Urban locatoVisszautasították a cég költségvetését - Váry O. Péter

2009. október 12., hétfő, Közélet

Ha még két-három alkalommal leülünk tárgyalni az Urban Locato cég vezetőségével, a végén akár nyereségessé is válhat a cég, papíron legalábbis — fejtette ki véleményét Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester sajtótájékoztatón, ismertetve az eddigi tárgyalások eredményeit.

Csütörtök délelőtt az önkormányzat gazdasági bizottsága ismét a cég költségvetéséről egyeztetett, döntést is hoztak, melyet a délutáni tanácsülésen az MPP-frakció ellenszavazatával elfogadott a testület — az Urban Locato költségvetését azonban, szintén a polgári frakció nem szavazata miatt, visszautasította az önkormányzat.

Délelőtti sajtótájékoztatóján, majd a délutáni tanácsülésen is elmondta a polgármester, a város gazdasági bizottsága ez idáig három alkalommal egyeztetett az Urban Locato vezetőségével a cég költségvetésének előkészítése folyamán, első alkalommal az Aquacov megyei szolgáltatónak bérbe adandó Bánki Donát utcai székházért havi 18 500 eurót, másodszor tízezret, utoljára pedig ötezret számítottak fel — ez azonban még nem biztos bevétel, hiszen az Aquacov még nem kötött bérleti szerződést az Urban Locatóval, s mint Antal Árpád András — aki egyben az Aquacov elnöke is — elmondta, 2500 eurónál többet nem is hajlandó a megyei szolgáltató fizetni. Ami a személyzeti keretet illeti, előbb 55, aztán 45, most 35 alkalmazottal számol az Urban Locato, az elvégzett munkálatokért első változatban havi hétezer lejes bevételt tüntettek fel, második változatban 26 000 lejt, harmadszor 38 000-et. Ezeknek a számoknak megfelelően alakult a cég kiadás-bevétel mérlege is, ha első változatban évi 370 000 lejes személyzeti költséggel és 46 500 lejes munkálatokból származó bevétellel számoltak, végül 280 000 lejes személyzeti költség és 230 000 lejes bevétel alakult ki — mondta el a polgármester. Elégedetlen amiatt is, hogy az Urban Locato a közművektől átvett huszonhat alkalmazott mellé további tízet felvett, s az azonos beosztású, új alkalmazottak magasabb fizetési besorolásba kerültek, mint a régiek, továbbá a cég személyzeti felépítésében túl sok az adminisztratív beosztású, vezérigazgató mellett másik igazgató, három könyvelő, jogtanácsos — a fizetési alap negyven százaléka az új alkalmazottak bére.

A tanácsülésen az utolsó költségvetési egyeztetések eredményét a gazdasági bizottság elnöke, Kató Béla ismertette: a két RMDSZ-es, két MPP-s, egy román frakciós összetételű bizottság négy igen, egy ellenszavazattal azt a javaslatot terjeszti elő, hogy a cég költségvetését a kiadás és bevétel oldalon is 2500 eurónak megfelelő összeggel csökkentve fogadja el a testület, ezt az összeget az Aquacovtól kért bérleti díjból lehetne megspórolni. Kulcsár Terza József, az Urban Locato igazgatója szerint az Aquacovtól kért ötezer euró tisztességes bér, négyzetméterenkénti 0,97 eurót jelent. Hozzátette, amennyiben az önkormányzat a gazdasági bizottság által javasolt költségvetést fogadja el, ő végrehajtja, de a személyzetet kell csökkentenie. Kovács István, az MPP frakcióvezetője szerint a polgármester, miután nem tudta elérni az Urban Locato feloszlatását, most más taktikát választott, megfojtja a céget azáltal, hogy olyan költségvetést akar elfogadtatni, mellyel magától megszűnik. Ezt nem engedik, tette hozzá, ez rosszindulat, a céget igenis hagyni kell élni, hiszen csak hasznára lehet a városnak. Szerinte a négyzetméterenként nem egészen egyeurós bér nevetségesen alacsony, de legalábbis jóindulatúan reális, ami meg a cég személyzeti felépítését illeti, szerinte annyi kell a működéshez. Végül szavazásra kerülvén a sor, az MPP hét ellenszavazatával, az RMDSZ hét igenével és a román frakció két igenével a gazdasági bizottság által előterjesztett változatot fogadták el (ehhez az ülésen jelen levők egyszerű többsége kellett), a tanácshatározat-tervezet végső szavazásánál viszont ugyanazokkal a szavazatokkal a cég költségvetését visszautasították, ezúttal ugyanis az összes tisztségben levő tanácstag többségének szavazata (azaz tizenegy) szükségeltetett volna.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2009-10-12: Sport - x:

A Sepsi BC őszi idénye

Román bajnokság és Európa-kupa:
Odavágók:
1. forduló, október 17.: Aradi ICIM―Gyulafehérvár, Szatmárnémeti―Sepsi BC, Kolozsvár―Nagyvárad, Brassó―Temesvár
2. forduló, október 24.: Gyulafehérvár―Sepsi BC, Aradi ICIM―Kolozsvár, Temesvár―Szatmárnémeti, Nagyvárad―Brassó
2009-10-12: Közélet - x:

A hétvége hírei — Mózes László

Aláírták az örmény—török egyezményt
Örményország és Törökország külügyminisztere szombat este Zürichben aláírta a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételét előirányzó egyezményt. A dokumentum, amelyet Edvard Nalbandján örmény és Ahmet Davutoglu török külügyminiszter látott el aláírásával, csaknem egy évszázadnyi fagyos korszakot zár le Ankara és Jereván viszonyában.