Az új tanügyi reformintézkedések magyar szempontból fölöttébb szegényesek. A magyarságnak félmillió aláírással szentesített elvárásai lennének a hazai politikum felé immár több mint egy évtizede, amióta saját oktatásügyi törvénytervezetét kidolgozta, és amióta mindent azzal a mércével mér.
Melyben ugyebár oktatási autonómiát kértünk, és célszerű egyenjogúságot bölcsődétől egyetemig. Ehhez képest a mostani csepegtetés, kiskanalas adagolás bizony fölöttébb szerény eredmény. Már ha annak lehet tekinteni, miként beállítják azok, akik rögtön jelentkeztek, és úgy adták tovább a számunkra kedvezőnek tekinthető cikkelyeket, hogy azt mondja: ennyit sikerült kilobbizni, elintézni, belevinni, mintha ők járták volna ki.
Hogy ki mit vitt bele és mennyire ügyködött, arra jellemző, hogy a felelősségvállalás előtt két nappal még azt sem tudták a koalíción kívüliek, miért is viszi vásárra a bőrét a kormány, mert a végső szöveget nem ismertették senki mással.
Magyar szemmel nézve, a fő ,,vívmányok" egyike az lenne, hogy állítólag tizedikig külön tanterv és tananyag alapján tanulhatják ezentúl csemetéink az államnyelvet. E kitétel belefoglalása a reformfolyamatba alighanem az államelnök befolyásának tulajdonítható, ő kíván ezzel a fogással már évek óta népszerűséget szerezni Székelyföldön, több ízben nyilatkozva, hogy valóban egyengetni kellene az utat azon nebulók előtt, akik a családban ugyebár más idiómát sajátítanak el. Biztosra vehető tehát, hogy az ötletet ő közvetítette, és meglehetősen kicsi az előirányzott lépés, ha arra gondolunk, hogy a külön tanterv nem csak a tizedikig, hanem legalább az érettségiig megilletné a magyar tanulókat. Erre majd bizonyára újabb tíz évet kell várni helyzetünk javulásának jelenlegi szédítő sebessége mellett.
No de mi is történt valójában? A reformtörvény egy picit enyhített a pedagógia alapszabályait lábbal tipró eddigi gyakorlaton, mely a kisebbségi tanulót is arra kötelezte, hogy egy adott életkoron túl többségiekkel azonos követelményeknek tegyen eleget, miközben azonos módszerrel oktatják, tehát eleve eredménytelenségre ítélik.
Egy kicsit lefaragott a hátrányos helyzetből, nevezzük nevén: a diszkriminációból, miközben alapjában nem változtatott rajta. Ezentúl talán egy szerény fokkal hatékonyabb lesz tehát az államnyelv elsajátítása a magyar iskolákban — ennyi történt mindössze.
Azaz elértük, hogy ami alapvető román érdek is — annak az útjából elhárulhat pár akadály, de korántsem az összes. Sikerült meggyőznünk a döntésképes tényezőket, hogy ami nekik (is) jobb, azt holnaptól kevésbé akadályozzák, mint eddig.
Hát egyelőre itt tartunk az oktatásügyi emancipációban — ha egyáltalán megérdemli e nevet.
