Kétségkívül serkenti a kulináris hatást bármely előkelő vendéglő kínálatában. Az utóbbi időben Háromszéken sem ritka a szarvasgomba-kutatás, Magyarországon pedig egyenesen ,,termesztik" az értékes gombafajt.
Magyarország területének jelentős része alkalmas a szarvasgomba termesztésére — tájékoztatta az MTI-Presst Berecz Béla, az Első Magyar Szarvasgombász Egyesület alapító tagja, egy szilvásváradi bemutatóültetvény gazdája. A Kárpát-medencében a nyári szarvasgomba (tuber aestivum) a legelterjedtebb. Ezen kívül a homoki szarvasgomba például hungaricumnak számít, az alföldi akácosokban terem.
Középkori források szerint a fő felhasználó francia konyha is az akkori Magyarországról vette át a szarvasgomba-fogyasztás szokását. Az első hazai írásos említést 1588-ból ismerjük: a trencséni bíró rendeletet adott ki a legjobb termőhelyek őrzésére. Egy korabeli metszet azt bizonyítja, hogy már akkor is kutyával keresték a föld alatt termő gombafajt. A XVI—XVII. században egész családok éltek a szarvasgomba gyűjtéséből. A korabeli módszer szerint libazsírral leöntve tartósították a becses csemegét, így három hónapig is képes volt megőrizni frissességét. Egyébként szárítható is. A XIX. században és a XX. század elején főleg Bécsben talált vevőre a magyar szarvasgomba, a második világháború után azonban — mint afféle úri huncutság — jóformán feledésbe merült.
Az ültetvények egyébként 10—15 év után kezdenek teremni, a körülmények javításával azonban a természetes élőhelyekről is több lenne begyűjthető. A szarvasgomba iránt ma nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Franciaországi adatok alapján a XX. század végére a korábbinak töredékére zuhant az erdőkben gyűjthető mennyiség a környezeti változások miatt. A termesztés azért válik egyre fontosabbá, mert a hiány emeli az árakat. Az utóbbi időben Háromszéken is lelőhelyekre bukkantak a jobbára anyaországból származó gyűjtők. Erdővidék erdeiben nem csak idomítják a kutyákat, hanem találnak is gombát.
A szarvasgombát nem könnyű megtalálni. Egykoron disznókkal kerestették az erdőben, manapság inkább kutyákat használnak a célra, egy finom szimatú, tapasztalt kutya értéke egy-másfél millió forint is lehet. Bármely faj betanítható a szarvasgomba-vadászatra, de a gyűjtők a retrievereket kedvelik a legjobban, ám nem szükséges, hogy feltétlenül tiszta fajkutya legyen. A jó kutya a szarvasgombáén kívül nem törődik más erdei illattal. Megkülönböztető jelzésként piros nyakörvet, illetve hámot visel. Az utóbbi egységes az összes szarvasgombász eben, méghozzá azért, hogy ne nézzék őket kóbor kutyának. A kölyköket játékos módszerekkel pár hónap alatt be lehet tanítani a gomba helyének felkutatására és megmutatására, a gombakereső ebeket folyamatosan kell edzeni. A fiatal kutyák azonban nem terhelhetők túl, a felnőttek is legfeljebb napi négy-hat órát dolgoznak.
A megtalált szarvasgombát húszgrammos méret, nagyjából dió nagyság felett veszik át. Ára 200—300 euró között mozog kilónként, de ha a gomba ásás közben megsérül, csökken az értéke. Ezért veszett ki a disznóval való keresés szokása is: a sertést ugyan nem kell idomítani, de ha kitúr valamit, azt azonnal meg is akarja enni. A legtöbb szarvasgomba nyolc-tíz centiméter mélyről kerül elő, de a talaj nedvességétől függően lehet akár kétharmad részt a felszín felett vagy fél méter mélyen is. Annyit mindenesetre biztosan tudunk róla, hogy jó mész- és vízellátottságú talajt igényel, a tölgy- és a csereerdő a legalkalmasabb számára, jól megél a mogyorócserjék alatt, de a bükkösökben már ritkább. Egy termőfolton akár több kiló gombát is összeszedhet, aki ésszel gyűjti. Akik viszont kutya nélkül, kapával, gereblyével esnek neki az erdő kincsének, azok hosszú évekre tönkreteszik a legjobb helyeket — ez pedig valóságos bűncselekmény a természeti környezet ellen!
