A biztos válasz: nem. De mégis fogalmat alkothatunk arról, hogy milyenek a lencsén keresztül meglesett város kopott piacterei, kevésbé szegény és koldus emberei, építőmunkásai, parkban pihenő nyugdíjasai, és milyenek a gyermekek, ifjak, a lendülettel teli vállalkozók, megfáradt városvezetők, egyszóval milyen a város hétköznap és ünnepen. Ez a Városlakók fotócsomag teljes anyaga, amelyet 2003—2004-ben készített tizenegy sepsiszentgyörgyi nézelődő fotográfus, építész, képzőművész, aki fényképezőgéppel figyel a világra. Ebből, a lapunk hasábjain korábban részletesen ismertetett öt és fél száz városképből készült válogatás a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójára, amelynek tárlatát szombaton nyitották meg a sepsiszentgyörgyi közönség számára abban a sarokgalériában, amelynek a város napján íratlan szabályok szerint elfogadott becses neve Bálint Zoli-sarok. László József, a regensburgi zeneművészeti főiskola tanára, sepsiszentgyörgyi származású klarinétművész a zene hangján érzékeltette tárlatnyitó közönségével, hogy alkotni és látni/láttatni egyformán művészet, de mindeniket csak alázattal és magas szinten szabad. A Városlakók multimédiás fotóprojekt üti az elvárás mércéjét, bár a folytatás nélkül hiányérzetet kelt. Változott-e Sepsiszentgyörgy öt-hat év alatt annyit, hogy a lencse mögül is érzékelhető legyen?
