A fiatalság önmagában nem erény

2009. október 6., kedd, Közélet

Konkrét eredményekről is be tudtak számolni az árkosi Európai Tanulmányok Központjában immár második alkalommal megtartott Fiatal Tanácstagok Találkozójának szervezői: a tavalyi, első összejövetel után három ifjúsági szervezet alakult ― Kovásznán, Barátoson és Kézdiszentléleken ―, és több önkormányzatban sikerült elérni az ifjúsági alap megteremtését.

A Háromszéki Ifjúsági Tanács által szervezett rendezvényen több mint harminc fiatal önkormányzati képviselő vett részt a megye minden sarkából. A rendezvény célja, hogy a fiatal tanácstagok megosszák egymással tapasztalataikat, megismerjék más települések gondjait, ezek megoldási módozatait, felkészültebbé váljanak az önkormányzati munkára, hiszen, mint az a találkozón elhangzott, a fiatalság önmagában nem erény, eredményeket csak komoly munkával lehet elérni. A Fiatalok a fejlesztésért mottóval lezajlott rendezvényen szó esett ifjúsági, közéleti, politikai témákról egyaránt, érintették a civil szféra és az önkormányzatok közötti együttműködési lehetőségeket, beszéltek az önkormányzati kommunikációról, a generációk közötti konfliktusról, a fiatal tanácstagok által tapasztalt nehézségekről. (farcádi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2009-10-06: Közélet - x:

Hamis adatközlés miatt nem kapnak lakást

A sepsiszentgyörgyi szociális lakásokra sikeresen pályázók közül háromról is kiderült, hamis adatokat közölt, pontosabban elhallgatta, hogy korábban saját lakással rendelkezett — ez pedig kizáró jellegű feltétel volt.
2009-10-06: Világfigyelő - x:

Nemzeti gyásznap az aradi vértanúk tiszteletére

Magyarország-szerte megemlékezéseket tartanak ma az 1848—49-es forradalom és szabadságharc Aradon kivégzett vezetőinek és az első felelős magyar kormány vértanúhalált halt miniszterelnökének tiszteletére az október 6-i nemzeti gyásznapon.