Ki a válságbólNincs helye elbizakodottságnak

2009. október 10., szombat, Gazdaság

A rendszerszintű pénzügyi válságot sikerült ugyan elkerülni Kelet-Közép-Európában, a továbbra is jelentős kihívások miatt azonban nincs helye elbizakodottságnak — erre hívta fel a figyelmet három nagy nemzetközi pénzintézet, amely közös finanszírozási programot folytat a térségi gazdaságok megsegítésére.

A londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), az Európai Beruházási Bank (EIB) és a Világbankcsoport a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank isztambuli üléséhez kapcsolódó — az EBRD által Londonban kiadott — 23 oldalas helyzetértékelésében leszögezi: a három pénzintézet által februárban indított közös akcióterv végrehajtása nagyon jól halad. A kelet-európai bankrendszerek és reálgazdaságok megsegítésére akkor létrehozott 24,5 milliárd eurós keretből szeptember végéig 16,3 milliárd euró folyósításáról döntöttek. Ebből 12,4 milliárd eurónyi finanszírozásról aláírták a szerződéseket.

A február végén nyilvánosságra hozott program alapján a három nemzetközi pénzintézet külön támogatási csomagot állított össze a finanszírozási gondokkal küszködő kelet-európai gazdaságok számára. Ehhez a 24,5 milliárd eurós csomaghoz a legnagyobb hozzájárulást az EIB adja, 11 milliárd eurót. Ennek a részcsomagnak a kedvezményezettje a közép-, kelet- és dél-európai kis- és középvállalati szektor. A Világbank hozzávetőleg 7,5 milliárd euróval járul hozzá a csomaghoz, ebből idén és jövőre összesen 3,5 milliárd euró jut a feltörekvő európai bankszektor problémáinak kezelésére. Az EBRD 2009—2010-ben hatmilliárd euróig terjedő összeget nyújt a térségi pénzügyi szektornak, valamint a kis- és középvállalatoknak befektetés, adósság- és kereskedelemfinanszírozás formájában.

A három bank közös helyzetelemzése szerint ,,a példátlan és összehangolt" nemzetközi akcióterv hozzájárult a rendszerszintű pénzügyi válság elkerülésé­hez a térségben, az országcsoportot ért masszív gazdasági sokk ellenére is. Az anyabankok folytatják helyi érdekeltségeik támogatását, és az életképes térségi bankoknak sikerült talpon maradniuk. Mindazonáltal jóllehet, vannak jelei annak, hogy a válság szorítása már enyhül, jelentős kihívásokkal kell még szembenézni, mielőtt a térség szilárdan kilábalási és növekedési pályára állhat — hangsúlyozza a három nagy pénzintézet közös értékelésében. Az elemzés kiemeli, hogy a reálgazdaságokba áramló — kü­lönösen a kis- és középvállalatok számára hozzáférhető — hitelezés még mindig csökken, a nem teljesítővé váló kinnlevőségek aránya növekszik, a banki feltőkésítési igény továbbra is jelentős, és gyorsan emelkedik a munkanélküliség. A pénzintézetek szerint a térség gazdasági kilábalása kritikus mértékben függ a magánszféra növekedésétől, ez azonban ,,nem fog megindulni a reálszektornak nyújtandó hitelezés nélkül".

A helyzetértékelés szerint ugyanakkor a kelet-közép-európai térséget nem egyforma intenzitással sújtja a válság, sőt, valójában jelentősek a különbségek. A balti köztársaságokban az éves összevetésben számolt gazdasági visszaesés az idei első fél évben átlagosan több mint tizenöt százalékos volt, Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában viszont — a négy ország átlagában — nem érte el az 5 százalékot. Az EBRD igazgatótanácsa szeptember első felében — tekintettel a súlyos recesszióra — jóváhagyta, hogy egymilliárd euróval nyolcmilliárd eurós rekordra emelkedjék az átalakuló országoknak 2009-ben folyósítandó teljes EBRD-finanszírozás összege. Ez 52 százalékkal több a működési területhez tartozó országcsoportnak tavaly nyújtott EBRD-kihelyezéseknél.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-10-09: Szabadidő - x:

Jósok, mágusok, átkok nyomában (Különleges képességek vagy sarlatánság?) - Varga Melinda

Kinek van hatalma emberi sorsok felett, ki tud rávilágítani a jövő eseményeire, ki képes átkokat, rontást semmissé tenni vagy éppen előidézni?
2009-10-10: Gazdaság - x:

Csődvédelem alatt a Leonardo (Bajban az üzletláncok) - Ferencz Csaba

A forgalom 25 százalékos csökkenése miatt a román tulajdonban lévő, cipőt és bőrárut forgalmazó Leonardo üzletlánc csődvédelmet kért. Ez azt jelenti, hogy a fizetésképtelenség szélére sodródott üzletláncot átszervezik, legrosszabb esetben felszámolják.