Üzelmek

Fellebbentette a sajtó a fátylat azokról a munkahelyi manipulációkról is, melyek a gazdasági csődből erednek, de melyeket menteni nem lehet. Munkajogi kihágásokról van szó, arról a fonák helyzetről, melyből a régi alkalmazottak egy része önkéntes felmondással menekül, de amely visszaüt rá, mert ezáltal elesik a munkanélküli-segélytől. Márpedig mivel munkát találni ma fölöttébb nehéz, erre a támaszra okvetlen szüksége lenne neki és családjának egyaránt az átmeneti hónapokra. Elmondották a bajba jutottak, hogy önkéntességük a távozásban tulajdonképpen minden volt, csak szabad akaratukból történő döntés nem, ugyanis többnyire rákényszerültek, hogy benyújtsák az úgymond önkéntes felmondást, vagy azt, hogy kölcsönös egyetértéssel bontsák fel a munkaszerződést, különben nem kapták volna meg elmaradt bérüket. E feltételt maga a munkaadó vagy annak képviselője szabta. Beszámolt a sajtó továbbá arról, sokan úgy távoztak a cégtől, hogy az máig adósuk.

Megpróbáltunk magyarázatot találni arra, miért is folyamodott a cégvezetés e manőverhez, és szakszervezeti szakember segítségével jutottunk arra a következtetésre, hogy az állam iránti kifizetések körüli bajok, elmaradások vezethettek a pokoli feszültségkeltés taktikájához, melyből végül a károsultak csapot-papot hátrahagyva, úgyszólván, menekültek, nem törődve azzal sem, hogy nekik követelésük lenne a céggel szemben, csak egészségük, lelki egyensúlyuk menthessék, és ne essenek az idegösszeroppanás martalékául.

Apropó, szakszervezet! Meg kell jegyeznünk, hogy a pórul jártakat szakmai érdekvédelem óvhatta volna meg egyedül, és pont azzal nem rendelkeztek. Összefügg mindez azzal a fonák helyzettel, mely Romániában, sajnos, általánosnak nevezhető, hogy szakszervezet jóformán csak az állami szférában található — emiatt oly féloldalas az egész mozgalom, és sántít nemegyszer érvrendszere —, a magánszférában teljesen hiányzik. A kiszolgáltatottságra, melyet e hiány eredményez, pontosan a felhozott példák szolgálnak a legjobb bizonyítékként. A következtetés csakis az lehet: meg kell alakítani a magáncégekben is a szakmai érdekvédelem szervezeteit, vissza kell szorítani, meg kell zabolázni, ha kell, akár állami eszközökkel is, azt az ellensúly nélküli fölényt, melyet ma nálunk a munkáltató élvez a dolgozó fölött.

Munkaügyi felügyelet

Itt tartottunk, amikor egy új hír vert valósággal mellbe: miként lapunk is jelezte, a szóban forgó cég új munkahelyeket ajánlott fel nemrég az őszi munkaerőbörzén, s ez már sejtetni engedi, a megszorultságából milyen taktikával készül kitörni. A fizetésképtelenség kutyaszorítója ugyanis nem jelent még okvetlen teljes csődöt. Az ún. csődvédelem nem csődeljárás, lélegzetvételi szünethez juttathatja a céget, és ha megfordul a konjunktúra, még ki is lábalhat a bajból. Kérdésünkre, hogy fizetésképtelen cég ajánlhat-e fel munkahelyeket, toborozhat-e új dolgozókat, a munkaelosztónál kerestünk választ. A hivatal tisztviselői szerint a börzére készülve az egység irányítója azzal kereste fel őket, hogy a cégvezetés újraszervezés útján akar szabadulni a bajból, és ezért vennének fel új alkalmazottakat. Az üzemeltetéshez nyilván szükség van egy bizonyos számú alkalmazottra, s ha az minimálbérrel áll munkába, annál jobb. A munkaelosztónál egyúttal felhívták figyelmünket, hogy kérdéseinkre tulajdonképpen egy eddig diszkréten meghúzódó hivatal, az ún. Területi Munkaügyi Felügyelőség lenne hivatott kimerítőbben felelni. És így derült ki, hogy a feladatmegosztás dolgában a munkajogi védelemnek van egy kimondottan erre szakosodott hivatala, melynek — szakszervezet ide vagy oda —, mindenképpen szót kellett volna emelnie a kisemmizettek érdekében.

Három kérdéssel fordultunk hát e szervhez, mely szemkápráztató, új székházába nemrég költözött, s melyet stílszerűen a Munkás utcában húztak fel valami két éve. Kérdéseinket úgy építettük fel, hogy többoldalú megvilágításba helyezhessük a vizsgált ügyeket. Kezdtük azzal, hogy szabott-e ki valamilyen szankciót a hivatal a Trident helyi egységére? Rátértünk arra, a cégnél sínylődők vagy pórul járt alkalmazottak fordultak-e segítségért hozzájuk, és zártuk azzal, hogy elvonatkoztatva a konkrét ügytől, hasonló esetben milyen reakciókat ír elő a törvény a felügyeletnek. Akivel sikerült beszélnünk a hivatalban, mind együttérzéséről biztosította a slamasztikába kerülteket, járt náluk panaszos is, azzal közölték, hogy a munkajogi perek díjmentesen indíthatók a megyei törvényszéken, ami pedig saját vizsgálódásaikat illeti — írásos panaszt tettek le néhányan arra vonatkozóan, hogy mi bajuk esett a raktáráruházban —, ők a panaszokat az előírásoknak megfelelően továbbították a Szeben megyei társhivatalnak, ugyanis a Trident üzletlánc székhelye Nagyszeben városában van. Ők lennének hát illetékesek a büntetésben is. Jó, jó, de kivizsgálták-e a panaszokat, és mit tapasztaltak? Szolgálati titok lenne? Itt fölöttébb körülményes fogalmazásban ismét az együttérzésre tértek rá, és saját jószívűségüket ecsetelték oda nem tartozó hivatkozásokkal is. Mentségükre legyen mondva, hogy az illetők állításuk szerint maguk nem fordultak meg a cégnél, de hogy járt-e ott egyáltalán bárki is, a vezetők állandó terepmunkája miatt nem tudtuk kisütni. Ha utólag megtudjuk, szívesen visszatérünk az ügyre. Mindenesetre a benyújtott panaszok puszta Szebenbe továbbítása előttünk elégtelen reakciónak tűnik.

A törvény nevében felfüggesztett ügyek

Végül — a szó elrepül, az írás megmarad! — a törvényszékhez fordultunk, hogy kézzelfogható információkhoz juthassunk. És jól tettük, sajtófelelősük szolgálatkészen állt rendelkezésünkre, és némi akkreditáció árán hamarosan az áruház ellen benyújtott hat per dossziéit lapozgathattuk az archívumban. Megjegyezzük, hogy aki idáig jutott, nem utolsósorban annak köszönheti, hogy nyilvánvalóan ezt tanácsolták neki a munkaügyi felügyelőségen.

Íme kivonatosan, miről értesültünk belőlük:

P. N. beadványában elmondja, hogy 2009 áprilisától volt őr a vállalatnál, májusra és júniusra még lenne nyolcmillió lej kapnivalója. Kifogásolja, hogy a bérosztáskor a cég nem tartotta be a határidőket, a kifizetések egyre csúsztak, az ebédjegyeket illetően pedig kötelezték őket, hogy azt a cégnél vásárolják le. Ő végül júniusban mondott fel, igényeiről, panaszairól írásban tájékoztatta a rendőrséget és a Területi Munkaügyi Felügyelőséget. Kéri, hogy a bérhátralékát folyósítsák az időközben felszámított kamatokkal együtt, továbbá 2500 lej kárpótlást is követel, összesen 3300 lejt. Periratához mellékeli többek között a munkaügyi felügyelőségtől kapott választ, melyben a hivatal közli, utánanéztek a követelés jogosságának, és a maguk részéről elrendelték, hogy a cég azt folyósítsa, mit több, a szebeni hivatal még pénzbírságot is kirótt az ügyben.

És most jön a fordulat. A következő irat ugyanis magától a cégtulajdonostól (Mateescu szebeni lakostól) származik, aki közli a törvényszékkel, hogy cége ellen beindult a fizetésképtelenné nyilvánítás procedúrája, és ezen a címen, amíg ott döntés születik, kéri e per felfüggesztését.

A második dossziéban S. Zs. volt részlegfelelős beszámol arról, hogy 2008 szeptembere és folyó év májusa között volt a cég alkalmazottja, utolsó fizetése már négy hónapja késik, kéri azonkívül, hogy tizenkét napi szabadságpénzét is folyósítsák. A munkaügyi felügyelőség írásban juttatja a bíróság tudomására ugyanazt, amit a fenti ügyben is, miként a szebeni hivatal itt is elrendeli, hogy a hátralékot fizessék ki. A cégtulajdonos itt a változatosság kedvvért azzal kér halasztást, hogy ügyvédet szeretne fogadni. Második beadványában már a fizetésképtelenségi eljárásra hivatkozva kéri a per felfüggesztését, mint fent, amit a törvényszék teljesít is, mégpedig — az ítélet még meleg — október elsején.

A harmadik dossziéban P. D. ügye úgy hasonlít az elsőre, mint egyik tojás a másikra, csak a számok különböznek, és egy hivatkozás arra, hogy munkaszerződését az 55. artikulus B pontja alapján bontották fel. Utánanéztünk: ez kölcsönös megegyezést jelent. Kéthavi bére kifizetését kéri, továbbá az inflációs többletet, valamint egy papírt arról, mennyi is jár neki a ledolgozott napokért. (Ez még kétszer ismétlődik, egyesek tehát úgy jöttek el, hogy irataik sincsenek rendben, nem kaptak papírt a cégirodán.)

P. S. és M. V. közel másfél évig dolgozott a cégnél, közös megegyezés alapján jöttek el, egy-két havi bérükkel adósuk a munkaadó, egyiküknek betegszabadságra is járna még pénz, a másik írásos igazolást kért arról, hogy a cég fizette érte a nyugdíjalapi járulékot és az egészségbiztosítást, mivel, mint írja, nem bízik abban, hogy ez megtörtént.

Végül F. E. volt részlegfelelős egyhavi bérhátralékát kéri, szóvá teszi, hogy decembertől a túlórákat sem fizették, ezért és a ledolgozott ünnepnapokért nyújtja be igényét, és ki nem vett pihenőszabadsága után kéri, ami jár, kiegészítve az inflációs többlettel. Ő is írásban kéri annak bizonyítékát, hogy a társadalombiztosítási alapba az érte járó összeget a cég befizette. A dosszié egy másik iratában a szebeni munkaügy jogosnak ismeri el követelését, megadva, pontosan hány óráért jár neki túlóradíj. Végül a cégtulajdonos szeptember 22-én ügyvéd alkalmazására hivatkozva kér halasztást. A per azóta áll, közben, mint ismeretes, szintén bérezési okokból, jó pár héten át a törvényszékeken is szünetelt a munka.

Nos, a fentiekből napnál világosabban kiderül, hogy az igazságszolgáltatáshoz forduló pár ember egyhamar nem jut pénzéhez, a perek sorsa egytől egyig a felfüggesztés lesz. E feltételezésünket bírósági berkekben megerősítették, fizetésképtelenség esetén ez lévén az előírt eljárás. Pénzt tehát az eltávozottak akkor fognak látni, ha a cég ismét egyenesbe jön, ha az nem sikerül neki, akkor még később, a csődeljárás befejeztével az állami és hitelezői adósságok törlesztése után. Az autóvillamossági gyár példájából kiindulva évekbe telhet. A perindításról mégsem beszélünk le senkit, az ököljogban ugyanis nem hiszünk. Ha mindenki perre viszi panaszát, akkor derülhet ki az is, mennyire voltak tömegesek a retorziók. Miként válságos időkbeli tanulságként szolgálhatnak a fentiek.