Bajban az üzletláncokCsődvédelem alatt a Leonardo - Ferencz Csaba

2009. október 10., szombat, Gazdaság

A forgalom 25 százalékos csökkenése miatt a román tulajdonban lévő, cipőt és bőrárut forgalmazó Leonardo üzletlánc csődvédelmet kért. Ez azt jelenti, hogy a fizetésképtelenség szélére sodródott üzletláncot átszervezik, legrosszabb esetben felszámolják.

A nehéz helyzetbe jutott kereskedelmi hálózat év elején harminc üzletét zárta be, mintegy hatszáz alkalmazottat bocsátottak el, de idén további húsz üzlet bezárását tervezik. A tavaly 136 millió eurós forgalmat bonyolító, Romániában, Bulgáriában, Magyarországon és Moldovában összesen kétszáz üzletet működtető cég a piac szűkülése miatt kényszerült drasztikus lépésekre. Így a beszállítókat már nem tudta kifizetni, a tevékenység szűkítése mellett a csődvédelmi eljárás beindítása elkerülhetetlen volt.

Florin Panea, az üzletlánc többségi tulajdonosa szerint az üzletlánc tovább működik, és igyekeznek minden partnerrel, elsősorban a hitelező bankokkal, illetve a beszállítókkal rendezni a tartozásokat. A Leonardo átszervezésével megbízott cég vezetője szerint a segélykérés az üzleti élet normalitását jelzi. Radu Lotrean hangsúlyozta, hogy a csődvédelem nem azonos a csőddel, ehhez az átszervezési formához a bajba jutott vállalatok azért nyúlnak, hogy talpra állhassanak.

A törvény értelmében az átszervezési időszakban a vállalat tovább folytatja tevékenységét, ám kinevezett adminisztrátor felügyelete alatt, mindaddig, amíg — bírósági eljárás során — a csődbíró dönt: elfogadják az átszervezési tervet és feloldják a csődvédelmet, vagy beindítják a csődeljárást.

A szakértők szerint a Leonardo üzletlánc az utóbbi évek agresszív terjeszkedése és a forgalom csökkenése miatt került bajba. A nagy üzletházak megépítésével egy időben ugyanis a tulajdonos majd minden ilyen létesítményben üzletet nyitott, 2008-ban több mint negyven eladóhellyel bővült hálózata. Ám a válság mind a központok, mind a forgalom tekintetében jelentősen befolyásolta a forgalmat, nem beszélve a fogyasztás drasztikus csökkenéséről. Ugyanakkor a jelentős mennyiségű raktárkészlet is fékezte a gyors megtérülést.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-10-10: Gazdaság - x:

Nincs helye elbizakodottságnak (Ki a válságból)

A rendszerszintű pénzügyi válságot sikerült ugyan elkerülni Kelet-Közép-Európában, a továbbra is jelentős kihívások miatt azonban nincs helye elbizakodottságnak — erre hívta fel a figyelmet három nagy nemzetközi pénzintézet, amely közös finanszírozási programot folytat a térségi gazdaságok megsegítésére.
2009-10-10: Gazdaság - x:

Röviden

Kínai előretörés
Legnagyobb mértékben Kína járul hozzá a világgazdaság növekedéséhez — állítja a kínai statisztikai hivatal friss jelentése. Az adatok szerint Kína bruttó hazai terméke (GDP) 1952-ben harmincmilliárd dollár volt, 1960-ra meghaladta ennek kétszeresét, tavaly 3,86 ezermilliárd dollár.