Perzsel a nap, meleg a nyár,
kinn, a mezőn a disznónyáj. Vígan túrják fel a tallót, soha jobb dolguk még nem vót.
De csak felleg kerekedik,
nagy zivatar közeledik,
dörög az ég, eső meg jég,
mintha dézsából öntenék.
Megrémült a disznók hada,
fényes délben vágtat haza.
Mind rémülten karikázik,
az új ruha még elázik.
Van visítás, van sivítás,
jaj, iszonyú a megázás,
míg a falun végigérnek,
egyre kurrognak a vének.
,,...Hogyha én ezt tudtam vóna,
köpönyeget hoztam vóna!"
Rásír a sok kis malac is!
,,Én is, én is, én is, én is!"
Úgy berontnak a kapuba,
aki ott áll az útjokba,
köszönni sem ér rá nekik,
mint a semmit, úgy fellökik.
