TáblaháborúA lebontás réme

2007. augusztus 20., hétfő, Közélet
Ha nem is turistanevezetesség még, de az erre járó autósok biztosan felfigyelnek a Székelyföldet reklámozó táblára. Szombaton ― miután elterjedt a hír, hogy az útgondnokság eltávolítja ― rendőrök biztosították a helyet. A tábla végül miniszteri döntés folytán maradt ― egyelőre ― a helyén.

Huszonnégy órával a felszólítás után több tévés stáb, újságíró, fotós jelent meg a helyszínen, hogy a tábla ledöntését rögzíthesse. A rendőrség is készenlétben állt. Mint ismeretes, a regionális útgondnokság egy nappal korábban felszólította a megyei tanácsot: a kért és engedélyezett helyre költöztesse a táblát (nem csupán az úttesttől való távolság a baj, hanem az is, hogy nem a 19 km + 200, hanem a 19 km + 100 ponton állították fel), ellenkező esetben kénytelenek lesznek lebontani. A lebontásra vonatkozó végső döntést azonban nem a sepsiszentgyörgyi kirendeltségnél, még csak nem is a brassói országútgondnokság regionális központjában, hanem a szakminisztériumban hozták meg ― tudtuk meg Sorin Stoicantól. Az útgondnokság helyi vezetője szombaton délután kérdésünkre közölte: semmilyen hivatalos utasítást nem kapott, így a tábla maradt a helyén. Maga is az egyik kereskedelmi televízióból tudta meg, hogy a miniszteri döntés szerint mától az egész országban ellenőrzik a reklámtáblákat, s amelyek nincsenek az engedélyezett helyen, lebontják.

A háromnyelvű Székelyföld-tábla tehát egyelőre maradt a helyén, de a táblaháború korántsem ért véget.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 703
szavazógép
2007-08-20: Közélet - Farkas Réka:

Híd a nyugati és keleti végek között

A nyugati és keleti végek közötti képzeletbeli híd az az emlékmű, amelyet szombaton avattak fel Ojtozban. A kilencven évvel ezelőtti események előtt tisztelegtek az egybegyűltek, 1917 augusztusában soproni és székely katonák védték itt a magyar határt, s bár hatalmas túlerővel szemben kellett helytállniuk, és sokan az életükkel fizettek, beírták nevüket a magyar hadtörténetbe.
2007-08-20: Közélet - Fekete Réka:

Települések szekértábora a Pince-tetőn

Minden bizonnyal a torjai ötkilós házikenyér volt a legnagyobb, az illyefalvi faluismertető pannó a leglátványosabb, a kőröspataki tűzoltó kézi vízpumpa a legrégibb, a lemhényi bőrkötéses, több mint százéves falualbum a legkorosabb, a szentkatolnai krumpliszsák a legnehezebb, és sorolhatnánk a legeket, de mégsem lehetne rangsort állítani: melyik település bemutatkozó szekere volt a leggazdagabb, melyik hozta fel a Pince-tetőre a legtöbb sajátos értékét.