, hogy a remény és a bizakodás légkörét, eljövetelét is elénk adja.
Híres ember lett. Maga is elcsodálkozik, hogy ő azon kevesek egyike, aki könyvei jövedelméből tartja el családját. Megtakarított pénzéből Kisbaconban visszavásárolja apja szétdarabolt birtokát, s két évre rá már áll a nyolcszobás kis kastély, homlokzatán hű társa nevével (MARI).
A trianoni döntés után, amikor százezrek hagyják el Erdélyt, ő akkor tér haza. De még előtte megírja az életműve gerincét alkotó, Édes anyaföldem című, szépprózai eszközökkel megmunkált emlékiratát, amelynek alcíme Egy nép s egy ember élete. Mesélve írja le benne a székelység történetét, ám a második kötet, amely a friss történelmi eseményeket taglalja, már indulatos kifakadás a Károlyi-féle őszirózsás forradalom és Károlyi személye ellen. A Tanácsköztársaság rémuralmára már csak annyit mond: „borzalom, szörnyűség". A bolsevista érában a mű második kötetét betiltják. Születése századik évfordulóján fia, Marcell előszavával megjelenik ugyan az első kötet, de hozzá nem illően regénynek álcázva.
Erdélyben főképp a fiatal írónemzedék munkáját irányítja. Erdélyi történetek címmel antológiát szerkeszt, amelyben a Trianon utáni erdélyi írónemzedék minden jelentős tagja szerepel. 1922-től haláláig szerkeszti a legendás Cimbora gyermeklapot.
1929. augusztus 16-án reggel Apó elmegy kaszálni. A rekkenő meleg miatt még délelőtt megtér. Íróasztalához ül, levelet ír Szentimrei Jenőnek a Cimbora ügyében. Eközben hull ki kezéből a toll. Szélütés éri. Másnap meghal. Hűséges társa, felesége is vele tart. Nagy adag veronállal önként vet véget életének.
Az ötszáz lelkes kisközségben ötezer tisztelője járul a kettős koporsó elé fejet hajtani. Elköszönni a ,,szerelmes pártól" — ahogyan Tamási Áron mondta a temetői búcsúztatón —, ,,az útmutató nagy fától, az embertől, akinek teste igévé lett az elmúlt éjszaka".
