Nemzeti gyásznap az aradi vértanúk tiszteletére

2009. október 6., kedd, Világfigyelő

Magyarország-szerte megemlékezéseket tartanak ma az 1848—49-es forradalom és szabadságharc Aradon kivégzett vezetőinek és az első felelős magyar kormány vértanúhalált halt miniszterelnökének tiszteletére az október 6-i nemzeti gyásznapon.

Az ünnepségsorozat reggel közjogi méltóságok részvételével kezdődik a Kossuth téren a Magyar Köztársaság lobogójának felvonásával, majd félárbocra engedésével. Ezután koszorúznak a Batthyány-mauzóleumnál, a Fiumei úti sírkertben, a Nemzeti Panteonban és a Batthyány-örökmécsesnél. A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság nevében helyezik el a kegyelet és a megemlékezés közös koszorúját.

Százhatvan éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány volt miniszterelnökét. Október hatodikát 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánították.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2009-10-06: Közélet - x:

A fiatalság önmagában nem erény

Konkrét eredményekről is be tudtak számolni az árkosi Európai Tanulmányok Központjában immár második alkalommal megtartott Fiatal Tanácstagok Találkozójának szervezői: a tavalyi, első összejövetel után három ifjúsági szervezet alakult ― Kovásznán, Barátoson és Kézdiszentléleken ―, és több önkormányzatban sikerült elérni az ifjúsági alap megteremtését.
2009-10-06: Világfigyelő - x:

Orvosi Nobel-díj az öregedési folyamatok vizsgálatáért

Elizabeth Blackburn, Carol Greider és Jack Szostak amerikai tudósnak ítélték oda tegnap megosztva az idei orvosi Nobel-díjat Stockholmban.