Micimackó visszatért

2009. október 10., szombat, Magazin

Micimackó visszatért a Százholdas Pagonyba — A. A. Milne nyolcvan éve kedvelt történetének első engedélyezett folytatásában. A népszerű állatsereglet új baráttal bővült: megérkezett Lottie, a vidra az 1920-as években íródott klasszikus újabb történeteiben. David Benedictus folytatásában a melankolikus Füles ,,proaktívabbá" válik, a figurák krikettjátszmába kezdenek, és visszatér Róbert Gida is.

A Visszatérés a Százholdas Pagonyba című kötet október 5-én került Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban a könyvesboltok polcaira. Kiadói remélik, hogy a nosztalgiahullám, valamint az olvasók új nemzedéke vevő lesz a több százezres kinyomtatott példányra.

Michael Brown, az eredeti történet jogait részben birtokló The Pooh Properties Trust elnöke szerint a könyv húszévnyi erőfeszítés eredménye. Brown úgy emlékszik, a folytatás ötlete 1988-ban merült fel a vagyonkezelő szervezet egyik találkozóján. Utalt arra, hogy nemzedékek nőttek fel a történeteken, a kulturális örökség részévé vált, ezért sokan ellenezték az új részek megírását. Végül 2006-ban amerikai és brit kiadóikkal egyeztetve úgy találták, hogy azok elfogadóbbak az ötlettel szemben. Milne történetének és E. H. Shepard híressé vált figuráinak jogai bonyolultak, de a belőlük megalkotott történetek, valamint a mozifilm jogai 1961 óta több milliárd dollárt jelentettek a Walt Disney cégnek. Számtalan író ajánlkozott az évek során, hogy folytatja Milne 1928-ban befejezett történetét, sokan ötleteik vázlatával is előrukkoltak. ,,Legtöbbje szemétbe való volt" — véli Brown.

Benedictus javaslata azonban elnyerte a bírálók tetszését. ,,Szerettem csinálni, mert nem volt rajtam nyomás" — nyilatkozta a szerző, aki végül két kötetet írt, bennük tíz-tíz történettel, melyek egyenként mintegy 2500 szóból állnak, ezáltal az eredeti, Milne-féle könyvek felépítéséhez igen hasonlóak. A történetek időrendi sorrendben haladnak, júliusban kezdődnek és szeptemberben érnek véget — mondta Benedictus. A rajzokat Mark Burgess készítette, aki egy másik híres medve, Paddington kalandjait is illusztrálta.

Róbert Gidát Milne saját kisfiáról mintázta, Micimackót pedig az ő játékmackójáról, amely nevét a londoni állatkertben látott medvéről (Winnie) és a család háza mellett élő hattyúról (Pooh) kapta. Micimackó 1925. december 24-én kelt életre, a London Evening News lap ekkor közölte az első történetet, melyet eredetileg Milne esti mesének szánt kisfiának, Christopher Robinnak. A tíz történetből álló első kötetet 1926-ban adták ki, a második két évvel később, 1928-ban került a könyvesboltok polcaira.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2009-10-10: Magazin - x:

Michael Jackson új száma

Michael Jackson új száma október 12-én hallható először a rádiókban; a This Is It című dalt tartalmazó kétlemezes album két héttel később jelenik meg.
2009-10-10: Máról holnapra - x:

Erkölcstelen lépés - Farkas Réka

Meglepetésszerű, nagy húzásnak szánta Emil Boc keddi bejelentését: kormánya, annak ellenére, hogy kisebbségben van, felelősséget vállal az új nyugdíjtörvényért.